Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Amputált karral lett harmadik Tokióban, négy év múlva pedig az aranyérem a magyar sportoló célja.

Szvitacs Alexa a legnagyobb küzdők egyike, s már paralimpiai kijutása is csodaszámba ment, mivel három évvel ezelőtt toxikussokk-szindróma miatt amputálni kelett néhány lábujjút és a bal alkarját. A korábban az épek között asztaliteniszező versenyző már a kórházi ágyán elhatározta, hogy parasportoló lesz, s noha a bronznak is nagyon tud ma már örülni, tervei szerint meg sem áll majd Párizsban az aranyig.
Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd
