Rendkívüli! Megszólalt Kósa Lajos a magyar és a honosított korcsolyázók ügyében

Csisztu Zsuzsa írása

Miközben a Saitamában zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon évtizedek óta nem látott sikert ért el, és a hetedik helyen végzett a Pavlova Maria-Sviatchenko Alexei párosunk, épp ez az, ami a hetek óta tartó polémia alapját adja. Felmerült ugyanis, mennyire tűnhet szakmailag megalapozottnak és ígéretes tendenciának, hogy miközben kiszorulni látszanak a magyar válogatottból a hazai születésű versenyzők, egyre több orosz nyelvterületről származó honosított, tehát magyar állampolgár, vagy csupán magyar színekben versenyző – de még az eredeti országa állampolgárságával rendelkező – korcsolyázó indul nemzetközi versenyeken. E jelenség hátteréről is kérdeztük Kósa Lajost, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnökét.

A Mandiner is írt arról, hogy közelmúltban Calgaryban lezajlott junior világbajnokságon egyetlen magyar születésű korcsolyázó sem szerepelt a magyar válogatottban. Most Japánban, a felnőtt vb-n is csak az a Láng Júlia az egyetlen magyar születésű versenyző, aki sajnos nem jutott be a kűrprogramba a rövidprogramja után. Párosban Pavlova Maria-Sviatchenko Alexei párosunk, jégtáncban a Ignateva Mariia-Szemko Danijil kettős szerepel magyar színekben, s ha nem sérül meg, akkor a férfi egyéniben Vlasenko Aleksandr indult volna oroszként szintén magyar színekben. Ön szerint jót tesz ez a tendencia a magyar műkorcsolya és jégtánc ügyének?

Egyetlen egyéni versenyző esetében sem kértünk semmilyen honosítást, akik indultak, már magyar állampolgárként kezdtek versenyezni nálunk. Az egyedüli kivétel az orosz-ukrán Vlasenko, aki viszont nem magyar állampolgár. Mi több, a háború kirobbanása óta egyetlen honosítás sem ment végbe a MOKSZ-ban, amire korábban a páros és a jégtánc esetében volt példa, a magyar versenyzőfél kiegészítése. Az új versenyzők több esetben is érezhetően emelték a hazai műkorcsolyázás színvonalát.

Világbajnokságon és Eb-n az ISU szabályai szerint nem is követelmény az állampolgárság, az csak az olimpián nélkülözhetetlen, mégis az a tendencia látszik felerősödni, amelyet a magyar szövetség pontozásos szakágának sportigazgatója, Vardanjan Gurgen tevékenységéből olvashatunk ki: vagyis hogy egyre több – főként – orosz nyelvterületről származó versenyző kerül a magyar születésűek elé, és indul világversenyeken magyar színekben.

Csak a két versenyzős számokban, vagyis a páros és a jégtánc szakágban keresünk versenyzőket külföldről, és ott is leginkább azért, mert nagyon kicsi a választék, különösen a férfiaknál, és ezért nehéz a női versenyzőinknek párt találni. Vardanjan Gurgen MOKSZ-ba való kinevezésekor, 2018-ben kevesebb mint 70 igazolt versenyzőnk volt. Ma több mint 350 van. 2014-ben 6 volt, ma 16 éves kvótaszámunk van a világversenyeken. Természetesen a fő cél az, hogy Magyarországon született, magyar versenyzőkkel érjük el legfontosabb célkitűzésünket, a jó nemzetközi szereplést, de addig még rengeteg a tennivaló.

