Dárdai Pál felülírt minden korábbi rekordot: három fia is egyszerre játszott a Hertha BSC-ben!

2023. július 31. 13:34

A profi futballban, de talán a világ egyetlen pályáján sem történt olyan, mint a Bundesliga 2. bajnoki rajtján!

2023. július 31. 13:34
null
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Amikor nem sokkal a bajnoki rajt előtt Dárdai Palkó is visszaigazolt a Fehérvár FC-től a Hertha BSC-hez, sejteni lehetett: nemsokára futballtörténelmi eseménynek lehetünk szemtanúi a német másodosztályban.

Hiszen a Dárdai Pál vezette együttes keretének tagja volt már a középső fiú, Márton és júniusban csatlakozott a legifjabb, Bence is, aki történetesen pár hete éppen a Magyarországon zajló tornán lett Európa-bajnok Németország U17-es válogatottja tagjaként.

A nagy pillanatra nem is kellett sokat várni, hiszen a nyitó fordulóban, a Fortuna Düsseldorf otthonában Márton végigjátszotta a találkozót, a friss igazolás, Palkó a 30. percben lépett pályára a megsérülő Marten Winkler helyett, míg a legkisebb fiú, Bence a 78. perctől játszott Pascal Klemenst váltva.

Tehát a düsseldorfi közönség (amellett, hogy csapata 1-0-s győzelmét ünnepelhette) 12 percen át egy futballtörténelmi eseménynek is szemtanúja lehetett, hiszen 

a profi futballban még sehol a világon nem fordult elő, hogy egy édesapa olyan együttesnek a vezetőedzője volt, amelyben három fia is a csapat tagjaként lépett pályára.

Megjegyzendő: Dárdai Pálnak nem lehetett teljesen szokatlan a szituáció, hiszen annak idején, a Pécsi MFC-ben (az NB I-es csapatban 1992-ben, mindössze 16 és fél évesen mutatkozott be), volt olyan időszak, amikor az édesapja, idősebb Dárdai Pál volt az edzője...

DÁRDAI Pál
Dárdai Pál nem csak a fiaira, hanem a Hertha BSC kabalafigurájára, Hertinhóra is támaszkodhat Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Visszatérve az idénykezdetre: a korábbi szövetségi kapitány a szezonnal kapcsolatban egy korábbi interjúban elmondta, „tudom, hogy nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat az azonnali visszajutás". 

A Düsseldorf elleni meccs után a következőket nyilatkozta: „nem tudom hibáztatni a csapatot, mert a fiúk jó munkát végeztek”, majd hozzátette: „a klub körül kialakult helyzet egyben óriási lehetőség a fiatal játékosoknak”   

Utóbbi mondatával a szakember arra utalt, hogy az első osztályból történt kiesés után jelentős fizetéscsökkenések történtek (erről a Mandiner korábban itt írt), melynek következtében a klubnak számos meghatározó játékosáról le kellett mondania, többek között a házi gólkirály Dodi Lukébakióról vagy éppen a francia légiósról, Lucas Tousart-ról.

Ezt is ajánljuk a témában

Dárdai Pál egy korábbi nagyinterjúban a három fiáról részletesen is nyilatkozott a Mandinernek.

Palkóról a következőket mondta: „sosem lobbiztam érte, sem Székesfehérváron, sem korábban, amikor kikérte a véleményemet, csak annyit mondtam neki: olyan klubhoz igazoljon, ahol rendszeres lehetőséghez, kellő játékperchez jut. Nagyon büszke vagyok rá, hogy beérett”

Volt időszak, amikor Márton (elsősorban sérülés miatt) kiszorult a Hertha kezdőcsapatából. Róla a következőket mondta az édesapa: „Marci 16 és 19 éves kora között sokat nőtt, ez mindig visszavet egy
fiatal játékost, de most már határozottan megerősödött. Amikor szó volt arról, hogy esetleg eligazol, csak annyit tanácsoltam neki, kölcsönbe ne menjen sehova. Amelyik klub komolyan gondolja a szerződtetését,
vásárolja ki.” Szerencsére ez nem történt meg, így a középső fiú immár újra Hertha BSC kezdőcsapata stabil tagjának vallhatja magát.

A büszke édesapa sosem titkolta: a három fiú közül a legkisebb, a még mindig csak 17 éves Bence a legtehetségesebb.

 Hogy miért? Roppant egyszerű a magyarázat: „neki van a legnagyobb szája, ő a legvagányabb! Már 16 évesen egy korosztállyal feljebb, a 17 évesek között játszott, ahol sokszor a hátán vitte a csapatot. Ő most van abban a korban, hogy hirtelen sokat nőtt, de nem féltem, hamar megtalálja majd újra a koordinációját.” 

Nyitókép Egy csapatban játszanak! Fotó: nso.hu/archív

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2023. július 31. 20:48
Kár, hogy nem magyar...
Jack Reynor
2023. július 31. 14:39
Remélem, innen is kiesik a buzilobbi csapata.
zakar zoltán béla
2023. július 31. 14:37
Petry!!!!!!!!!!!!
Tiszafa
2023. július 31. 14:07
Most, hogy a tavalyi idény végén kiestek a kettőbe, a Hertha-nak a Pali lett a legolcsóbb megoldás. Mert ugye a pénzes támogatók megszakították a támogatásukat. Nincs lóvé drága edzőre. A nagy keresetű játékosok vagy maguktól eligazoltak, vagy meg kellett tőlük válni. Így aztán a Pali könnyen megtehette azt, hogy "családi keretet" küldjön a pályára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!