Totális sportdiplomáciai kudarc?

Egy éve indult a hidegháborús retorika a sportvilágban

Egyáltalán nem szívderítő összegzést készíteni arról, miként érintette Oroszország ukrajnai inváziója és mára az orosz-ukrán háború a nemzetközi sportvilágot az elmúlt 365 napban. Kijelenthetjük, hogy a nemzetközi sportdiplomácia kudarcot vallott, a nemzeti, származási alapon történő diszkrimináció elérte a versenyzők szintjét, s a jövő évi párizsi olimpia bojkott-fenyegetettsége valódibb, mint gondolnánk.

a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) vezetői. Tették mindezt erős nyomásra, a NOB sugallatát követve. Az is döbbenetes tény amúgy, hogy az Olimpiai Charta alapelveivel ellentétes módon, még az ókori olimpiai játékokon minden szereplő által kölcsönösen elfogadott Olympic Truce, vagyis olimpiai fegyverszünet „védett olimpiai időszaka alatt” a pekingi téli olimpia és paralimpia között, február 24-én támadta meg Oroszország Ukrajnát, felrúgva ezzel egy ezer esztendőkre visszanyúló, fegyverszünetet tisztelő hagyományt és olimpiai értéket.

A NOB első rossz húzása

Miközben sokan reménykedtünk a háború gyors rendezésében, a tavaly tavaszi nemzetközi versenysorozatok egyre nagyobb gondot jelentettek a nemzetközi sportági szövetségeknek, amelyeknek ugyan nem tiltotta meg nyíltan a NOB, hogy orosz és fehérorosz versenyzőket beengedjenek a viadalaikra, de ajánlásaiba erősen azt sugallta, hogy ez volna a bölcs döntés.

Putyinnal, a „harcművésszel” megszakították a kapcsolatot a nemzetközi szövetségek – ez nem lett volna elég?

A valamilyen harcművészeti eredetüknél fogva Putyinhoz kötődő sportágak, mint

Putyin orosz elnöktől az elhatárolódás egyértelmű lépéseként. Valljuk meg, ez teljesen érthető lépésnek is tűnt, s ahelyett, hogy itt befejezték volna a nemzetközi sportdiplomaták a sport és a nagypolitika összemosását, jelentősen továbbléptek egy visszafordíthatatlannak tűnő útra.

Ivan Kuljak – a kardélre hányt és jól megbüntetett orosz tornász

Még viszonylag a háború elején futottunk bele olyan tisztázatlan viszonyok között születő sportolói sztorikba, amelyekből a legemlékezetesebb a kitűnő orosz tornász, a korábbi junior világbajnok Ivan Kuljak esete, aki alig pár nappal a februári huszadik születésnapját követő márciusi világkupa viadalon a verseny szervezőitől azt az utasítást kapta, hogy a mezéről távolítsa el az orosz zászlót, de senki nem jelezte neki, hogy mit tegyen a helyére, ha egyáltalán bármit. (Hangsúlyozandó, alig pár nappal voltunk a háború kirobbanása után.)

Márciusban, amikor még nem igazán volt abban konszenzus, hogy – mára már egyértelműen – az „ukrajnai különleges hadműveletet” támogató jelzés a Z betű, így a mezére ezt biggyesztő és

Ha ez nem lett volna elég, egy évre eltiltották a versenyzéstől, elvették a versenyen nyert Világkupa pontjait és pénzjutalmát és még pénzbüntetésre is ítélték.

Komoly üzenetet lehetett ez a világnak, mert azóta sem tudunk ehhez fogható büntetés-sorozatot, de azt láttuk, tudjuk, hogy ezt követően – Thomas Bach még tavalyi bizarr állásfoglalása szerint az orosz és a fehérorosz sportolók védelmében – gyakorlatilag minden nemzetközi versenyről kitiltották őket. 

A tenisz ellenállt, de voltak itt is vesztes sportolók, például Fucsovics

Volt azért olyan sportág, amelynek vezetői képesek voltak józanul gondolkodni a következményekről és például a teniszben, ahol egyéni versenyzők és nem egy ország delegáltjai versenyeznek, az ATP és WTA szabályai szerint nem hódoltak be a birkaszemléletnek és semleges zászló alatt engedték indulni a teniszvilág orosz vagy fehérorosz származású sztárjait.

amire a szervezet válasza az volt, hogy elvették a versenyzők ott nyert világranglista pontjait. Bravó! – mondhatnánk. Na, így csúszott vissza az előkelő helyen tanyázó Fucsovics Márton is vagy 30-40 helyet a világranglistán, amelyen azóta is felfelé kapaszkodni kényszerül, hogy utolérje saját maga legjobbját. A sor végén mégiscsak a sportoló járt rosszul. Azért érdemes azt megnézni, hogy az Ausztrál Openen nem csak Rubljevék lehettek ott januárban,

Magyarország a sportban is segít Ukrajnának

Abban Magyarország is aktív szerepet játszik a háború kitörése óta, hogy otthont adjon és edzéslehetőséget biztosítson számos Ukrajnából menekülő sportolónak. A tatai edzőtábor gyakorlatilag majdnem egy éve biztos menekülőbázis számukra, de egyesületi szinten is, például a Zuglói BVSC és az FTC is élen járt abban, hogy edzéslehetőséggel, ideiglenes szálláshellyel segítse a menekülő és sportoló gyerekeket nevelő családokat.

