A magyar tenisz tavalyi évzárása parádésra sikerült. Elsősorban Piros Zsombornak köszönhetően libabőrös pillanatokat élhettünk át a Davis-kupa nagydöntőjében, míg a nőknél Bondár Anna és Udvardy Panna is bejött a világranglista legjobb száz helyezettje közé, ezzel automatikus helyet biztosítottak maguknak az idény és az ő pályafutásuk első Grand Slam főtáblájára, az Ausztrál Openre.
A férfiaknál az elsőszámú teniszezőnk, Fucsovics Márton lesz ott a 128-as mezőnyben alanyi jogon. A mai napon véglegessé vált, hogy Novak Djokovic pedig nem; a címvédő és kilencszeres, rekordbajnok szerbet kitoloncolták az országból egy elsősorban politika-vezérelt, ellentmondásos és hosszú ügymenet végén.
A hivatalos játékrend Fucsovics Mártont magyar idő szerint hétfő hajnali 1-kor, Udvardy Pannát pedig hétfő reggel 5-kor szólítja pályára.
Bondár Anna majd kedden játszik, előreláthatólag inkább a reggeli, mint a hajnali órákban.
Hármuk sorsolása közül egyértelműen Fucsovicsé a legkedvezőbb, de még ez is komoly menet lesz. Egy korábbi mesterverseny-döntős szerbbel, Dusan Lajoviccsal találkozik, akit csupán öt hellyel előz meg a világranglistán. Ők ketten tavaly kétszer is találkoztak, a melbourne-ihez hasonló körülmények között: keménypályán, fülledt, meleg éghajlaton, Dohában és Dubajban. Mindkétszer Fucsovics nyert, de fontos hozzávenni, hogy az a két találkozó a magyar teniszező élete egyik legerősebb hónapjába esett, az élete legnagyobb sikereit hozó tavalyi idény második fele már közel sem sikerült olyan jól, mint az első.
Az ausztrál évkezdet hagyományosan nagyon jól szokott menni Fucsovicsnak,
eddig minden első körös meccsét megnyerte
ezen a Grand Slam tornán.
Udvardy Panna egy igazi világsztárral, a kétszeres Ausztrál Open-bajnok fehérorosz Viktoria Azarenkával játszik majd. Első Grand Slam-főtábláján egy életreszóló élmény lesz neki ez a meccs, ahová egyébként nem érkezik rossz formában: párosban döntőt játszott az egyik ausztrál felvezető-versenyen. Panna szereti az ausztrál időjárást, mivel az hasonlít a floridaira, ahol készül, de előnyt ez nem jelent majd a szintén Floridában letelepülő Azarenkával szemben, aki 9 évvel az itteni címvédése után ismét akár Grand Slamet nyerhet – jó ajánlólevél ehhez, hogy tavaly év végén az egész szezon legjobb meccsének résztvevője volt egy nagy torna döntőjében. A szezon legjobb meccse címet talán nem túlzás a férfiakkal egybevetve is fenntartani.