Már nem csak délibáb a City triplázása – helyszíni beszámoló Manchesterből
2023. május 02. 09:45
A Manchester City az éllovas Arsenal kiütésével saját kezébe vette a sorsát a Premier League hajrájában, és ha nem is egykönnyen, de lemásolhatja a városi rivális United 1999-es triplázását. Riportunk Manchesterből.
2023. május 02. 09:45
9 p
4
0
2
Mentés
Czövek Oszkár írása
A Manchester United sokáig emlékezetes mérkőzésen, a rendes játékidő hosszabbításában fordítva hódította el a Bajnokok Ligája-serleget 24 évvel ezelőtt a Bayern München ellen, és a Peter Schmeichelt, David Beckhamet, Andy Cole-t felvonultató együttes abban az idényben hazája bajnokságában és az FA-kupában sem talált legyőzőre.
6:3 Manchesterben is
Időközben a City jócskán megizmosodott, 2012 óta hat bajnoki címet szerzett, és az idén akár a triplázás is összejöhet, ennek megfelelően a népszerűségi verseny fokozatosan kiegyenlítődött Manchester vörös és égszínkék fele között. A Nemzeti Futballmúzeum digitális tartalmait koordináló Craig Dobson kérdésünkre elmondta, az erőviszonyok attól függően változnak, hogy a városnak éppen mely szegletében korzózunk, de bármelyik csapat szerepel hazai pályán, szép számú futballturista tűnik fel az utcákon és a lelátókon.
A londoni 6:3-at Angliában sem felejtették el
Érkezésem hírére Craig akkurátus házigazdaként külön készült a 2012 óta Manchesterben üzemelő múzeum magyar vonatkozásaiból. Az „évszázad mérkőzését”, a londoni 6:3-at számos módon és eszközzel feldolgozza az igényesen, interaktívan kialakított tárlat – jóllehet a Donald Trump volt amerikai, Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnököt ábrázoló festményt nehéz mire vélni. Aki viszont a tavaly elhunyt ikon, Pelé által aláírt brazil válogatott mezt szeretné megvásárolni, a legjobb helyre tér be, igaz, félmillió forinttal (1185 fonttal) szegényebben sétál ki az ajtón.
Aláírt futballereklyék elvitelre
A szurkolók hallgattak Guardiolára
A nézelődők zöme ekkorra már City-dresszt húzott, aznap este ugyanis az öt ponttal vezető, de két bajnokival többet játszó Arsenal lépett pályára az Etihad-stadionban. A szezon meccsének harangozták be a csúcsrangadót, és Pep Guardiola, a hazaiak menedzsere kérte a szurkolókat, már három órával kezdés előtt érkezzenek meg és eresszék ki a hangjukat. Kívánsága teljesült, késő délután lépni is alig lehetett a klublegendáról, Colin Bellről elnevezett főlelátónál, a kellemes napsütésben, langymelegben kígyóztak a sorok a sörcsapoknál és a hotdogos bódéknál.
A City-drukkerek is mindent beleadtak a csúcsrangadón
Odabent a stadionban is megkapták a kellő támogatást a manchesteri játékosok: szemközt a „Mindenhova követni foglak”, a kapu mögött a „Maine Road, Moss Side” óriásdrapi fogadta a bevonuló csapatokat, fülsiketítő zaj kíséretében. A három karéjba rendeződő vendégdrukkerek igyekeztek tartani a tempót, de a sokszoros létszámhátrányt képtelenség volt ledolgozni.
Félelmetes hangulat az Etihadban
Sakk-matt
Nem telt el hét perc, és a pályán is előnybe került a City, a meccs emberének választott Kevin De Bruyne a bal alsó sarkot lőtte ki. A belga karmester fordulás után a hosszút nézte meg magának, a két találat között pedig John Stones fejesénél a videóbíró hosszas tanakodás után nem ítélt lest. A kegyelemdöfést – nem mellesleg két asszisztja után – az ezúttal is feltartóztathatatlan, 33. bajnoki gólját jegyző Erling Haaland adta meg az utolsó pillanatokban. A tiszta helyzetek alapján az Ágyúsok jóval nagyobb zakóba is belefuthattak volna, amit menedzserük, Mikel Arteta sportszerűen elismert a lefújást követő sajtótájékoztatón. Guardiola ezzel éles kontrasztban igencsak elégedetten értékelt, külön méltatva az egymás gondolatait is olvasó De Bruyne, Haaland párost.
És a ráadás
Az Etihadból távozva feltűnést keltett, hogy szurkolók tömege hirtelenjében egy irányba kezd szaladni: Noel Gallaghert rohamozták meg. A hatalmas City-drukker énekes-dalszerző pár aláírást, közös fotót is bevállalt, sokaknak még emlékezetesebbé téve az estét.
Gallagher nem úszta meg a szurkolók rohamát
Volt ok az örömre, ugyanis az égszínkékek sikerükkel a saját kezükbe vették a sorsukat, és ha kitart jelenlegi formájuk, nem botlanak, akkor május legvégén csapatkapitányuk, Ilkay Gündogan lökheti magasba a Premier League-trófeát. Ami talán csak a kezdet: június 3-án a Manchester Uniteddel FA-kupa-döntőt játszanak a londoni Wembleyben, egy héttel később pedig Bajnokok Ligája-finálét Isztambulban – feltéve, hogy az elődöntőben sikerül búcsúztatniuk a címvédő Real Madridot.
Még többet, még jobbat
A jelen sikerei a klubvezetőket arra sarkallja, hogy az amúgy is rendkívül modern Etihad-stadiont tovább korszerűsítsék. A napokban bemutatott elképzelések szerint az északi lelátó befogadóképességét 7700-zal növelik, az összkapacitást 60 ezer fölé tornászva. Emellett az arénát megtoldják U-alakban, és az új épületrészben múzeum, ajándékbolt, szálloda, valamint egy háromezer férőhelyes, fedett köztér kap helyet. A fejlesztés 300 millió fontból, mintegy 130 milliárd forintból valósul meg.
Vincent Kompany korábbi csapatkapitány szobra a stadionnál
PREMIER LEAGUE, 33. FORDULÓ:
Manchester City-Arsenal 4-1 (De Bruyne 7., 54., Stones 45+1., Haaland 90+5., ill. Holding 86.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Manchester City 76 (32 mérkőzés), 2. Arsenal 75 pont (33), 3. Newcastle United 65 (33), 4. Manchester United 63 (32)
Ahogy az lenni szokott, a Liverpool (gól)hátrányba került a Tottenham otthonában is, ezt még kiegyenlítette Gakpo, ám a két piros lapot már nem bírta el Jürgen Klopp együttese.
Szoboszlai Dominik nyolcas mezszámához igazodva nyolc témakörre bontottuk a legfontosabb területeket, ezeket vizsgálta meg mélységükben Hegedűs Henrik szakértő, a Ferencváros vezető adatelemzője.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.