Az elmúlt két évben az Új Széchenyi Terv regionális operatív programjaival csaknem 450 kerékpáros tevékenységre nyertek támogatást a pályázók – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Infrastruktúra Főosztályának helyettes vezetője a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely cím átadó ünnepségén Tatán. Holnapy László hozzátette: a 2010-2012 közötti időszakban csaknem 300 kilométernyi önálló kerékpárút épült meg, országosan pedig összesen 955 kilométer olyan útszakasz létesült, amely az európai előírásoknak megfelelő kerékpáros közlekedésre alkalmas. A kerékpáros projektek eredményeként 1350 helyszínen helyeztek ki összesen 17 ezer kerékpár fogadására alkalmas tárolókat vagy támaszokat, 38 kerékpárszerviz jött létre, 640 bicikli vált kölcsönözhetővé, 200 kerékpározásra ösztönző kampányt tartottak, amelyek félmillió embert értek el mintegy 261 településen.
Holnapy László hozzátette: a minisztérium kiemelt figyelmet szentel a kerékpárosok közlekedési oktatására, mert a csökkenő baleseti tendenciák mellett 10 éve ugyanannyi, évente 1800-2000 balesetet szenvednek kétkerekűvel. Hamarosan megindul a KENYI Kerékpáros Nyilvántartó rendszer fejlesztése és az országos kerékpáros hálózat adatbázisban jelenleg nem szereplő szakaszainak részletes felmérése. A főváros belső kerületeiben a tervek szerint augusztusban megkezdődhet a közösségi kerékpáros közlekedési rendszer, a BuBi próbaüzeme. Budapesten jelenleg jócskán 20 százalék alatt van a kerékpárral közlekedők aránya, a fejlesztéssel megkezdődhet a felzárkózás az ezt az értéket legalább kétszeresen meghaladó országos átlaghoz – mondta a főosztályvezető-helyettes.