A legnemesebb klasszikustól a fiatal bohémekig – sífutó számok az olimpián

Különös, ritka rangot ad egy sportágnak, ha minden olimpián szerepelt. A sífutás természetesen ilyen. Még ennél is ritkább az, hogy egy sportág változatlan névvel akkora forradalmakon menjen keresztül, mint a pekingi téli olimpiát felvezető sorozatunk mai tárgya.

Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy ez az a téli sport, aminek egyszerűsége már-már egy közepesen bonyolult nyári sportágéhoz közelít. Mégis,

Ami pont annyira meglepő, mintha például a pillangóúszás nem csak vagányabbnak, de hatékonyabbnak is bizonyult volna a gyorsúszó mozdulatsornál.

De mi is az a klasszikus és szabad- avagy korcsolyázó stílus?

A klasszikus sífutó technika a világ legegészségesebb mozgásformája. A test minden izomrögöcskéjét igénybe veszi, minden ízületet megjárat, de mindet a neki legkedvesebb irányba. Nem nyír, nem koptat, csak kellemes intezitásban terhel, és ritmikusságánál fogva elsőrangú flow-alapanyag. Nem kis részben ennek köszönhető a fejlett és kiterjedt sífutó-kultúrájú északi országok népességének átlagosan másfél évtized előnye a valódi korával szemben. 

A klasszikus sífutó mozgás során a lábak előre-hátra lendülnek, a kéz a botokkal segíti a haladást, illetve bizonyos résztávokon a botokkal párosan löki magát a futó, míg ezzel ellenfázisban páros lábbal „előreugrik”. Videóval világosabb:

Vájt fülűknek a világ legjobbjai – a finn Niskanen, az orosz Bolsunov vagy a norvég Klæbo – esetében a csípő finom, tökéletesen időzített erőközléseit érdemes figyelnie egy olimpiai versenyen.

A maga kissé anakronisztikus módján nemes futásnemhez képest a 80-as évek óta előretörő szabadstílus korcsolyázásra emlékeztető mozdulata könnyebben tanulható, és gyorsabb haladáshoz vezet. Így természetes, hogy a lövészettel egybekötött biatlonban ma már így futnak; ahogy az is, hogy a sífutó mezőny ebben a fiatal futásnemben tömörebb, hiszen ez azért közelebb áll egy edzettségi versenyhez, mint a klasszikus.

Azonban a hagyományra, magasabb értékekre való tekintettel a klasszikus és a szabadstílusú versenyek olimpiánként váltják egymást az adott távokon. Nézzük, miben versenyeznek majd Pekingben, és melyikben mennyi esélye lesz a játékok legnagyobb sztárjának ígérkező Johannes Høsflot Klæbonak.

Szabad stílusú sprint

A legrövidebb, 1500 méteres távon Klæbo verhetetlen. Szabadstílusban egész konkrétan három éve nem verték meg a Világkupában. A legutóbbi olimpiát és a legutóbbi világbajnokságot is megnyerte az egy aprócskát sebezhetőbb futásnemében, klasszikusban.

Ennél biztosabb arany nemigen van egy olimpián.

15 km egyéni indításos klasszikus

Az egyetlen olyan táv, amit a régi idők lebonyolítási rendjében futnak az olimpián. Félpercenként elengednek egy versenyzőt, az óra (és az erdő, a hegy) ellen megy mindenki.

Mivel minden pálya más, minden hó-hőmérséklet-wax viszonyrendszer más, így a stopper nem olyan abszolút támpont, mint az állóképességi sportok túlnyomó többségében. A sífutónak tehát tökéletesen kell ismernie a testét itt; ez az egyetlen mérce ahhoz, hogy a határig feszítve képességeit mindent kihozzon magából. Tekintve, hogy világrekorderek vagy Nobel-díjasok is általában elégedetlenek a teljesítményükkel, ennél többet nehéz embertől kívánni.

Épp ezért ez egy külön műfaj. A férfi mezőny egyik legjobb meghalója és legjobb klasszikus futója a finn Iivo Niskanen, aki az idei mindkét Világkupa-versenyt megnyerte ebben a számban.

Legutóbb, egy bő hete azonban, 15 km-en, klasszikusban – igaz, egymás mellett, nem pedig az óra ellen futva – Klæbo megverte Niskanent, ezzel nyílttá tette az olimpiát.

30 km síatlon (tömegrajtos)

A hibrid futás. 15 km klasszikusban, majd még ennyi szabadstílusban. Léccserével!

A legakciódúsabb távolsági verseny: mindenki a saját erősebb nemében próbálja dűlőre vinni a dolgokat, egy perc nyugta sincs a mezőnynek. A mezőny legjobb távolsági futója, az orosz Bolsunov a tavalyi vb-n el tudott szakadni Klæbótól a vége előtt, így nem kellett sprintelnie ellene, de idén nagyon zaklatott volt a felkészülése. Lutri, hogy lesz-e olyan erőben az olimpiára, mint volt a tavalyi, lehengerlő szezonjában egy közepes versenyen is akár.

50 km tömegrajtos, szabadstílus 

A táv, ami minden olimpia ékköve. Pekingben korcsolyázva futják majd, ez távolsági versenyen kicsit Klæbo ellen szól. De aki az élmezőnyből bevállalja, hogy lerázza őt, az félő, hogy másoknak kaparja ki a gesztenyét, ő maga belerokkan az iramba később. Ha azonban várnak mind, és Klæbo eljut bárki ellen az utolsó párszáz méterre, ő az olimpiai bajnok 50 kilométeren. 

Fontos tudni, hogy bár Klæbo évek óta a világ két legjobb sífutójának egyike, hatszoros világ- és háromszoros olimpiai bajnok, távolsági versenyen („a hegyen”) még nem nyert egyéni aranyat vb-n vagy olimpián. Amíg ez így van, pályafutása hiányos. A tavalyi világbajnokságon az 50 km végén ő haladt át először a célvonalon, de a nyomás alól mégsem szabadult fel, mert a célegyenesben összeakadt Bolsunovval, akinek az incidensben eltört a botja, így Klæbot kizárták.

A 4x10 km-es váltó ugyancsak hatalmas hagyománnyal, presztízzsel bír. Még úgy is ez általában a legfordulatosabb verseny, hogy csak akkor nem a norvégok nyernek, ha elwaxolják magukat. Klæbo elég biztos második aranya.

A kétfős sprintcsapatok versenye egyelőre még nem nehézkedte ki a saját jogát az olimpiai programban. De darabra ez is egy arany. Gyakorlatilag előre Klæboéké.

Nyitókép: élmezőny a pjongcsangi erdőben. Fotó: Alexey Filippov / Sputnik / Sputnik via AFP