Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A Just Stop Oil nevű szervezet tagjai több teniszmérkőzést is félbeszakítottak.

A wimbledoni tenisztornán félbe kellett szakítani egy mérkőzést, mert az olaj- és gázkitermelés illetve vásárlás ellen tiltakozó Just Stop Oil nevű szervezet tüntetői rohantak be a pályára. A bolgár Grigor Dimitrov és a japán Simabukur So meccsén két tüntető, egy ősz hajú férfi és egy nő jelent meg, és a pálya füvéből rendkívül nehezen eltávolítható aranyszínű konfettit szórtak szét.
A botrány itt nem ért véget, az angol Katie Boulter és az ausztrál Daria Saville mérkőzésén szintén megjelent a szervezet egyik tüntetője és társaihoz hasonlóan ő is konfettivel szórta be a füvet, jól látható JustStopOil feliratú pólóban.

Itt láthatók a történtek egy másik szögből:
