Különleges ember volt az édesapám: a tragikus sorsú Drapál János fia a Mandinernek

1985. augusztus 11-én halt meg Drapál János a pöstyéni reptéren rendezett gyorsasági versenyen. Elcsúszott és nagy sebességgel vágódott a gumifalnak. Nem volt esélye a túlélésre. A négy világbajnoki futamot is nyerő klasszis fia azóta felnőtt, 52 esztendős. Ám sosem felejti el azt a napot. „Ott voltam a boxban, az egyik szerelő, az unokabátyám számolta, hogy hányadik helyen áll apu.

Ekkor már tudtuk, hogy biztosan kicsúszott. Ami tragikus, hogy hatalmas, kőkemény teherautó-gumikat tettek a pálya szélére vészmegoldásként, mert ez egy reptéri futam volt. Azoknak csapódott neki, mintha betonfalnak ment volna…A kicsúszáshoz hozzájárult, hogy a reptér felfestése a nagy forróságtól megolvadt, azon csúszhatott meg a motor kereke”– mondja Drapál Ferenc, aki az édesapja nyomdokaiba lépett és később magyar bajnok motoros is lett.

Drapál Ferenc kisgyerekként és az édesapja, a legendás motoros, Drapál János. Fotó: Arcanum/Autó-Motor

Arra a kérdésre, hogy milyen volt az a 15 év, amit együtt tölthettek, a következőt mondta: „Azt a kevés időt, amit együtt lehettünk, úgy élhettem meg, hogy érzelmileg mindent megkaptam, amit egy apa adhat a gyermekének. Különleges ember volt az édesapám, számomra nem motorversenyzőként, hanem elsősorban apaként.” A kisebbik Drapál ötévesen már motorozott, kilencévesen pedig már egy Yamahát vezetett és mindenhová elkísérte az édesapját. A közös képük történetére is emlékszik: „A fotó Opatijában, egy világbajnoki futam alatt készült.

Drapál Ferenc azt is elmondta, az édesapja imádott fotózni, mellette pedig büszke volt arra az autóra, amelyet 1982-ben vett roncs állapotban. Történt, hogy egy osztrák totálkárosra törte a Mitsubishi Lancer 2000 turbó autóját és Magyarországon hagyta. Drapál János egy autókereskedésben talált rá és megvásárolta. Egy évbe telt, de újraépítette a kocsit. Aztán eljött 1985 augusztusa, a tragikus nap…

Drapál Ferenc felnőtt korában szintén magyar bajnok motoros lett. Fotó: Drapál Ferenc/archív

„A motorozás számomra terápia lett, elmerültem benne apu halála után. Mindenki összeomlott a családban. Augusztus 11-én halt meg, én meg szeptemberben, mintha mi sem történt volna, mentem évnyitóra és iskolába.

Volt egy VHS-kazettám, amelyen világbajnoki futamok voltak. Három órás kazetta volt. Mikor hazajöttem az iskolából mindig elindítottam. Egy évvel később kaptam egy motoros bukósisakot. Sokszor a fejemen volt, egyszer még abban is aludtam” – folytatja Drapál Ferenc, akit akkoriban nehezen élte meg, hogy az édesapja halála után kevés ember nyitotta rá az ajtót a gyászoló családra, a régi, úgynevezett barátok elmaradoztak.

Drapál Ferenc hosszú évekkel később szintén versenyzett a pöstyéni pályán. Megnyerte a futamot, majd egy koszorút helyezett el abban a kanyarban, ahol az édesapja a végzetes balesetet elszenvedte. Szerinte amúgy még ma is sokan emlékeznek Drapál Jánosra. „Ha az emberek meghallják a nevemet, az idősebbek egyből tudják, ki volt az édesapám, a 37 év ellenére emlékeznek rá. Azt viszont furcsállom, hogy még 1992-ben a televízióban is elhangzott, hogy édesapámról egy kanyart akarnak elnevezni a Hungaroringen. Harminc év alatt nem történt meg…”