Csepelen lenne a budapesti olimpia fő helyszíne

2015. június 23. 09:48

A 2024-es rendezvényhez szükséges épületek kétharmada 2024-ig egyébként is felépül: a központi helyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A dokumentum nemzetközi összehasonlításban elég olcsóra taksálta az olimpia árát, miközben a komoly bevételeket hangsúlyozza. A Jobbik elvi alapon támogatja, de az LMP-vel együtt gazdaságilag irreálisnak találja a tervet.

2015. június 23. 09:48

Harmincnyolc versenyhelyszínen lehetne megrendezni a 2024-es budapesti olimpiát, ezek közül 24 már most alkalmas vagy alkalmassá tehető a viadalok megtartására. A budapesti főhelyszín a Duna parti Kvassay-zsilip és környéke lenne. A lehetséges vidéki helyszínek: Debrecen, Szeged, Miskolc, Székesfehérvár, Balatonfüred, Veszprém, Szombathely, Győr, Göd és Dunakeszi-Alag – áll az MTI-nek eljuttatott, a Fővárosi Közgyűlés tagjainak és valamennyi parlamenti pártnak átadott részletes megvalósíthatósági tanulmány százoldalas összefoglalójában.

Az ötkarikás játékokhoz szükséges sportlétesítmények kétharmada az olimpiától függetlenül is adott lesz Magyarországon 2024-re – olvasható az úgynevezett masterplanben. Ezen felül négy visszabontható és tíz ideiglenes, utólag teljesen elbontható létesítmény építésére tettek javaslatot a gazdaságosságot szem előtt tartó szakemberek.

A helyszínek részben a Duna-parton, részben átmeneti zónában, összefüggő rendszerben helyezkednek el. A másik két csomópont az Istvánmező (a Puskás Ferenc Stadionnal és a Papp László Sportarénával), valamint a Dagály és környéke a Duna-szigetekkel (Óbudai-sziget, Margitsziget) együtt. A fővárosi helyszíneket összekötő két főtengely a Duna és a Hungária körút. Az olimpiai helyszínjavaslat teljes mértékben összhangban van a Fővárosi Közgyűlés által egyhangúlag elfogadott közép- és hosszú távú fejlesztési tervekkel – a tanulmány szerint.

Az olimpia eddigi egyik legfontosabb alapelve volt, hogy azt nem egy ország, hanem egy város rendezi meg. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új vezetése által elfogadott Agenda 2020 program azonban már lehetővé teszi egyes sportágak vidéki megrendezését. Ezt elsősorban a selejtezők (csoportmérkőzések) esetében adja meg, de megfelelő indoklással, korlátozott mértékben egyes döntők vidéki rendezése is felmerülhet.

A javasolt városok egy része Budapesttől 1 órán belül elérhető, itt nem kell önálló olimpiai falu kialakítását tervezni, de a többi vidéki városban is elégséges vagy elégségessé tehető a szállodai kapacitás. Ami az edzéshelyszíneket illeti: 86 budapesti helyszínen 178 létesítmény vizsgálata alapján kijelenthető, hogy új edzéshelyszín építésére nincs szükség, csak átalakításokra illetve felújításokra – áll az összegzésben.

A tanulmány kiemeli, hogy a korábbi olimpiákon ösztönző volt egy nagy, ikonikus épület építése, ezt Magyarország nem tudta volna megengedni magának, így esélytelen lett volna a versengésben. Ám az Agenda 2020 takarékosságra, visszafogottságra ösztönzi a pályázókat, így esélyt kapnak a Budapesthez hasonló városok, a magyar gazdasághoz hasonló méretű gazdaságok is. Budapest számára az arculat, az adottság a pályázás során komoly versenyelőnynek bizonyulhat – olvasható a tanulmányban, amely szintén kiemeli: az olimpiai játékok központi helyszíne tudatosan van közvetlenül a Duna-parton kijelölve, a belvároshoz lehető legközelebbi területen, egyedivé téve a pályázatot.

Az Agenda 2020 kiemelt szempontja a gazdaságosság mellett az utóhasznosítás is. Így a 60 ezres főstadionból (az Olimpiai Stadionból) részbeni visszabontással 15 ezres atlétika stadion, a médiaközpontból irodapark, az olimpiai parkból városi park vagy sportközpont lehet a játékokat követően.

A megvalósíthatósági tanulmány hangsúlyozza az olimpia gazdasági előnyeit. Ezek alapján az állami lehetséges többletjövedelem 1142 milliárd forintra, a háztartások többletjövedelmei 1006 milliárd forintra, a vállalatokéi 836 milliárd forintra tehetők. Ez összesen 2984 milliárd forint többletjövedelmet jelent szemben az olimpia nettó 774 milliárd forintra becsülhető költségével.