Képmutató sportpolitika – az orosz NOB-tagokat a helyükön hagyták

ők még most is elvileg a NOB-ot képviselik hazájukban, és nem fordítva. De például az amúgy nagy vagyonnal és hatalmas nemzetközi befolyással bíró sportági vezetőkből számos orosz sportdiplomatát mégiscsak száműztek jónéhány sportág éléről.

Aliser Uszmanov, az üzbég származású orosz oligarcha például „önként félreállt” a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) elnöki tisztségétől, miután az Európai Unió szankciókkal sújtotta az ukrajnai orosz inváziót követően. Uszmanov közleményben erősítette meg, hogy az EU által elrendelt „korlátozó intézkedések” célpontjává vált. Az mindenesetre érdekes, hogy felesége, a leghíresebb ritmikus gimnasztika szakamber, a sportágot évek óta uraló Irina Viner Uszmanova – ahogy egy közelmúltbéli insidethegames cikkből kiderült – nem csak a versenyzőknek képes győztes gyakorlatokat vezényelni, de „rajtakapták” egy videóban, hogy mint az Orosz Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke

Íme a videó:

A NOB paradigmaváltását hozta 2023 – már lehet, hogy későn?

Ahogy elérkezett 2023, a NOB hátraarcot csinált és elkezdte saját orosz és fehérorosz sportolókat érintő diszkriminatív politikáját teljes mértékben újragondolni.

A paradigmaváltás alapja – amelyet oly sokan és oly sok helyen mantráztunk eddig is – az, hogy

vagyis ha az orosz és a fehérorosz sportolók nem vehetnek részt az idei kvalifikációs sorozatban, akkor hiába lesz – remélhetőleg – béke már a jövő évi párizsi olimpia idején, ők akkor sem lehetnek ott az olimpián.

Schmitt Pál, a NOB tiszteletbeli elnöke itt, a Mandiner hasábjain, exkluzív interjúban fejtette ki, hogy nem létezik kollektív bűnösség és így kollektív büntetésnek sincs helye, amelyet jelenleg az orosz és fehérorosz sportolókkal szemben alkalmaznak, és az ENSZ Emberijogi Bizottságának állásfoglalására hívta fel a figyelmet, amely maga is támogatja a jelenleg „bűnös országoknak titulált” nemzetek sportolóinak semleges zászló alatt és himnusz nélkül történő indulását.

Erre a fajta, a NOB által indított Thomas Bach-i kezdeményezésre hatalmas felháborodással reagáltak az ukránok: Klicskóék az olimpiai eszme elárulását emlegették és ki gondolta volna, az északi népektől, a lengyelektől, a lettektől és még igen sokaktól támogatókra leltek, akik bojkottálnák a jövő évi párizsi olimpiát, ha az oroszok és fehéroroszok semleges színekben ott lehetnének Párizsban.

A norvégoknál akkora anomália alakult ki a körül, hogy mit is támogatnának igazán, hogy a norvégok olimpiai bajnok és NOB-tag sífutója szembement saját országa, a norvég parlament bojkottot támogató nyilatkozatával. Erről itt írtunk:

Száműzött és kivételezett orosz sportvezetők

A zavar óriási a fejekben: jelenleg például a még mindig – a Gazpromot, mint globális főszponzort szállító – orosz elnök, az Umar Kremljev irányotta Nemzetközi Boksz Szövetség (IBA) márciusi, soron következő világbajnokságától sorban lépnek vissza a nagy boksznemzetek.  Az ultrazavaros körülmények között megválasztott, majd újraválasztott (erről itt írtunk) orosz sportági elnök akaratának megfelelően indulhatnak majd ezen a viadalon, méghozzá orosz és belorusz zászló alatt versenyezve a máshol kizárt orosz és belorusz bokszolók is. Mindez elég ok arra, hogy olyan sportnagyhatalmak, mint az USA, az Egyesült Királyság, vagy Lengyelország távolmaradásukkal tüntessenek.

Hintapolitika, veszélyes kilátásokkal

A tendencia tehát eléggé rémisztő, mert ha összefoglaljuk az elmúlt egy év nemzetközi sportdiplomáciai hintapolitikáját, akkor ebből az látszik, hogy

Ma egyre nehezebbnek látszik a Thomas Bach-i konszolidációs törekvés, az a bizonyos útkeresés, mert vagy az Ukrajnát pártoló és sportpolitikailag is támogató nemzetek számára vörös posztó a Bach-i út, vagy az orosz és fehérorosz sportolókat sújtja újra a kizárás esélye, ezúttal azonban teljes mértékben. (Most nem a rendszerszintű doppingot kérnék számon rajtuk, kollektíve büntetve őket, hanem országuk vezetőinek az ő életüktől oly távol eső döntéseiért fosztanák meg őket életük nagy lehetőségétől.)

Most úgy állunk, hogy egy 35 országból, köztük az Egyesült Államokból, Németországból és Ausztráliából álló csoport követeli, hogy az orosz és fehérorosz sportolókat tiltsák ki (semleges színekben versenyezve és himnusz nélkül is) a 2024-es olimpiáról, így nyilatkozott legalábbis a közelmúltban a litván sportminiszter.

hanem talán akarata ellenére a frontra vonul, ahol a jól megérdemelt közönségtaps helyett ágyúdörgés fogadja majd.

Mindez talán elkerülhető lett volna, ha a háború kirobbanásakor valaki józanul arra törekszik, hogy megértesse a világgal: a sport integritása, függetlensége csak akkor őrizhető meg,

vagyis a versenysportba. Mert a sport elvileg mindenkié. Már ha hagyjuk!

Nyitókép: Sztanyiszlav Csub/Adobe Stock