ő lett minden idők legeredményesebb magyar vitorlázó olimpikonja, ma reggelig ugyanis csak egy bronzérem jutott ennek a sportágnak az ötkarikás játékokon.
Zsombor a második helyen várta az utolsó futamot, nagyon kellett vigyáznia, hogy megtartsa ezt a helyét, mert az előrelépésre nem sok esély látszott. A második hely egy pillanatig nem forgott veszélyben, sőt a verseny bizonyos részeiben annyival előzte meg az éllovast (a későbbi olimpiai bajnokot), hogy még az aranyérem is elérhetőnek tűnt. Ám a végén Giles Scott annyira megközelítette, hogy Zsombor ezüstérmes lett, viszont megnyert az utolsó, ún. éremfutamot. Óriási bravúr ez!
A döntőbe jutásért küzdhet a női vízilabda-válogatott
Óriásit játszott női vízipóló-válogatottunk is. A sportág tanítómestereit végig vezetve győzték le Bíró Attila lányai. Ezzel sorozatban a negyedik olimpián is elődöntősök. Érem még a női szakágban nincs, ha a csütörtökön 12.50-kor kezdődő találkozón a lányok legyőzik Spanyolországot, akkor ők is történelmet írnak.
A szombati fináléban pedig az az Egyesült Államok lehet az ellenfél, mely ellen győztek a mieink a csoportban. Ennyire ne szaladjunk (stílszerűen szólva: ússzunk) azért előre, bár a hollandok elleni győzelem után a csapat egyik erőssége, Gurisatti Gréta a következő felirattal díszített magyar zászlóval ünnepelt: