NB I-es tavasz: a Fradi lesz a bajnok – de hány fővárosi klub esik ki?

2023. január 27. 15:16

A hétvégén folytatódik az NB I tavaszi idénye. Gyorsleltárunkban kis esélylatolgatást tartunk, amelyben többek között azt próbáljuk megfejteni: miért zuhantak vissza a patinás fővárosi klubok?

2023. január 27. 15:16
null

A Ferencváros elsőségét semmi sem veszélyezteti

2004 tavaszán fordult elő utoljára, hogy magyar klubcsapat (a Debreceni VSC) túlélte az őszt és tavasszal is a nemzetközi kupaporondon vitézkedhetett. Mint ismert, a Fradi a H-csoport élén végzett az Európa Ligában (amióta főtáblás küzdelmek zajlanak, ez még soha nem fordult elő egy magyar klubcsapattal), így a zöld-fehérek egyből a legjobb 16 közé jutottak.

Nem hisszük, hogy Sztanyiszlav  Csercseszov együttesének gondot okozna a kétfrontos helytállás

(még úgysem, hogy egyik legjobbjuk, Aissa Laidouni az Union Berlinhez szerződik), ráadásul úgy vezetik 11 pontos előnnyel a mezőnyt, hogy van egy elmaradt bajnokijuk – a Paks ellen idegenben. Tippünk: 1. hely

Kecskeméten senki sem gondolta, hogy ilyen nagyszerű őszt zár a csapat, tény, Szabó István újonc együttese alaposan meglepte a mezőnyt azzal, hogy végig megingás nélkül, kiegyensúlyozott teljesítménnyel hozták le az első félévet. Jelzésértékű: hazai környezetben veretlen maradt a csapat, úgy hogy a bajnok Ferencvárost is legyőzte! Valami azt súgja: egy enyhe visszaesés várható... Tippünk: 4-7. hely  

Tavaly - története legjobb helyezését elérve – a második helyen végzett a Kisvárda, ráadásul ősszel az Európa-konferencialigában is letette a névjegyét a csapat a kazah Kajrat Almati kiverésével és a norvég Molde elleni helytállással. Idény közben volt egy kis hullámvölgy a Török László vezette szakmai stáb lemondását azonban nem fogadta el Révész Attila. Sőt, a várdai futball mindenese vissza is tért önkéntes száműzetéséből, ennek is köszönhető, hogy az idény végére magára talált az együttes. Éppen a klubigazgató személye a biztosíték arra, hogy nem esik vissza a Várda. Tippünk: 2-5. hely 

A Puskás Akadémia immár évek óta az élmezőny tagja, erre biztosíték Hornyák Zsolt vezetőedző személye is, aki az NB I legrégebben hivatalban lévő szakembere – három és fél éve dolgozik a klubnál. A felcsútiak legnagyobb erénye, hogy nagyon nehéz őket megverni, nyílt sisakos játékra nem csak hazai környezetben, hanem idegenben is képesek. Tippünk: 2-5. hely

Debrecenben minden Dzsudzsák Balázson múlik!

Zalaegerszegen a Ricardo Moniz vezetőedző és Dragóner Attila sportigazgató által irányított együttes az őszi idény egyik üde színfoltja volt, ezt elsősorban az őszinte támadófutballjuknak köszönhetik. (Ezt igazolja, hogy az NB I góllövőlistáját a Zalába visszatérő Eduvie Ikoba vezeti). A korábban a Fradinál is dolgozó holland mester előszeretettel építi be a csapatba a fiatalokat, és ha továbbra is olyan bátran játszanak, mint a napokban a Fradi ellen, a ZTE akár a tavasz kellemes meglepetése is lehet! Tippünk: 5-8. hely 

Az őszi idényt Waltner Róberttel kezdte el a Paks, aki egyből kijelentette: szakít a korábban látott, „sok gólt rúgunk, de sokat is kapunk” elvvel. A védelem megszilárdítása azonban még várat magára (a 26 kapott gól kicsit soknak tűnik), de a támadójátékkal továbbra sincs baj, kifejezetten kellemes meglepetés a góllövőlistát párban vezető Varga Barnabás eredményes játéka. Biztosak vagyunk benne, hogy az ezer fokkal égő vezetőedző kihozza a csapatból a maximumot. Tippünk: 4-7. hely 

Dzsudzsák Balázs és Varga József a Loki erősségei Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Dzsudzsák Balázs és Varga József a Loki erősségei Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nem egyszerű őszön van túl a Debrecen: edzőváltás (a portugál Joao Janeiro nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, szeptember végén a szerb Szrdjan Blagojevics váltotta), kellemetlen sérülések (elsősorban a gólerős Bárány Donát kiesése érintette érzékenyen a csapatot) is tarkították a menetelést. Elsősorban még mindig azon múlik a Loki eredményes szereplése, hogy a 36 éves csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs milyen formában játszik. Tippünk: 7-9. hely

