Nagyratörő kíváncsisága végül az USA-ba, a Chicagói Egyetemre vezette, ahol katedrát kapott a pszichológiai tanszéken. Itt írta körbe a neki évtizedekkel később világhírt hozó fogalmat, a flow-t. A szó áramlatot, sodrást jelent, és Csíkszentmihályi arra a tudatállapotra kezdte el használni, amikor az ember eggyé válik azzal, amit végez. Amikor a teljes koncentrációban feloldódik az én, megszűnik az idő. Mint egy több órán át műtő sebész, egy tételt bizonyító matematikus vagy egy űrsétát és teleszkópjavítást végrehajtó űrhajós esetében. A cselekvés sokszor – egy jazzimprovizáció vagy egy teniszröptecsata során – teljesen spontánná válik.
A flow-elmélet e „tökéletes” állapot elérésének feltételeit igyekszik felderíteni. Az egyik feltétel, hogy a cselekvésnek világosak legyenek a céljai. Egyrészt, mert a tisztánlátás segít kisöpörni a tudatot. Másrészt, mert ehhez képest lehet érezni, ha az ember halad, és e visszacsatolás mentén egyre mélyebbre merül a flow-ba. Egy másik feltétel a feladat nehézségének és az ember készségeinek egyensúlya. Bár a flow együtt jár a tudatosság megszűntével, ez a pont kifejezetten tudatos előrelátást kíván. Amennyiben a feladat meghaladja az ember készségeit, úgy izgatottságot, motivációt okoz, de flow-ba nem kerül tőle az illető. Hasonlóképpen, ha az ember készségei túlmutatnak a feladaton, akkor képes azt uralni, de a flow megint csak elmarad. Egy épp csak a határokat feszegető kihívás viszont megteremti a flow lehetőségét – ami mind az izgatottságot, mind a feladat feletti uralmat megadja. Ezek azok a pillanatok, amikor nagy dolgok születhetnek.
Az emberi boldogságot lényegében azzal azonosítja, milyen gyakran éri az egyént flow-élmény”