Novak Djokovic zsinórban negyedszer, összességében hetedszer is Wimbledon bajnoka

Nagy végre egy normális-közeli sportév. Egy július közepi vasárnapon jól öltözött sokaság siet kapkodás nélkül Délnyugat-Londonba, ahol az urak között Wimbledon teniszbajnokát avatják. Egy újat, vagy lassan a szokásosat? Nem lehet tudni.

Az ausztrál Nick Kyrgiosnak nemhogy soha korábban, még az idei Wimbledonon sem állt módjában hozzászokni a nagy tornák tűzközeli végjátékához, miután az elődöntőtől ellenfele, Rafael Nadal hasizom-szakadása miatt visszalépett. Pedig már a Grand Slam legjobb négy között is újonc volt, nem beszélve az olimpiátlan évek az összes egyéni sportot tekintve legrangosabb összecsapásáról: az urak wimbledoni bajnokságának címmeccséről. Eközben a túloldalt 

Roger Federer előtt. Emellett 27 zsinórban megnyert wimbledoni meccsnél és három címnél járt. Összességében hatnál.

Különösen sokat nyom a latba a tapasztalat Wimbledonban. Ahol egyrészt izzik a történelem a klubház előterétől kezdve a Királyi Páholy korábbi hatalmas bajnok díszvendégein át minden egyes miliméter pontosra vágott fűszálig, melyektől még a leghidegebb fejű feltörekvő fiatalnak, Jannik Sinnernek is meg kellett szeppennie a negyeddöntőben a pályán lévő hatalmas bajnok, Djokovic ellen. És ahol másrészt továbbra is a tenisz ősi, de kihalófélben lévő borításán játszanak, füvön. Apróbb léptű, egyensúly-biztos mozgás; az alacsony, sokszor meg is csúszó pattanáshoz szabott ütésválasztás; a gyors pontokhoz felcsévélt információfeldolgozó-képesség. Mind olyan követelmények, melyekhez ma már szinte csak Wimbledonban lehet hozzáedződni. Évente egyszer, pár meccsen.

Igazi privilegizált feudalizmus ez a londoni, melynek alapvetéséről már Máté evangéliumában is olvashatunk: akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van. A leggyorsabban tanuló, legszivacsabb felfogóképességű játékosok egy-két kör helyett sokszorosan több, hat-hét meccsen szívhatják magukba a szinte hozzáférhetetlen füvespályás tapasztalatot.

Nem véletlen, hogy ez az egyetlen Grand Slam-torna, amihez az elmúlt húsz évben a tenisz legkikupáltabb doktorai – a nyolcszoros bajnok Roger Federer, az immár hétszeres Novak Djokovic és a két kétszeres, Rafael Nadal és Andy Murray – senki mást nem engedtek hozzáférkőzni.

Azonban Nick Kyrgios maga a káosz. Hol önmagát, hol az ellenfelet pusztítja, és egyik mögött sem igen fedezhető fel soha egy különösebb kiváltó ok. Nemhogy tendenciák vesztik jelentőségüket, ha ő a pályán van; a szabályokat is szüntelen ostrom alatt tartja. Piros ruhadarabokat csempész be a tenisz szentélyébe, a wimbledoni Center Courtra, ahol egy centiméternél vastagabb csíknyi halvány színt sem viselhetnek a fehérbe öltözött játékosok. Megállás nélkül nyomja zaklatott szövegét, szemben az elvárásokkal szerinti csendnek és simult nyugalomnak álcázott belső tusával. Idén egyenesen oda is csulázott egy őt sértegető néző felé. 

És még ha érnének bármit is a tendenciák, Kyrgiosnak akkor is lett volna mibe kapaszkodnia. Kétszer találkozott Novak Djokoviccsal a mai döntő előtt, és még soha szettet sem vesztett ellene.

Sőt, zsinórban az ötödik szettet is megnyerte Djokovic ellen a mai döntő elején. Kyrgios szervája – talán a legjobb a világon – érinthetetlen volt Djokovic számára – hiába övé a legjobb szervafogadás valaha. Emellett Kyrgios akármilyen előzmény nélkül bármikor meghúzott alapütései fecskendeztek annyi bizonytalanságot a szerb labdamenet-építkezéseibe, hogy Djokovic olyat tegyen, amit nem nagyon látni tőle Wimbledonban: ütött néha hibákat.

Ez elég volt a magát minden erejével fegyelmező Kyrgiosnak a nyitószetthez. Kulcsnak tűnt, tudja-e fegyelmezni magát végig, ha minden jól is alakul számára, illetve, hogy tudja-e akkor is, ha egy-két gém rosszul. Az első kérdéstől nem függetlenül végül a másodikról derült ki, hogy nem. Mivel év közben hozzávetőlegesen semennyi önfegyelmet nem gyakorol – sem a meccsein, sem a PlayStationözzek vagy lemenjek edzésre kérdéskörben – elfáradt a hirtelen jött erőfeszítéstől, a második szett közepén ütött pár olyan szervát, amit vissza lehetett adni, Djokovic pedig élt a lehetőséggel és brékelt. 

Ekkor,

Újra és újra felhánytorgatta magának, hogy hagyta, hogy lebrékeljék – elfeledkezve arról a tényről, hogy a játék történetének legjobb fogadója, aki hatszoros wimbledoni bajnok, másfél szett alatt egyszer volt csak képes rá. Teljes önuralom hiányában a saját ki nem kényszerített hibái miatt nem tudott élni egy semmi-negyvenes állással fogadóként, amikor Djokovic az egyenlítésért adogatott. 

Az utolsó darabok a harmadik szettben estek le Kyrgios önuralom-mázából. 4-4-nél negyven-semmije volt adogatóként. Hibázott kettőt; Djokovic lecsapott, mint egy vércse, és brékelt. Kyrgios innentől fél órán át a saját családja felé üvöltözött, hogy miért nem tapsolnak negyven-semminél is minden pontnál neki ugyanúgy. „Azt hiszitek, már megvan a gém?!” - puffogott az, aki azt hitte, már megvan a gém, és akinek a feladata, hogy odafigyeljen a befejező pontra is. Djokovic közben, ami a feladata, kiszerválta a harmadik játszmát, és előnybe került.

Innentől a meccs végéig már járt folyton a szája Kyrgiosnak, úgy pedig nem lehet szettet elvenni attól a Djokovictól, aki 2019-ben a végig tökéletesen koncentrált füvespályás tenisz-eszmény Federert is megverte úgy, hogy kevesebb labdamenetet, gémet nyert, kevesebb bréket szerzett, mint az ellenfél. A negyedik szett végül egy fölényes tiebrékben lett Djokovicé.

Djokovic ezzel hétszeres wimbledoni bajnok. Utolérte Pete Samprast, akit ezen a pályán látva eldöntötte egy szerb hegyi falucskában, hogy teniszezni szeretne, és eljutni Wimbledonig. Már csak Federernek van több címe a tenisz szentélyéből. Aligha sokáig, ha tekintetbe vesszük, hogy Djokovic 2013 óta nem kapott ki a legszentebb pályán, a Center Courton, és hogy

A legjobb tizenhat között egy modern kiadású füvespályás specialistát búcsúztatott, hiába tűnt pillanatokra az ellenfél a jobb játékosnak. A negyeddöntőben (kétszettes hátrányról) megvert egy csodagyereket, aki tud nála gyorsabban ütni, és mozog olyan stabilan füvön, mint ő. Az elődöntőben rövidre zárt egy meccset, aminek akkora esélyese volt, hogy az elején bealudt. A döntőben pedig elintézte a világ legjobb adogatói közül azt, aki leginkább képes füvön gondot okozni akkor is, ha visszajön a szerva-bomba.

Összességében a mai Djokovic 21. Grand Slam címe. Ezzel lehagyta Federert; Nadal van még előtte, eggyel. Ám ezt a csúcsot könnyen lehet, hogy csak egy szűk év múlva lesz lehetősége utolérni. Ugyanis a normális-közeli sportév eddig tartott, a Djokovic pályafutását leginkább fenyegető veszély továbbra is jelentkezik. Oltatlansága miatt jelen állás szerint sem a szeptemberi US Openen, sem a januári Ausztrál Openen nem indulhat majd. 

A két keménypályás Grand Slamen – midőn a keménypálya talán még a fűnél is jobban illik a játékához az elmúlt tíz év legjobb füvespályás teniszezőjének. 

Nyitókép: Novak Djokovic a trófeával, a döntőben legyőzött Nick Kyrgios társaságában. Fotó: Adrian Denis / AFP