Ehhez képest bőven találunk nem magyar születésű női versenyzőt is, ilyen például Pavlova Maria vagy Scsetyinyina Julija, aki Magyar Márk párja volt, míg utóbbi abba nem hagyta. De ott van Szemko Danijil is, aki tudtommal Marton Villővel kezdett, de ő állítólag szakmai alapon került el mellőle, és most Ignateva Mariiaval táncol. Az is tény persze, hogy az Eb-n valóban sikeresen szerepeltek tizedik helyükkel. Ott van Dzsumanyijazova Polina is, aki honosítását magyar nagyszüleire hivatkozva kérvényezte tavaly, és komoly riválisa lehet a kevés számú magyar női versenyzőnek. Emellett arról is hallani szakmai berkekben, hogy például Csernoch András vagy épp az egyéniző Láng Júlia is fontolgatná a párosban történő versenyzést, de ők nem kaptak kérésükre külföldről partnert. Vajon mindez így együtt nem tántorítja el azt a nem túl nagy létszámú Magyarországon születő és versenyző korcsolyázót a sportágtól?

Nekünk mint szövetségnek, nincs abba beleszólásunk, hogyha valaki a felmenőire hivatkozva állampolgársági igénnyel él, és meg is kapja azt. Ebben az esetben mi

Csernoch András vagy éppen Láng Júlia páros iránti igénye nem jutott el a szövetséghez, csak akkor tudunk lépni, ha erről hivatalos információnk van. Megjegyzem, a háború kirobbanása óta sajnálatosan rengeteg konkurens nemzet próbál orosz versenyzőket honosítani, már a következő téli olimpiára gondolva. Mi nem veszünk részt ebben, de nem is tagadhatjuk meg, ha valaki magyar állampolgárként itt akar versenyezni.

Már amennyiben a válogatási elveknek megfelel az illető, ugye? Az utóbbi hetekben ugyanis olyan panaszok is érkeztek szakmai berkekből, hogy a válogatási elvek kissé gumiszabály-szerűek, és éppen annak kedveznek, akinek a szakágvezető szeretné.

Ez egészen biztosan nincs így, mert még a szezon elején leülnek az edzőkkel a szakág vezetői, Vardanjan Gurgen és a szövetségi kapitány, Jera Ipakjan, megvitatják a válogatási elveket. Az edzők, a szakemberek kérdéseket tehetnek fel, ha számukra nem tiszta valami. A szövetség honlapjára kitett válogatási elvekhez az egész szezonban tartjuk magunkat. Az persze előfordulhat, hogy ezek alapján egy szerzett magyar állampolgárságú versenyző megelőz egy magyar származású indulót, de az egészséges verseny szerintünk inkább ösztönző lehet.

Mégis sorra hagyják abba a sportot a magyar versenyzők. Sőt van egy még szembetűnőbb jelenség: számos magyar korcsolyázó hagyja ott a neves SKSE-t, az utolsó magyar Európa-bajnok, Gór-Sebestyén Júlia vezette egyesületet, mert úgy tűnik, nem tudnak kijönni az edzőjükkel. Tóth Ivett, Medgyesi Fruzsina, Nagy Dóra, Papp Vivien, Zsembery Katinka, Ekker Léna, Csernoch András, Berei Mózes, Nagy Balázs – csak pár példa azok közül, akik elköszöntek Gór-Sebestyén Júliától az elmúlt években, ez mindenképpen elgondolkodtató. Ami talán még aggasztóbb, hogy nem egy szülői panasz érkezett – s erről a Mandiner is tudomást szerzett –, Júlia állítólagos tűrhetetlen edzői módszereivel kapcsolatban, amelyek között olyanokat is említenek a szülők, amik kivizsgálásért kiáltanak.

A műkorcsolyában teljesen általános, hogy a versenyzők karrierjük alatt több edző keze között is megfordulnak. Nem ritka, hogy valaki 5-6 edzőt is kipróbál. Az Ön által említett versenyzőknél sincs ez másként. A kérdés második felében említettekkel kapcsolatban természetesen hozzánk is eljutott néhány ezekből a levelekből, és foglalkozunk a kérdéssel. Mikor

megkértük a szülőket, hogy legyenek szívesek támasszák alá azokat a felvetéseket, amelyeket az edzőnővel kapcsolatban megfogalmaztak, 

– hiszen ezek egy jó része évekkel ezelőtti eset volt – akadt, aki azonnal meggondolta magát, de van olyan szülő is, aki állításai dacára most kéri, hogy ismét foglalkozzon a gyermekével Júlia. Természetesen minden bejelentésnek igyekszünk utánajárni, ahogyan korábban is tettük ezt.

