Magyarországért korcsolyázom – Liu Shaoang a Mandinernek

Csisztu Zsuzsa interjúja a Mandiner hetilapban.

Tizenhat éves korodban beszélgettünk először, és már juniorként is nagy tehetségnek tűntél a bátyáddal együtt. Megfordult akkor a fejedben, hogy nyolc évvel később a világ legsikeresebb szezonját zárod a sportágban?
Így biztosan nem fogalmazódott meg bennem, de mindig is nagy dolgokra készültem Shaolinnal együtt. Az idei olimpia után a legnagyobb kihívást a világbajnokság háromhetes elhalasztása jelentette. Amúgy is elképesztően fáradtak voltunk az olimpia után, de ráhúzni még plusz három erőteljes hetet a tavaly április óta tartó megfeszített felkészülésre – na, ez rengeteget kivett mindenkiből.

Ezért döntött Sanyi amellett, hogy kihagyja a világbajnokságot?
Sokáig tépelődött, és aztán a halasztás megadta a végső lökést ahhoz, hogy pihenni menjen, hogy elrendezzen magában mindent, és újult erővel, fejben erősebben és motiváltabban térjen vissza. Ha valaki képes erre, akkor ő az.

Téged mi motivált a világbajnokságon egy sikeres egyéni, sőt történelmi rekordokat hozó olimpia után?
Amikor már kint voltunk Montréalban, és érzékeltem, hogy a többiek milyen komolyan veszik a versenyt, hogy mennyire győzni akarnak, bennem is felmerült a kérdés: miért ne szálljak be én is komolyan ezekbe a csatákba, ha már itt vagyok?

Elég látványosra sikerült ez az elhatározás. Az is mérföldkőnek tekinthető a pályádon, hogy a korona­vírus-fertőzés miatt itthon maradó vezető­edző, Csang Csing Lina, valamint a bátyád nélkül álltál fel a jégre, akivel együtt hihetetlen dominanciára vagytok képesek. Úgy tűnik, fel kellett nőnöd ahhoz a kihíváshoz, hogy mire vagy képes nélkülük.
Természetesen lehetett érezni Shaolin és Lina hiányát, de ebből is jól érzékelhető, micsoda nagyszerű stáb a mienk, hiszen nem estünk szét egy percre sem. A dél-koreai edzőnk, Cson Dzseszu és a főleg a női csapatot felkészítő Bánhidi Ákos rendkívül jól kezelte a szituációt. Összezártak mögöttem, segítettek, mindent megtettek értem és a válogatott többi tagjáért.

Például abban is, hogy könnyíts a lelkeden a legkevésbé szeretett versenyszámod, az 1500 méter előtt?
Beszéltük Dzseszuval, hogy az 1500 méter egy bónuszversenyszám, hiszen tényleg nem a kedvencem. Felmerült bennem, hogy ha nem jutok a döntőbe, akkor a B döntőt elengedem az 500 és az 1000 méter kedvéért, amolyan mindent vagy semmit alapon.

Ehhez képest itt hoztad az első aranyérmed. Ez átírta a terveidet?
Tényleg nem az volt a cél, hogy minden versenyszámot megnyerjek, egyszerűen csak próbáltam kihozni mindazt, ami még ebben a szezonban bennem maradt, a lábaimban, a testemben – a sok-sok munka ott szunnyadt bennem. Elengedtem minden görcsösséget, és nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz, ha egyáltalán nem nyerek érmet. Talán ez volt a kulcsa annak, hogy ennyire nyugodtan versenyezzek.

Ne menjünk el az elképesztő rekord mellett, hogy nem csupán négy aranyérmet szereztél – 500-on, 1000-en, 1500-on és összetettben –, de tizenháromból tizenhárom versenyszámot nyertél meg. Van ennél feljebb?
Statisztikailag ez hihetetlenül hangzik, de mindig van feljebb. A 3000-et elengedtük, ott nem kellett hajtanom, és a jövőben egyszer jó lenne ezt a címet is megszerezni. És ott van ugye a férfiváltó: óriási motivációt ad, hogy ott még nincs világbajnoki aranyérmünk, olimpiai elsőségünk pedig már van. Egyszer szeretnék a srácokkal ebben a versenyszámban is a dobogó tetejére állni. 

Még szerencse, hogy maradt egy-két kipipálatlan cél, máskülönben mi motiválna még egy ilyen szezon után?
Az, hogy időről időre sporttörténelmet írunk, nem azt jelenti, hogy ez volt a végcél, és nincs tovább, leállunk. Biztos vagyok benne, hogy a duplázás vagy a triplázás ilyen rekordok után legalább akkora kihívás. Az ember nem azért űzi a sportot elsősorban, hogy történelmet írjon, hanem mert szereti. Nekem ez a fő hajtóerő. Kétségtelenül mérföldkőhöz érkeztünk szakmai értelemben, a célunk minél jobban kitolni ezt az időszakot és közben feljebb lépni magunkhoz képest.

Az látszott a jégen, hogy kicsit mintha csak magaddal versenyeztél volna. Az ellenfeleid, különösen amikor az élre álltál, szinte nem is mertek támadni, akkora respekted volt. Feltűnt neked is?
Valóban érzékelhető volt, hogy a legnagyobb nevek sem támadtak keményen, inkább azt éreztem, hogy lekövették a mozgásomat, miután átvettem a vezetést. A pályán ellenfelek vagyunk, de a pályán kívül nagyon jó kapcsolatot ápolok minden versenyzővel, tiszteljük egymást.