Csodásan csillognak – két magyar arany és egy bronzérem a tokiói paralimpia vasárnapi versenynapján

2021. augusztus 29. 19:34

Az úszó Illés Fanni és az asztaliteniszező Pálos Péter is aranyérmet szerzett vasárnap Tokióban, női tőrcsaptunk pedig bronzot, ezzel a magyar paralimpiai csapat már három aranyéremnél és hét éremnél jár összesen.

2021. augusztus 29. 19:34
null
Bánfalvi Szabolcs

A világ- és Európa-bajnok paraúszó Illés Fanni hozta a papírformát 100 méteres mellúszásban S4 kategóriában a vasárnapi versenynapon, és kiválóan versenyezve, a szám legnagyobb esélyeseként aranyérmet szerzett, amelynek döntőjébe a legjobb idővel jutott be. A 29 éves végtaghiányos úszó a fináléban 1:44.41 perces idővel fölényesen győzött, a második helyezett olasz Giulia Ghiretti csaknem hat másodperccel később ért a célba. 

A Vasas úszója a magyar paralimpiai küldöttség harmadik aranyérmét szerezte.

A sydneyi paralimpia óta nem sikerült ennyire jól teljesítenie a magyaroknak, akkor négy paralimpiai bajnokot ünnepelhettünk.

A vasárnapi úszóprogram záró számában, a 4x100 méteres női gyorsváltóban ötödikként végzett a Konkoly Zsófia, Illés Fanni, Payer Kata és Pap Bianka alkotta magyar csapat, amely a hetedik helyen ért célba 4:38.66 perccel, azonban az amerikaiakat és a briteket is kizárták a fináléban.

A boldog aranyérmes Illés Fanni az S4-es kategóriájú 100 méteres női mellúszás eredményhirdetésén a tokiói paralimpián. MTI/Koszticsák Szilárd
A boldog aranyérmes Illés Fanni az S4-es kategóriájú 100 méteres női mellúszás eredményhirdetésén a tokiói paralimpián. MTI/Koszticsák Szilárd

Illés Fanni győzelme előtt néhány perccel asztaliteniszben is magyar aranyérem született Pálos Péter révén, aki megnyerte az asztaliteniszezők S11-es kategóriájának versenyét,

ezzel a magyar sportoló már kétszeres paralimpiai bajnok,

mivel 2012-ben Londonban is ő nyert, emellett 2016-ban a riói paralimpián bronzérmet szerzett. A tokiói fináléban az előző paralimpia ezüstérmese, az ausztrál Samuel Philip von Einem volt az ellenfele a háromszoros világ- és Európa-bajnok magyar versenyzőnek, aki kétszer is szetthátrányból egyenlített, majd hozta a döntő szettet, és végül hatalmas csatában 3:2-re győzött.

Pálos Péter az asztaliteniszezők S11-es kategóriájú versenyének döntőjében hatalmas csatában 3-2-re győzött az ausztrál Samuel Philip von Einem ellen. MTI/Magyar Paralimpiai Bizottság/Hoffer Szilvia
Pálos Péter az asztaliteniszezők S11-es kategóriájú versenyének döntőjében hatalmas csatában 3-2-re győzött az ausztrál Samuel Philip von Einem ellen. MTI/Magyar Paralimpiai Bizottság/Hoffer Szilvia

Vívásban pedig bronzérmet nyert a magyar női tőrcsapat vasárnap a tokiói paralimpián, a kerekesszékes vívók utolsó versenynapján.

A mezőny nyolc együttesből állt, mindegyikben két A sérültségi kategóriájú és egy B besorolású, komolyabban sérült vívó indult. A csapatokat két csoportba sorolták, és az első két-két helyezett jutott az elődöntőbe.

A magyar együttes a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna és Madarászné Mező Boglárka összeállításban vívott a nap elején, és az első mérkőzésen a georgiaiakat győzte le, majd vereséget szenvedett az egyik nagy esélyestől, a kínai csapattól, a harmadik csoportmeccsen pedig az oroszok ellen nyert. Utóbbi találkozón Dani Gyöngyi váltotta Madarászné Mező Boglárkát. Az elődöntőben a kínaiak mellett a másik favorit, az olasz együttes volt a magyarok ellenfele, amely legyőzte a mieinket, akik a Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi összeállításban a riói paralimpián ezüstérmet szereztek, míg Madarászné Mező Boglárkával kiegészülve 2019-ben világbajnokok lettek. Ezúttal a bronzéremért vívott a magyar női tőrcsapat a tokiói paralimpián.