Létezik azért olyan, hogy amíg valaki azt hiszi, egyedül van a problémájával, nem mer szólni, de ha kiderül, hogy több a panaszos, elérkezettnek látja az időt, hogy lépjen. A Szövetség Etikai és Gyermekvédelmi szabályzata szerint a MOKSZ vezetése köteles fegyelmi eljárást kezdeményezni már akkor is, ha csupán a gyanúja merül fel, hogy a gyermekvédelmi szabályok esetleges súlyos megsértése áll fenn. Ön szerint kellő komolysággal foglalkozik az üggyel a szövetség?

Olyannyira, hogy már Bodó Barbara, az említett bizottság elnöke elé kerültek a panaszok, és miután mi minden esetben gyorsan és hatékonyan cselekedtünk bármilyen korábbi etikai vagy fegyelmi ügyben, most is az a cél, hogy akár a szülők, az érintett edző és szakemberek bevonásával mielőbb békésen tisztázzuk ezt a helyzetet. A következő hetekben erre biztosan sor kerül.

Ebbe a most zajló folyamatba és a panaszos szülői vélemények közvetítésébe bukott bele Orendi Mihály is. Az elnökségből való távozása ugyan nem nagyon kapott nyilvánosságot, a MOKSZ korábbi ügyvezető igazgatójaként és elnökségi tagként számomra vezéráldozatnak tűnik.

Orendi Mihály önként lemondott elnökségi tagságáról, ez történt. 

Pedig elévülhetetlen szakmai érdemei vannak a magyar korcsolyasportban.

Ezt nem is fogja elvenni tőle senki. 

Ebből is érződik talán, hogy vitáktól nem mentes, nehéz időszakon megy keresztül  a műkorcsolya és jégtánc szakág. Összességében lehet-e már mérleget vonni azzal kapcsolatban, hogy a Vardanjan Gurgen fémjelezte „versenyzőimportnak” nevezett jelenség hozta-e azokat az eredményeket az elmúlt években, amit remélt tőle a sportág?

Még mindig szezon közben vagyunk, épp csak véget ért Japánban a világbajnokság. Az értékelést mindig a szezon végén tesszük meg, most sem szaladnék ezzel előre. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a Szemko-Ignateva jégtánc-kettősünk finnországi Eb szereplése, a 10. hely jövőre két magyar párosnak ad lehetőséget az indulásra.

A Pavlova-Sviatchenko párosunk világbajnoki hetedik helye szintén két páros előtt nyitja meg az utat, sőt a Grand Prix sorozatban is ott lehetünk, ami valóban elit mezőny.

Soha nem látott sikereket értünk el szinkronkorcsolyában, a világbajnoki nyolcadik hely minden képzeletet felülmúl. Nagy gratuláció érte! Lehet persze minket kritizálni, de egy olyan sportágban próbálunk előrelépni, amelyben a világon szinte mindenki az orosz iskolákban tanul. Azért indítottuk el a Testnevelési Egyetemen a szakedző-képzést is néhány éve, mert érezzük, hogy szakember utánpótlás nélkül nincs fejlődés.

Igen, csakhogy ezt a képzést is a most kissé turbulens közegbe került Gór-Sebestyén Júlia irányítja. Vajon kellően hitelesen?

Vardanjan Gurgen ágazati igazgatóval és a szövetségi kapitány Jera Ipakjannal közösen teszik ezt, és azt sem titok, hogy egy MSC képzést is szeretnénk, amelyen legalább fél éven át tartó külföldi, a legnevesebb korcsolya-iskolákban megszerezett képzést követően lehetne megszerezhető diploma. Ezt a műfajt a nagy hagyományú külföldi műhelyekben lehet igazán megtanulni. Tudjuk, hogy még a folyamat elején járunk, de a fejlődés érdekében dolgozunk mindannyian nap mint nap.

Nyitókép: HUNSKATE média