A második félidőben sokáig nem történt semmilyen említésre méltó dolog, paksi oldalon hol Bognár, „Kispestről” Zsótér hagyott ki helyzeteket, de az látható volt: a hazaiak játéka kissé vérszegénnyé vált. Ez talán annak is köszönhető volt, hogy Bödét már a szünetben lekapta a pályáról Bognár György, míg az első félidőben sziporkázó Ádám Martin ekkor már elveszett a kispesti védők sűrűjében. S amikor már mindenki elkönyvelte a 2-2-es döntetlent, ismét „szót kért” a VAR: a hosszabbítás negyedik percében Lukics a paksi 16-oson belül ugyan a labda mellé rúgott, de érkezett Lenzsér, és ahogy kell, ellenfele lábfejére taposott. A szerb fiú érezte, hogy most kell nagyot üvöltenie, ám a VAR is igazolta, hogy a vétlen szabálytalanság is szabálytalanság, Berke pedig meg is adta a büntetőt.
A fővárosiak mestere szinte egész ősszel arról panaszkodott, hogy a videóbírós rendszer végig őket sújtotta, ráadásul a szerencse is elkerülte őket, nos, a paksi találkozó után egy szava sem lehet, hiszen az első két Honvéd-gól előtt rendkívül nagy mázlijuk volt, a mérkőzés hosszabbításában pedig „találtak” egy büntetőt, amelyet Lukics ráadásul úgy értékesített, hogy a labda a kapufáról pattant a hálóba.
Horváth Ferenc és a Honvéd tehát életben maradt (már ami a további közös munkát illeti) és abban teljesen igaza volt a kispesti szakembernek, hogy egy ilyen találkozó után minden esély megvan arra, hogy forduljon a kocka, és tartósan elinduljanak felfelé…
Nyitókép: Ismét Nenad Lukics (jobbra) volt a nyerőember Fotó: honvedfc.hu