Bejelentette visszavonulását Szalai Ádám

2023. június 19. 12:45

A magyar labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitánya felhagy az aktív labdarúgással.

2023. június 19. 12:45
null

Bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, Szalai Ádám. A labdarúgó hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtótájékoztatóján elmondta, felhagy az aktív labdarúgással. Szalai Ádám átgondolt, és megfontolt döntésnek nevezte a visszavonulást, és hangsúlyozta, mindig is az volt a célja, hogy a legmagasabb szinten játsszon, és ott fejezze be a pályafutását, ahol profi labdarúgó lett.  „Az volt a célom, hogy a legmagasabb szinten kezdjem el és fejezzem be” – fogalmazott.

Elmondta, úgy érzi, ez sikerült, büszke arra, hogy a 12 évig négy különböző klub mezében szerepelt a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban, jelenleg ő a Bundesligában a legeredményesebb magyar labdarúgó, és két csapattal szerepelhetett a Bajnokok Ligájában. 

– fogalmazott. 

Egy nagyon kedves jelenet is lejátszódott a sajtótájékoztatón, amikor az egyik újságíró arról kérdezte Szalai Ádámot, hogy mennyire játszott szerepet a döntésében, hogy családja, gyermeke van, és mit jelent számára, hogy most itt vannak vele,

Kiemelte, próbálja maximálisan kivenni részét a gyermeknevelésből, megélni az apaságot, és igyekszik ebben is a legjobb lenni. Hozzátette, hogy a családalapításban is tudatos döntést hozott, azt szerette volna, hogy aktív pályafutása vége felé vállaljanak gyermeket, hogy minél több időt tölthessen a családjával. 

Pályafutására visszanézve azt mondta, a labdarúgás nehéz feladatok, döntések elé állította, hiszen nagyon fiatalon ment külföldre játszani, rengeteget kellett dolgoznia, és türelmesen várni, hogy beérjen a munkája gyümölcse, de mindez megerősítette, és az élet egyéb területein is nagyon sok mindenre megtanította. 

– tette hozzá.  

„Ez egy olyan megdolgozott ajándék, amire életem végéig büszke leszek” – mondta labdarúgó–pályafutásáról Szalai Ádám.

A sajtótájékoztatóról a Nemzeti Sport stábja által készített videót itt tekinthetik meg: 

Szalai Ádámmal készült tavalyi interjúnkat itt olvashatják el.

A Mandiner szerkesztősége nevében gratulálunk Szalai Ádámnak pályafutásához, köszönünk mindent, amit a magyar válogatottért, a magyar labdarúgásért tett. A csapatkapitánytól egyik legszebb góljával, a Nemzetek Ligájában a német válogatottnak lőtt góljával búcsúzunk:

Haza és család az első helyen van az életemben - exkluzív interjú Szalai Ádámmal

Csodálatos volt megélni, mit jelent a magyar embereknek a foci - mondja Szalai Ádám, akivel hazáról, családról és a focisikerek közösen megélt, utánozhatatlan öröméről beszélgettünk.

Nyitókép:  Mandiner/Trenka Attila

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik