A Mandiner munkatársainak vallomásai
Almási B. Csaba
A Szabadság tér – mint a korábbi években is – egyik ikonikus helyszíne a közösségi focimeccsnézésnek, így nem volt meglepő, hogy a magyar–francián is elképesztő volt a hangulat.
… és akkor jött Fiola! Gyanítom, hogy az amerikai nagykövetség biztonsági őrei is kinéztek az ablakon, hogy nem történt-e robbanás. A hátam mögött két-három méterrel egy huszonöt év körüli férfi a magyar válogatott mezére hasonlító pólóban torka szakadtából üvöltötte, hogy „Vesszen Trianon, vesszen Trianon!”, s közben az arcára a boldogsággal vegyes káröröm keveréke ült.
Két tizenéves lány, akik a mérkőzés alatt főleg az arcuk kifestésével voltak elfoglalva, egymást kérdezgették, hogy ugyan miért kiabálhatja ezt. Az egyikük, a bátrabb és a csinosabb, odafordult a fiúhoz, hogy megtudja, mit jelent ez a trianonos dolog. Ő a rekedtségtől, a jó pár üveg sörtől, de leginkább a döbbenettől először meg sem tudott szólalni, majd annyit tudott csak kinyögni, hogy a franciák miatt vesztettük el Magyarország kétharmadát, de most visszavágtunk nekik. Majd újra meghúzta a sörösüveget.
A lányokon látszott, hogy fogalmuk nem volt, mire gondolhatott az alkalmi ismerősük, de sokat nem rágódtak rajta, volt dolguk bőven, még nem volt tökéletes a sminkjük.
Constantinovits Milán
Fullasztó francia fölényt vártam, illetve várt mindenki – akiben a realitásérzék erősebb volt a vágyvezérelt gondolkodásnál – a nagy összecsapástól. Titkon mégis reménykedtem, hogy a négy évvel ezelőtti álom újraszőhető, még akkor is, ha a Benzema, Pogba, Griezmann trióval kell megharcolnunk. A reményeket pedig szilárd valósággá Fiola változtatta; az a gól, az a megvillanás, na az legalább annyira belém égett, mint Vincze Ottó legendás duplája a Grasshoppers ellen '95-ben. Mennyei, mámoros, magyaros. A vége is, hiszen a franciák csak egalizáltak, de az örömöt, a büszkeséget nem vehették el, ez az enyém marad még úgy ötven évig.
Veczán Zoltán
Éppen badacsonyi kéknyelűt sápasztottunk friss szódával az erkélyen, amikor a szomszédból olyan hang hallatszott át, mintha egyszerre omlott volna be az épülőfélben lévő ház teteje és tört volna ki tömegverekedés egy indiai piacon. Ez volt a gólöröm a szomszédban, egyszersmind emlékeztető arra, hogy ma van „a” meccs, amelyiknél a portugálok után a franciákkal szemben annyi esélyünk van, mint Zrínyinek a várvédés után a kirohanáskor – s mégis ikszelt egyet a világverő szultánnal. Ami, azt hiszem, ebben egyetértünk, nem kis dolog. A tévét mindenesetre bekapcsoltuk.