Új ura van a férfi tenisznek – lehet, hogy egy évtizedre

Egy éve villant először Carlos Alcaraz a tenisz világszínpadán, egy Grand Slam-tornán. Az akkori, negyeddöntőig tartó US Open-rohama során már-már azt – a legösszetettebb sportágban képtelen – benyomást keltette tizennyolc évesen, hogy teljes fegyverzetében pattant ki a tenisz isteneinek fejéből. Mégis, a modern játék szamárlétráját ismerve jelentős agytornát igényeltek azok a spekulációk, hogy három éven belül világelső lehet belőle.

Nem húzta el addig sem. Ma hajnali US Open-címével Alcaraz tizenkilenc évesen minden idők legfiatalabb férfi teniszezőjeként ül fel a világ trónjára. 

A döntőbeli ellenfele, Casper Ruud szintén az első Grand Slam-címéért, és a világelsőségért küzdött. Pályafutása legjobb keménypályás meccsét játszotta. Bár Alcaraz egy két lábon járó ütésparádé, Ruud a legszebb pontok egy jelentős részét is meg tudta nyerni.

Mindez arra volt elég, hogy az egyik lehetséges jövőbeli világelsőség-rivális norvég – aki négy évvel idősebb, azaz már az ideális korban jár – elvegyen egy szettet. Azt a szettet, a másodikat, amikor Alcaraznál beütött az előző három körben lejátszott három ötszettes meccse. (Soha egyetlen játékos sem töltött még annyi idő teniszpályán egy tornán, mint Carlos Alcaraz, mióta ezt vezetik.)

Aztán Ruud a harmadik játszmában közel járt ahhoz, hogy erőnléti előnyét szettelőnyre is váltsa. Két szettlabdát kellett Alcaraznak hárítania; noha alig kezdett még kilábalni a fizikális gödörből, mindkettőnél habozás nélkül vállalta el az ellenfélnek esélyt sem hagyó támadóütéseket.

Ezekkel a pontokkal az utolsó darabka is a helyére került az Alcaraz-puzzleban. Berobbanása pillanatában lehetett látni, hogy minden létező ütés és mozgásforma mellett birtokában van Federer támadószellemének és Nadal küzdeni tudásának is. Ahhoz várni kellett egy Grand Slam-döntő tétjére és a vereség rettentő dögszagára, hogy kimutassa, megvan benne a djokovici akármiből-kivágom-magam. 

Hogy minden ott lakik Alcarazban ahhoz, hogy a következő tíz év elsőszámú teniszezője és vezető sportalakja legyen – ez egy mantra hatása, melyet nagyapjától tanult gyerekkorában. Röviddel a döntő előtt osztotta meg a világgal:

A mantrát a világ semlegesnemű píszíhez szokott fele alig tudta értelmezni. Spanyolországban, ahol pont ezt a hármas egységet tisztelik minden bikaviadorban, világos volt az üzenet: agy, szív, cojones.

Nehéz látni, hogy ki veheti majd fel a versenyt a még mindig félig kamasz Alcarazzal abból a mezőnyből, ahol az eddig a jövő embereinek tartott versenyezők – most már kész huszonéves felnőttek – híján vannak valamelyik harmadnak, és tenisztudásból sem kaptak annyit, mint a spanyol.

Carlos

akinek a negyeddöntőben az év legmagasabb színvonalú teniszmeccsén, a szerdai öt és fél órás negyeddöntőjükön, meccslabdája is volt ellene – és aki legyőzte őt Wimbledonban, majd 2-0-ra vezetett szettekkel a későbbi bajnok Djokovic ellen is.

A tornától oltatlansága miatt távol tartott, az évet még világelsőként kezdő Novak Djokovic persze az élete árán is meg fogja egyszer-kétszer verni Alcarazt, de az idő ellene dolgozik: a tenisz Carlos Alcaraz előtti időszaka – a leghajmeresztőbb várakozásoknál is két évvel korábban – tegnap minden bizonnyal lezárult.

Nyitókép: Carlos Alcaraz harci üvöltése az idei US Open-elődöntőben az amerikai Francis Tiafoe ellen, ahol ötszettben tudott nyerni. Fotó: Corey Sipkin / AFP