A Sportért Felelős Államtitkárság szervezésében színpompás ünnepség keretében emlékeztek a résztvevők a jeles dátumra: éppen 20 éve, 2002. augusztus 21-én nevezték át a Népstadiont Puskás Ferenc Stadionra. E nem mindennapi esemény egyik csúcspontja volt, hogy a magyar válogatott 1-1-et játszott a világsztárokkal teletűzdelt spanyol csapattal.
Az esemény koszorúzással és Gellei Imre megemlékezésével kezdődött. A magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya felelevenítette, hogy a magyar válogatott tagjai közül a fájdalmasan korán elhunyt Fehér Miklós valamint Eisemann László masszőr halála a mai napig feldolgozhatatlan fájdalom.
- S habár csak barátságos mérkőzést játszottunk a spanyolokkal, a kor akkori világsztárjai – Iker Casillas, Puyol, Xavi, vagy éppen Raúl – ellen, nagy dolog volt a helytállás, és mindenki a maximumot nyújtva adózott Puskás Öcsi emlékének. Aki nem csak futballtudásával, hanem rendkívül színes egyéniségével is nyomot hagyott mindenkiben. Neki nem is kellett a futballhoz értenie, hiszen maga volt a futball.
Az ünnepség a Puskás Aréna VIP-részlegében folytatódott, ahol Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár azt is elárulta: ezen a bizonyos, 20 évvel ezelőtti találkozón ő is a nézők között szurkolt, és sosem felejti Öcsi bácsi legendás alakját, akit akkor Baumgartner Zsolt Forma-1-es versenyző vitt körbe az ünneplő tömeg vastapsától kísérve.
- Pelé mondta találóan a világ legismertebb magyarjáról, Puskás Öcsiről, hogy a tehetségét még a Holdról is lehetett látni!
Fontos, hogy az ő hagyatékát méltón ápoljuk tovább, és ez a legenda gyermekről unokára szálljon. S persze, az is teljesen egyértelmű, hogy az ő nevét viselje a magyar futball arénája, amely 2019-ben nyerte el igazán méltó külsejét.
A jelenlévő futballisták (Sebők Vilmos, Gyepes Gábor, Miriuta László, Tököli Attila, Gera Zoltán, Böör Zoltán, Fehér Csaba, Halomosi Péter, Kenesei Krisztián és Korolovszky Gábor) képviseletében Király Gábor állt pulpitusra, aki a „Milyen emlékeim vannak Puskás Öcsiről?” témában három történettel szórakoztatta a hallgatóságot.
- Hivatalosan mindketten április 1-én születtünk, ám míg Öcsi bácsi édesanyja megváltoztatta fia születése dátumát, az enyém nem, de ezzel együtt rendkívül büszke vagyok erre az egyezésre. Sosem felejtem el azt sem, hogy még az utánpótlás-válogatottal Fehéroroszországban játszottuk egy mérkőzést, majd hajnalban érkeztünk meg Ferihegyre. Amíg a csomagokra vártunk, Öcsi bácsi szórakoztatott minket, és ekkor jöttem rá, milyen színes egyéniség is ő. A következő emlékezetes találkozás már felnőtt játékosként ért, 2005-ben a Real Madriddal játszottunk egy barátságos mérkőzést, és számomra jelzésértékű volt, hogy a már beteg Puskás Öcsire (akit természetesen hatalmas ovációval ünnepelt a közönség), miközben jött befelé, és mondott nekem pár szót, a kinti fényszórók és a benti sötétség különleges elegye szűrődött. S mindez még különlegesebbé tette a mondandóját…
Ezt követően Marco Rossi, a magyar válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya kapott szót. A szakember láthatóan meghatódva a következőket mondta el:
- Számomra óriási megtiszteltetés, hogy külföldiként a magyar futball legendájára emlékezhetek. Annál is inkább, mert Puskás Öcsi fiatalságom legendája és meghatározó futballistája volt! Éppen ezért neki és a helyszínen jelenlévő kiváló futballistáknak is tartozunk annyival, hogy a magyar labdarúgást méltó módon képviseljük, és nem hozunk szégyent az országra!
Az MLSZ alelnöke, Berzi Sándor két történetet elevenített fel Puskás Ferenccel kapcsolatban.
