S azt sem szabad elfeledni: Kuttorral magabiztosan, nyolcpontos előnnyel jutott fel a piros-kék alakulat az NB II-ből – mindezt négyéves száműzetés után…
Tény, hogy már az elmúlt mérkőzéseken felhangzott a Vasas-drukkerek kíméletlen kritikája („Kuttor, takarodj!”), de ettől függetlenül talán kissé elhamarkodottan döntöttek az elöljárók a menesztésről.
Az utód azonban telitalálat, hiszen azt a Kondás Elemért szerződtették, aki már kedd délután meg is tartja első edzését a Fáy utcában. A Debrecennel két bajnoki aranyat szerző szakember az utóbbi időben rendre balszerencsés volt, hiszen hiába ért el történelmi sikert a Kisvárdával, és vezényelte fel a végvári vitézeket az élvonalba, két mérkőzés után távoznia kellett, mint ahogy Győrben sem kapott sok türelmet. Arról nem is beszélve, hogy