Az olimpia gazdasági hatásai – befektetések generálása, gazdasági növekedés, munkahelyteremtés, turizmus, államháztartási, lakossági és vállalati többletbevételek Magyarországon – a játékokat megelőző években, az olimpia heteiben és az olimpiát követő években is jelentkeznek, rövid és hosszú távon, 2015 és 2030 között. A megvalósíthatósági tanulmány 100 oldalas összefoglalója nyilvános lesz a MOB honlapján. Az 1300 oldalas teljes tanulmányt megkapják a parlamenti pártok, ők döntenek annak nyilvánosságáról. Ilyen részletességű anyagot azonban egyetlen pályázó város sem hoz nyilvánosságra, az ugyanis a riválisok pályázók számára versenyelőnyt jelentene.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 10-i közgyűlésén döntött úgy, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. A MOB javasolja Budapest közgyűlésének, amely várhatóan ma dönt az ügyben, hogy szintén támogassa a szándéknyilatkozatot, valamint hatalmazza fel Tarlós István főpolgármestert, hogy a főváros képviseletében a MOB-bal közösen nyújtsa be a jelentkezést. A 2024-es játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Hamburg és Róma jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért.

LMP: Gazdaságilag lehetetlen a budapesti olimpia

Az LMP szerint Magyarország jelenlegi gazdasági helyzete nem teszi lehetővé egy budapesti olimpia megrendezését akkor sem, ha azt mindenki szeretné. Erről Csárdi Antal, az LMP budapesti képviselője beszélt a Fővárosi Közgyűlés keddi ülése előtt újságíróknak. Az ellenzéki politikus „kamunak”, súlyosan alultervezettnek nevezte a rendelkezésükre bocsátott tanulmány alapján az olimpia költségvetését. Példaként említette, hogy a szocsi téli olimpia „másfél paksi bővítésnek megfelelő” összegbe került.

A vágyálmokat és a valóságot külön kell választani” – fogalmazott, hozzátéve, addig nem kell olimpiáról még beszélni sem, amíg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) évi 15 milliárdos hiánnyal küzd, továbbá megoldatlan egészségügyi problémák vannak. Csárdi Antal emellett megismételte: az LMP szeretné, ha a budapesti közlekedés fenntartható finanszírozása érdekében a kormány a költségek harmadát hosszú távon magára vállalná.

A Jobbik elvi alapon támogatja a budapesti olimpiát

A Jobbik elviekben, Budapest nemzetközi megítélésének javítása érdekében támogatja a 2024-es magyarországi olimpia megrendezését annak ellenére is, hogy az erről szóló szakmai összefoglaló szerintük sok kérdést hagy maga után. Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője erről a Fővárosi Közgyűlés keddi ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, egyelőre nem látják megoldottnak, hogyan lehet majd az olimpiai idején közlekedni, miként szállásolják majd el az ideérkezőket, továbbá a rendezvények után miként hasznosítják az új létesítményeket.

A Jobbik emellett irreálisnak tartja a budapesti olimpiai 774 milliárd forintos költségvetését, hiszen például abban nem találhatók meg például a biztonsági kiadások. Tokody Marcell kiemelte, a magyar terv azért sem lehet valós, mert a londoni olimpiára 4 000 milliárd forintot, a pekingire pedig 11 000 milliárd forintot költöttek.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2015. június 23. 12:13
http://mno.hu/migr_1834/gyanusan-gyors-volt-a-csepeli-privatizacio-533679 "Gyanúsan gyors volt a csepeli privatizáció Szabó Zsolt 2005. október 06., csütörtök 01:00 Már egy nap alatt is több ezer millió forintos kárt okozott Csepel lakosságának a szigetcsúcs északi részén található 80 hektáros területének pánikszerű, bevételszerző privatizációja – jelentette ki lapunknak Németh Szilárd, a XXI. kerületi Fidesz-frakció vezetője, országgyűlési képviselő. Elmondta: az ellenzék felszólítja az MSZP-s többségű képviselő-testületet, vonja vissza a döntést. Mint arról beszámoltunk, a testület kedden határozott arról, hogy 11,3 milliárd forintos bruttó áron, a spanyol tulajdonú Fadesa Hungaria Rt.-nek értékesítik Észak-Csepel négy telekből álló fejlesztési területét. Németh Szilárd szerint a gyanúsan gyors, áron alul nyélbe ütött ügyletben az sem érdekelte a szocialistákat, hogy a beruházó mit építene ide. Az Index úgy értesült: a pályázat vesztese, az osztrák tulajdonban álló Magnum Hungária Epsilon Kft. bírósághoz fordult a pályázat visszásságai miatt. Tóth Mihály (MSZP) polgármester lapunkkal közölte: a per ellenére biztos abban, hogy jól döntöttek. – Az értékbecslés 7000 forintos négyzetméterárat tartalmazott, amelyet az önkormányzat gyakorlatilag 8000 forintra tornászott föl. A privatizáció további 15-20 milliárd forintos fejlesztést generálhat a kerületben – emelte ki Tóth Mihály. "
tudomkivagy
2015. június 23. 11:43
CSepel-sziget überalles! :)
==T==
2015. június 23. 11:37
Annyira okos döntés volt rengeteg pénzért csak labdarúgásra alkalmas 60 000-es stadionná alakítani a Népstadiont, főleg most, hogy olimpiára pályázunk.
Senior
2015. június 23. 11:20
Felesleges ezen rugózni, a tehetős pályázók valamelyike úgyis "meggyőzi" a NOB ítészeit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!