- Az élet nagy ajándékának tartom, hogy Öcsi bácsival számos alkalommal utazhattam együtt, sokszor mentem érte a Béke szállóba, később a budai lakásába. Egy személy gyakran velünk tartott: Szepesi György. Róla tudni kell, hogy amilyen alapos volt a szakmájában, olyan feledékeny az élet hétköznapi dolgait illetően. Egyszer Ausztriába utaztunk, már Sopronnál jártunk, amikor Gyuri bácsi riadtan közölte velünk: „otthon maradt az útlevelem!” Öcsi azt mondta „semmi gond, menjünk csak!” A magyar vámosok simán átengedtek minket, majd Öcsi az osztrák határőröket is elszórakoztatta, így Szepesi útlevél nélkül is velünk tudott jönni. 1995-ben a BL-döntőt Bécsben rendezték, és a visszafelé úton akkora dugó volt, hogy a határnál hét órát kellett várakoznunk. Szepesi egy elöl álló autóba bekéredzkedett, ám
Öcsi végig velem maradt, hajnali hat órakor értünk haza. Másnap az Aranycsapat tagjainak Kisvárdára szóló meghívása volt, és hétre jött a kocsi Öcsiért. Fel sem merült benne, hogy lemondja a kétszer 300 kilométeres túrát, a fárasztó programot, lezuhanyozott, megborotválkozott, és hétkor glédába vágva magát várta az autót…
A hivatalos program zárásaként Szöllősi György, a Puskás-ügyek nagykövete, a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány kuratóriumi elnöke a Puskás Ferenc Stadion elnevezés egykori hivatalos kezdeményezőjeként a következőket fűzte hozzá:
- „Élő emberről nem szabad elnevezni semmilyen objektumot. Sem közterületet. A metrómegállót végképp nem, micsoda költsége lenne annak, ha rögzíteni kéne, hogy a „Puskás Stadion következik” és le kellene cserélni a hangfelvételt minden járművön. Na meg aztán a feliratokról nem is beszélve.” Ilyen és hasonló válaszokat kaptunk, amikor két évtizede a fejünkbe vettük, hogy érvényt szerzünk annak, ami egyébként magától értetődő kellene, hogy legyen: kezdeményezzük, hogy Puskás Ferenc, a legnagyobb magyar labdarúgó nevét vegye föl nemzeti futballstadionunk.
Azét a Puskás Ferencét, aki már a Népstadion építkezésén is dolgozott, aki játszott a nyitómeccsen, aki soha nem kapott itt ki a válogatott csapatkapitányaként, akinek népszerűsége a Honvéd számára is hazai pályává tette a nemzeti arénát, akit itt öleltek újra a keblükre a magyarok 25 éves száműzetése után, aki szövetségi kapitányként is ült itt a kispadon, s akitől aztán a ravatalon is itt búcsúztak a szurkolók.
A névcserét persze abban a reményben javasoltuk 2002-ben, még Puskás életében, a 75. születésnapja alkalmából, hogy a hajdan félkészen maradt, s aztán a végletekig lepusztult Népstadion végre maga is megújul és megfelelő otthona lesz a válogatottnak, amelynek minden meccse ünnep és ünnepi miliőt kíván. 2002 tavaszán, csak odáig jutottunk, hogy az MLSZ sajtóosztályával hivatalos javaslatot fogalmaztunk meg, és az első Orbán-kormány egyik utolsó ülése döntött a Népstadion átnevezéséről. Aztán mire elérkezett Puskás Ferenc nevének ünnepélyes felvétele, az augusztusi magyar–spanyol gálamérkőzés, már olyanok irányították az országot és a köztévé sportosztályát, akik nem tartották érdemesnek rögzíteni az utókornak sem a beteg Puskás személyes részvételével zajló felvezető ceremónia, sem maga meccs felvételét. Kilenc évig hiába küzdöttünk azért is, hogy a Népstadion metróállomás kövesse a névváltozást. Tarlós István főpolgármester úrnak kellett hivatalba lépnie ahhoz, hogy 2011-ben öt perc alatt megoldódjon ez a sokáig megoldhatatlannak hazudott probléma. De persze mindez semmiség ahhoz képest, hogy 2019-re az évszázados álom is valóra vált: Orbán Viktor harmadik és negyedik kormányának hivatali ideje alatt, Fürjes Balázs kormánybiztos úr irányításával, Skardelli György főtervező és a magyar kivitelezők munkáját dicsérve elkészült maga az új nemzeti stadion, a Puskás Aréna is. Amelyben, rövid története alatt is játszott már a Barcelona, a Bayern München, a Juventus, a Manchester City, a német, a francia, az uruguayi, a portugál válogatott, s hogy mást ne mondjunk, csakúgy, mint a régi Népstadionban, megvertük itt már az angolokat is… Mindent összevetve, 2002. augusztus 21-én, huszonöt évesen a játékoskijáróban kísérve Öcsit bácsit nem kívánhattam volna ennek a pályának és magunknak, a magyar futball és Puskás Ferenc rajongóinak szebb 20. évfordulót.
Nyitókép Legendás emlék: Puskás Ferenc a Puskás Ferenc Stadionban... Fotó: MTI/Illyés Tibor