Elismerően lehetne írni a MOL Fehérvár dicséretes nemzetközi helytállásáról (Fiola Attiláék kis híján az Európa-konferencialiga csoportköréig meneteltek, ám a Gabala és a Petrocub kiverése után az FC Köln állította meg őket úgy, hogy az első találkozón, idegenben bravúrgyőzelmet aratott a csapat), Dárdai Palkó egyre érettebb játékáról, de az a tény, hogy csupán a 8. helyen szerénykedik az idényt rendre bajnoki, de legalábbis dobogós álmokkal elkezdő együttes, mindent elmond a csapat őszéről. Nem meglepő, hogy nem csak a vezetőedzői poszton (Michael Borist Huszti Szabolcs váltotta), hanem a sportigazgatói székben (Sallói István helyett Juhász Roland érkezett) is váltás történt,

akik már el is végeztek egy nagytakarítást,

hiszen lemondtak Claudiu Bumba, Jevhen Makarenko, Artem Sabanov és Budu Zivzivadze szolgálatairól is. Egyetértünk a fehérvári szurkolókkal: ennél csak jobb jöhet! Tippünk: 4-7. hely 

Melyik patinás fővárosi klub esik ki?

Tökéletesen jellemző a Mezőkövesd őszére (és egy kicsit az NB I viszonyaira), hogy a bajnokságot kezdő Supka Attilát szeptember közepén, egy valóban megalázó, Zalaegerszeg elleni, ráadásul hazai, 5-0-s vereség után az a – korábban már Matyóföldön három éven át sikeresen dolgozó – Kuttor Attila váltotta, akit előző héten még a Vasas kispadjáról menesztettek. Azonban azt is el kell ismerni: a régi-új érában szép sikereket is elért (elsősorban a Ferencváros és az Újpest legyőzése említhető) az együttes, ezzel együtt még nem került el a veszélyzónából. S bár egy játékoskeret kicserélése mindig kétélű dolog (pláne szezon közben), az is tény: a téli szünetben Mezőkövesden erősítették meg a legjelentősebben a keretet, amely akár az előrelépés záloga is lehet! Tippünk: 6-9. hely 

Honvéd-Újpest párharc: együtt zuhannak a mélybe?... Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Honvéd-Újpest párharc: együtt zuhannak a mélybe?... Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Ha a bajnokság elején valaki azt mondja, hogy az őszi idény végén az Újpest FC, a Budapest Honvéd és a Vasas FC áll majd, biztos, hogy elmegyógyászati beutalót igényelnek neki a „hozzáértő” futballszurkolók. Pedig láss csodát, valóban így áll a helyzet!

Ami a lila-fehéreket illeti: a korábban szebb napokat látott klub ismét kötéltáncot jár az NB I-ben. A klub belső életét ismerők továbbra is féltik az együttest, hiszen nem elég, hogy a játék döcög, a szurkolók továbbra sincsenek kibékülve a Roderick Duchatelet nevével fémjelzett tulajdonosi körrel, no, és nem jött össze a remélt tulajdonosváltás sem.  Tippünk: 9-12. hely

Kispesten sem sokkal jobb a helyzet: a skót Tam Courts és Chris Docherty sportigazgató kinevezését már nyáron sem sokan értették, mindenesetre a vezetőedző négy hónap után távozott is a Honvédtól. A trénernek az emlékezetes, Zalaegerszeg elleni győztes bajnoki után kellett mennie, ez volt az a meccs, amelyen a kispesti fanatikusok huhogása miatt Ricardo Moniz lehívta a csapatát a pályáról, és csak hosszas huzavona után folytatódhatott a bajnoki.

(Ezt követően a szakember rasszizmussal vádolta meg a teljes magyar futballközeget).

Érkezett a kispadra Dean Klafuric, de nem sokat javult a helyzet, hiszen a horvát mester – egyelőre - csupán egy győzelmet és három vereséget tud felmutatni. Ráadásul a télen egyetlen új futballista nem érkezett, csupán a vezetőségben történtek változások. Tippünk: 9-12. hely

A sereghajtó pozíciójában jelenleg a Vasas áll, de a három fővárosi együttes közül talán mégis az angyalföldieknek van a legnagyobb esélyük a megkapaszkodásra. Nem csak azért, mert a Kuttor Attilát a magyar mezőnyt tökéletesen ismerő, rutinos, sok nagy csatát megélt Kondás Elemér váltotta, hanem mert a kialakult helyzet ellenére talán a Fáy utcában a legnyugodtabb a helyzet. Tippünk: 9-12. hely

Nyitókép Nem ritka jelenet a magyar élvonalban: Fradi-gólöröm! Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2023. január 29. 04:37
Vakok között, félszemű a király.
egyvilág
2023. január 27. 20:28
Egy nem szokványos elemzés a profi sport társadalmi szerepéről, pozitívumairól, negatívumairól: https://egyvilag.hu/korabbiuzenetek/PT106_2021-02-18.shtml#sport
zakar zoltán béla
2023. január 27. 19:54
IGAZ!
gyaloggos
2023. január 27. 19:53
HÜLYESÉG! A FRADINAK most semmi szüksége nincs affélékre! NÉHÁNY meccs után már tuti bajnoknak mondható!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!