A két újonc, a Kecskemét és a Vasas mérkőzésére nem érdemes sok szót vesztegetni, maradjunk annyiban: mindkét együttes nagyon vigyázott arra, nehogy vereséggel indítsa a szezont. Azért engedtessék meg egy megjegyzés: hosszú éveken át az volt az íratlan szabály, hogy az újoncok mindig hazai pályán kezdik a szezont. Hiszen amellett, hogy ez egyfajta elismerő ösztönzés is a csapatok felé, szinte garantált volt a telt ház is. Vajon miért tért le erről az útról az MLSZ?
Újpesten ezúttal sem telt eseménytelenül a nyár: elmaradt a tulajdonosváltás (továbbra is a belga Roderick Duchatelet a főnök), de visszakapta a régi címert a klub, ám eddig nagyon úgy tűnik, a keret viszont gyengült. Nem tudták Megyeren tartani a Fehérvár kölcsönjátékosát, a tavasszal 11 gólt szerző Budu Zivzivadzét, Törökországba igazolt Giorgi Beridze és a görög védő, Jorgosz Kutrumbisz, ráadásul, ha mindehhez hozzávesszük, hogy a keret talán egyetlen kiemelkedő tudású légiósa, a francia Yohan Croizet a felkészülés során keresztszalag-szakadást szenvedett, joggal tehetjük fel a kérdést: ki lövi a majd gólokat? Ami tény, a lilák rengeteg helyzetet kihagytak a szerencsével sem hadilábon álló Mezőkövesd ellen. A Szusza Ferenc Stadion lelátóin helyet foglaló nézők közül pedig sokan szomorúan sóhajtottak fel:
ha a középpályáról Kardos József indítaná Törőcsik Andrást, mennyivel szebb és boldogabb napok köszönnének újra Újpestre…
Kisvárdán úgy tűnik: tovább folytatódik a tavalyi diadalmenet, hiszen hiába érkezett új vezetőedző (Török László), hiába vonult tudatosan háttérbe a korábbi sportigazgató, Révész Attila (a Várda Labdarúgó Akadémia vezetője lett), ugyanolyan harapós és eredményes az együttes, mint a tavalyi szezonban. A kazah Kajrat Almati búcsúztatása bravúr, a norvég Molde kiverése még nagyobb lenne! S bár a Loki ellen az utolsó pillanatokban elúszott a győzelem (tudjuk be ezt a fáradtságnak), biztos, hogy a várdai drukkereknek még sok örömük lesz a csapatban! A Debrecent dicséret illeti, mert az utolsó pillanatig nem adta föl, az viszont éles kritika, hogy a legjobb, leglelkesebb játékosuk még mindig a 36 éves Dzsudzsák Balázs, ám az mindenképpen biztató, hogy az egyik legnagyobb tehetség, Bárány Donát hosszú kihagyás után góllal tért vissza…