Sauska Krisztián írása a Mandiner hetilapban.
Kevés jó tulajdonságom egyike, hogy nem hiszem, hogy mindenhez értek. Szeretek tanácsot kérni, sokat tanultam másoktól az életem során, egyszerűen lenyűgöznek az okos emberek.
Mindez nem mentett meg attól, hogy a naivitás hibájába essek, amikor a múlt század utolsó éveiben úgy gondoltam, legyen egy kis borászatunk Tokaj-Hegyalján. Döntésemben sok minden szerepet játszott a családi indíttatástól a bor szenvedélyes szeretetén át a mérnöki kíváncsiságig, de leginkább az, hogy nem értettem: hogyan létezik, hogy ilyen hullámzó minőségű borok kerülnek ki a világ egyik legkülönlegesebb borvidékéről? Tokaj legendája és a nyolcvanas évek szomorú fogyasztói valósága oly távol állt egymástól, hogy közelebb kellett mennem, ha meg akartam tudni az igazságot.
Tokaj-Hegyaljának és lakóinak elsősorban sikerre van szükségük”
Izgalmas évtized következett, tele tanulással, felismeréssel és csalódással. A közelkép, amire vágytam, ott volt előttem; már láttam, hogy lényegében nem tudunk semmit arról, amink van, föld alatt és föld felett. Egyre nehezebben toleráltam – különösen a saját csapatunkban – a gőgös mindentudást, a nyitottság és a tanulni vágyás hiányát, emellett égető szükségét éreztem annak, hogy valaki kívülről segítsen friss szemmel látni a jövőt és modern tudással gondolkodni.