Építenek egy úgynevezett kerékpáros mintabázist is, amelynek helyét az idén elkészülő végleges tervben határozzák meg. Homoki Tamás hangsúlyozta: a bázis a kerékpáros-turizmus minden igényét kiszolgálja majd, így lesz benne egy negyven személyes szálláshely étkezővel, valamint kemping is tartozik hozzá, illetve biciklikölcsönzőt és gyorsjavító szervizt alakítanak ki. A körjegyző tájékoztatása szerint a kerékpáros mintabázis épülete környezetbarát és energiatakarékos követelmények szerint épül, olyan technológiát alkalmaznak, hogy később a magyar-román kerékpárút-hálózat bármely pontján újabbakat emelhessenek a turisták kiszolgálásához.
A kerékpárút-építés és a mintabázis kialakítása mellett készítenek egy tanulmányt is a biciklis közlekedés magyar-román határ menti fejlesztésére, és a koncepcióban további települések bekapcsolására tesznek javaslatot. Magyar oldalon Csenger, Komlódtótfalu, Csengersima, Szamosbecs, Szamostatárfalva, Szamosangyalos, Csegöld, Császló, Zajta, Rozsály, Gacsály és Méhtelek, míg a határ túloldalán Szatmárnémeti (Satu Mare), Vetés (Vetis), Óvári (Oar), Szerdahelyitanya (Decebal), Újbagos (Traian), Csengerbagos (Boghis), Szamosdara (Dara), Pusztadaróc (Dorolt), Pete (Petea, Atya (Atea), Nagypeleske (Peles) és Kispeleske (Pelisor) lenne a tervezett kerékpáros úthálózat tagtelepülése.