Megsérült Szoboszlai volt csapattársa, aki korábban kutyának nevezte a magyar válogatott csapatkapitányát
Benjamin Henrichs hónapokra kidőlt.
Saját korosztályában és posztján mindkét válogatott labdarúgónk a világ legértékesebb játékosai közé tartozik. Szokjuk meg: európai szinten is magasan jegyzett játékosaink vannak, akikért topklubok érdeklődnek.
Óriásit emelkedett a magyar válogatott csapatkapitányának és balszélsőjének értéke a Transfermarkt szerint. A mértékadó német piaci portál a szezon végén, a nyár eleji Eb-selejtezőket követően vizsgálta felül a játékosok értékét, és Szoboszlai Dominikét 10 millió euróval, Kerkez Milosét pedig 5 millió euróval emelte meg.
Az értéknövekedés nyilván nem véletlen, hiszen mindkét labdarúgónk kiváló teljesítmény nyújtott az elmúlt szezonban. A még mindig csak 19 éves Kerkez Milos a tavaly szeptemberi, Németország ellen 1–0-ra megnyert Nemzetek Ligája-mérkőzésen mutatkozott be, ahol kezdőként végigjátszotta a találkozót. Azóta minden válogatott mérkőzésén játszott, egy kivételével kezdőként.
Kerkez klubjában a holland AZ Alkmaar-ban is kiváló teljesítményt tett le a pályára: 52 mérkőzésen játszott a szezonban (ebből 33 bajnoki), de ami
és az európai konferencialiga nyolcaddöntőjében épp az ő góljával győzték le a Laziot.
Szoboszlai Dominik elmúlt évben elért eredményeit szinte felsorolni is nehéz. Tavaly összesen 46 mérkőzésen játszott a RB Leipzigben, ezeketn 10 gólt rúgott és 13 gólpasszt adott. Megnyerték a Német kupát, amelynek döntőjében épp ő szerezte a győztes gólt, harmadikak lettek a bajnokságban a Bayern és a Dortmund mögött.
A Sofascore pedig 8,5-es értékeléssel beválasztotta az Európa-bajnoki selejtezők 2. fordulójának álomcsapatába, a WhoScored pedig az idény Bundesliga-álomcsapatába. Nem csoda, hogy a német sportlap, a Kicker főszerkesztője a Mandinernek adott interjúban agyondicsérte a magyar válogatott csapatkapitányát. Jörg Jakob úgy fogalmazott:
„Szoboszlai egészen kimagaslik most a Bundesligából”.
A legnagyobb elismerést talán az jelentette, hogy a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb világranglistáján 73,8 millió euróban állapította meg Szoboszlai Dominik értékét, amivel az 50. legértékesebb labdarúgó, és a 7. legértékesebb támadó középpályás lett a világon!
A Transfermarkt legújabb számításai szerint tehát
Kerkezé pedig 15 millió euró. Ezzel ők ketten a magyar válogatott legértékesebb játékosai. De még ennél is látványosabb két labdarúgónk értéknövekedése, ha nagyobb távlatból szemléljük, hiszen a Transfermarkt az elmúlt egy évben többször is növelte az értéküket. (Legutóbb tavasszal, Szobszlaiét 35-ről 40 millió euróra, Kerkezét 5-ről 10 millió euróra.)
Egy évvel ezelőtt Szoboszlai értéke a német portálon „mindössze” 28 millió euró volt, aztán hirtelen elkezdett elképesztő ütemben nőni:
A válogatott balszélsőjénél még látványosabb az értéknövekedés, hiszen a labdarúgó játékjoga tavaly júniusban 700 ezer eurót ért a piacon, Ez azt jelenti, hogy
körülbelül 21,5-szeresére.
A német portál szerint,
Szoboszlai a Transfermarkt szerint a tizedik legértékesebb támadó középpályás a világon, míg Kerkez Milos a 19 évesek és ennél fiatalabbak között a második legértékesebb balhátvéd.
Természetes, hogy mindkettejük iránt európai topklubok érdeklődnek. Kerkez Milos édesapja állítása szerint legalább számos ajánlatot kapott, többek között a Premier League-ben szereplő nagycsapatoktól, de szinte biztos, hogy végül a portugál Benficához igazol még idén.
Szoboszlaival kapcsolatban számos klub érdeklődéséről lehetett hallani, ezek közül a legkomolyabb a legújabb „újgazdag olajcsapat”, a Newcastle tapogatózásával kapcsolatos hír volt. Kérdés azonban, hogy a Szoboszlai csapata, a RB Leipzignek nem lesz könnyű dolga, ha meg szeretné tartani a magyar labdarúgót. A hírek szerint új szerződést kínálnak szoboszlainak, amelyben 70 millió euróra emelnék a kivásárlási árat, de ehhez még a fizetésekkel is sakkozniuk kell.
Nyitókép: Robert Szaniszlo / NurPhoto / NurPhoto via AFP