A férfi 500 méter negyeddöntőjéből a két magyar versenyző – Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang – magabiztosan jutott az elődöntőbe. Ott pedig megint egy futamba sorolták a Liu testvéreket, az idősebb a kettes pályát kapta, míg a fiatalabb az ötöst, és remekül korcsolyáztak. Viszont az egyesről indult a szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója, a kínai Vu Ta-csing, aki végig vezetve elsőként ért a célba a második Liu Shaolin Sándor és a harmadik Liu Shaoang előtt. Ezzel az idősebb Liu fivér bejutott a fináléba, öccse pedig a B-döntőbe került.
Liu Shaoang ebben a B-döntőben is győzött, akárcsak 1500-on, ám a legrövidebb egyéni távon ez ötödik helyezést ért. Míg a bátyja ugyanazt az eredményt érte el 500-on, mint a leghosszabb egyéni távon: negyedik lett. Hozzá kell tenni, hogy Liu Shaolin Sándor egy körrel a vége előtt kicsúszott. A kínai Vu Ta-csing nyerte meg ezt a versenyt.
Ezzel férfi 500 méteren Liu Shaolin Sándor megtartotta az első helyét a világkupa-sorozat összesített rangsorában, mivel a pekingi és debreceni világkupa-viadalon is diadalmaskodott ezen a távon.
és is diadalmaskodott ezen a távon.Liu Shaoang pedig a dordrechti versenyen szerzett ötödik helyezésével egy helyet lépett előre a debreceni világkupaverseny utáni álláshoz képest, és a negyedik helyre jött fel összetettben. Krueger a dordrechti gyengébb szerepléssel a hatodikról a kilencedik helyre csúszott vissza a világkupa-sorozat végső sorrendjében.
Mindez bizakodásra adhat okot a pekingi olimpiát szem előtt tartva, hiszen remekelnek 500 méteren a magyar férfi short trackesek, mindhárman a legjobb tízben végeztek az olimpiai kvalifikációs tabellán. A Liu-testvérek 500-on éremesélyesként érkezhetnek Pekingbe, míg Krueger is szép eredményt érhet el, ha nem fog ki olyan rossz napot, mint tette azt Dordrechtben a csütörtöki versenynap során.