„Világossá vált a számunkra, hogy a rengeteg szakággal rendelkező autó- és motorsportnak itthon egy egységes stratégia kialakítására van szüksége, ebben a témában sokat egyeztettünk Gyulay Zsolttal, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójával, valamint Szujó Zoltánnal, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökével. Az az álláspont alakult ki, hogy ezt a stratégiát ki kell dolgozni, ennek az élére pedig a Hungaroring kerül majd Gyulay Zsolt vezetésével” – jelentette ki Schmidt Ádám.
A motorosok közül elsőként Augusto Fernández, a Yamaha tesztversenyzője osztotta meg tapasztalatait az Arena4 stábjával.
„Nagyon kicsi pálya, eléggé olyan, mint amit gokartoknak találtak ki, úgyhogy nem sokat pihensz rajta, de összességében jó volt, csak nagyon különbözik a többi aszfaltcsíktól” – kezdte a spanyol motoros. „Sok a lassú kanyar és a kemény féktáv, viszont jó és élvezetes menni rajta. A legizgalmasabb része a pályának a dupla jobbos kanyarok a kettes szektorban. A sikánok is elég jók, hiszen azok komoly féktávok, amelyek mindig nagy kihívást jelentenek.
Ez egy szórakoztató, technikás pálya, a sikánok ellenére is, úgyhogy szerintem mindenkinek tetszeni fog majd”
– összegzett Fernández.