Felszabadítanánk a Lánchidat az autósoktól

2015. december 11. 08:36

Csak idő kérdése, hogy a Lánchídat teljesen átadják a bicikliseknek és a tömegközlekedésnek, mert ez a híd és ez az útvonal erre ideális, szemben például a hatsávos Erzsébet híddal. Interjú.

2015. december 11. 08:36

Kürti Gábort eddig a Critical Mass, és egy sor biciklis tüntetés szervezőjeként, biciklis aktivistaként volt ismert kerékpáros körökben. Néhány hete viszont elvállalt egy sokkal kevésbé forradalmi pozíciót: a Kerékpárosklub elnöke lett. Milyen irányba vinné el a bringás fejlesztéseket szorgalmazó szervezetet az eddig inkább gerillaakcióiról ismert aktivista?

Közösségi finanszírozással működő szervezetet szeretnék a Kerékpárosklubból. Ne legyünk az a szokásos magyar civilszervezet, aminek a léte a pályázatoktól függ, és nem azt csinálja, ami a dolga, hanem amire pályázati pénzt tud szerezni. A civil szervezetek lényege, hogy felügyeljék az államot, de hogy tudnák ezt tenni, ha közben az állami forrásoktól függenek? Emiatt fontos, hogy a civil szervezeteknek legyen stabil társadalmi kapcsolatuk, és ne csak az 1 százalékos kampányok idején tegyenek úgy, mintha fontosak lennének a támogatóik. Most 2100 tagunk van, de a stabil működéshez jó lenne, ha ezt ötezerre tudnánk növelni. Ez jó iránynak tűnik, mert emiatt aktívnak és eredményesek kell lennünk, azokért dolgozva, akiket képviselünk.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Miket szeretnétek elérni a közeljövőben?

Az egyik aktuális tervünk, hogy a Lánchidat felszabadítsuk az állandó dugók alól, mégpedig úgy, hogy autók helyett csak a gyalogosok, kerékpárosok, a tömegközlekedés, meg a taxik használhassák. Most naponta 19 ezer jármű megy át a Lánchídon, miközben a két szomszédos híd közül az Erzsébet hídon 66 ezres a forgalom, a Margit hídon pedig 53 ezer. Szóval már most is harmad annyian használják a Lánchidat, mint a két mellette levőt. Egy Főmterv tanulmány szerint a híd lezárása esetét 4-4 ezer autós kerülne át ezekre a hidakra, azaz a terhelés ott nem lenne sokkal nagyobb. Cserébe rengeteg ember váltana biciklire ezen a környéken. A Lánchídon egyébként is olyan gyakori a dugó, hogy aki gyorsan akar átkelni a Dunán, ma is inkább elkerüli. Azt hallottam, csak az amatőr taxisok szoktak erre járni.

De miért lenne fontos ez a bicikliseknek? Aki szeretne, most is átbiciklizhet rajta.

Ez így van, és ez egyébként a Kerékpárosklub egyik nagy sikere. Ahogy a klub érte el, hogy legyen kerékpárút a Kiskörúton. A mérések szerint a Lánchídon mernek a legkevésbé biciklizni az emberek. Csak 32 százalék teker az úton, 68 százalék inkább a járdát választja. Érthető, mert az út szűk, a biciklis mellett nehezen férnek el az autók, ezért sokan félnek, hogy leszorítják őket. A vasszerkezet miatt lehetőség sincs lehúzódni. Csak hogy érzékelhető legyen, mennyire tartanak a hídtól: az egyik legkevésbé biciklizhetőnek tartott úton, a József körúton is 64 százalék mer az úton tekerni. A Lánchíd közben az egyik legfontosabb biciklis összeköttetés lenne Pest és Buda között. A Belvárosban már sokan közlekednek biciklivel, de a budai oldalon drasztikusan esik a számuk. Részben azért, mert nehéz átkelni a Dunán. Az Erzsébet híd egy autópálya, a belvárosi dunai hidak közül csak a Margit híd bringázható. A statisztikák azt mutatják, hogy az emberek 5 kilométeres távon szoktak biciklit használni a városban, szóval a Rákóczi híd ebből a körből már kiesik, hiába van rajta bicikliút. Ha öt kilométernél többet kell tekerni, sokan leteszik a kerékpárt. A Lánchíd kerékpározhatóvá tételével sokkal több ember ülne bringára napközben.

Oké, ez az elmélet. Mi a realitása a programnak?

A híd felújítása már létező terv, de a bicikliseket egyelőre a kiszélesített járdára terelnék, vagy bringás piktogram lenne az aszfalton. De lesz kerékpáros sáv az Alagútban, egy irányban, szóval már arra is tovább lehetne menni. Amúgy csak idő kérdése, hogy a Lánchídat teljesen átadják a bicikliseknek és a tömegközlekedésnek, mert ez a híd és ez az útvonal erre ideális, szemben például a hatsávos Erzsébet híddal.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. november 22. 21:58
"– Nem lesznek dugók – bizonygatta Lukács András, a sávszűkítést kitaláló Levegő Munkacsoport elnöke. – Eddig sem omlott össze soha a közlekedés attól, hogy valahol lezártak egy utat. Az autósok megtalálják a kerülő utakat ..." AKKOR AZOKAT IS LE KELL ZÁRNI - MAJD CSAK BEDUGUL A VÁROS ÉS AKKOR A LEVEGŐSÖK TAPSIKOLHATNAK.
Válasz erre
8
0
Fahrenheit 451
2016. július 07. 15:40
már csak az kéne.. :(
Válasz erre
11
1
Fahrenheit 451
2016. július 07. 15:40
ez a szerencsétlen robinson még nem vette észre, hogy mi folyik a városban, ha a Lánchíd kiesik a forgalomból.. de a 2010-es választás alkalmából szó volt egy gyalogos-kerékpáros hídról, amit kiharcolhatna magának - http://hg.hu/cikkek/varos/8325-oke-johet-a-gyalogoshid-de-hova
Válasz erre
5
1
Fahrenheit 451
2016. július 07. 15:40
nyugi.. ez majd az alagutat is lezáratná,..
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!