A bronzmeccsen rendkívül izgalmas küzdelemben 45:44-re győztek a magyarok a hongkongiak ellen,

ezzel a magyar paralimpiai küldöttség már hét érmet szerzett Tokióban.

Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna és Madarászné Mező Boglárka, a bronzérmes magyar női tőrcsapat tagjai. MTIMagyar Paralimpiai BizottságSzabó Bence
Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna és Madarászné Mező Boglárka, a bronzérmes magyar női tőrcsapat tagjai. MTIMagyar Paralimpiai BizottságSzabó Bence

Az erőemelők 88 kilogrammos súlycsoportjában a kameruni származású Sedric Roussel Watchou indult magyar színekben, aki alsó végtagi rövidüléssel született. A mezőnyt kilenc fő alkotta, a magyar versenyző három remek gyakorlatot produkált, és kinyomta a 170, a 177 és a 181 kilót. A kubai ellenfele ugyanilyen teljesítményt nyújtott, azonban ő néhány dekával nehezebb volt Sedric Roussel Watchounál, ezért megelőzte a magyar sportolót, aki ezzel első paralimpiáján a hatodik helyezést érte el.

A triatlon S5-ös kategóriájában Lévay Petra képviselte a magyarokat, aki alkar végtaghiánnyal született. Tíz fő szerepelt ebben a versenyszámban, és a mezőnynek 750 métert kellett úsznia, 20 kilométert kerékpároznia és öt kilométert futnia. A magyar sportoló az úszás után tizedik volt, majd a kerékpározás és futás után a kilencedik helyen zárta a versenyt 1:20:43 órás eredménnyel.

Hétfői beharangozó

A hétfői versenynapon több sportágban is lesznek magyar indulók.

Az úszó Konkoly Zsófia már szerzett egy ezüstérmet a tokiói paralimpia első versenynapján 400 méter gyorson, és hétfőn pedig 100 méteres hátúszásban indul S9-es kategóriában. Konkoly Zsófia előfutama 2.27-kor kezdődik, a verenyszám döntője 10.21-kor indul, ahol papíron érem- vagy helyezésesélyesként úszhat.

Konkoly Zsófia a 4x100 méteres női gyorsváltó versenyében a tokiói paralimpián. MTI/Koszticsák Szilárd
Konkoly Zsófia a 4x100 méteres női gyorsváltó versenyében a tokiói paralimpián. MTI/Koszticsák Szilárd

Atlétikában Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona a T20-as kategóriában szerepel a 400 méteres előfutamokban, amelyek 13.15-kor kezdődnek.

Íjászatban pedig Gáspár Tamás képviseli Magyarországot a W1-es kategóriában.

Pénteken már szerepelt a magyar kerekesszékes íjász a rangsorolóban, ahol 72 lövésből 647 körrel negyedik lett a 12 fős mezőnyben, ezzel bejutott a hétfői negyeddöntőbe. A verseny 10.30-kor kezdődik a nyolcaddöntőkkel, és ezeket követik a negyeddöntők, az elődöntők, a bronzmérkőzés és a döntő. A világbajnoki második helyezett Gáspár Tamás esélyesként indul ebben a számban.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sincero
2022. június 20. 05:45
Teljes szívből gratulálunk Mindannyiotoknak! Ti, akik - önhibátokon kívül, az Élet kiszámíthatatlan szeszélyeiből kifolyólag - valamilyen fizikai hátránnyal rendelkeztek, milliószor értékesebb és drágább tagjai vagytok Magyarországnak, mint fletótól lefelé azok a balliberális roncsemberek, akik ingyen, akaratunkon kívül, Isten kegyelméből fizikailag ép személyekként élhetnek megengedő társadalmunkban, ugyanakkor szellemi és lelki toprongyokként, ránk Rontást hozva és nekünk Pusztulást akarva, napról napra 1100 éves Magyar Hazánkat és Nemzetünket árulják Brüsszelben, Londonban-Párizsban-Berlinben és New York-ban. Minden magyar ember nagyon büszke Rátok a jelenlegi és történelmi Magyarországon, valamint az egész világon mindenütt! Csodálatos teljesítményetek "megszégyenít" és "megaláz" minden "egészséges" embert... Példát mutattok nekünk - köszönjük!
ami személyes
2021. november 11. 03:11
Helyettem is szóltál ! 10/10
írmag
2021. szeptember 02. 22:46
Valamennyien a csodák vagytok, éremmel különösen.
DoomGuy
2021. augusztus 31. 15:16
A legnagyobb tiszteletet érdemli mindenki, aki saját, vele született hátrányait IS leküzdve, sportolóként ilyen sokra viszi. Gratulálok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!