Nem megy ez: öt nap alatt csupán 180-an nézték meg Dobrev Klára Orbánt cikiző videóját a TikTokon (VIDEÓ)

A DK-s politikus azt próbálta bebizonyítani, hogy a kormányfő elszigetelődött.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Közép-ukrajnai orosz nyelvű zsidó család sarja, eredeti foglalkozása szerint színész, komikus, producer, 2019. május 20. óta Ukrajna elnöke, az ukrán ellenállás szimbóluma, noha népszerűsége a hatalmas korrupció és az egyre sikertelenebb védekezés miatt az évek alatt megkopott.

A DK-s politikus azt próbálta bebizonyítani, hogy a kormányfő elszigetelődött.


Közel ötven ország vezetője érkezik majd hazánkba.


Horváth József kifejtette azt is, hogy mi állhat a kínai külpolitika hátterében.


Természetesen ugyanazt az ürügyet vetik be, amit a másik hat tagállam.


A republikánus politikus hivatalosan is elfogadta a párt elnökjelölését.


Gladden Pappin szerint az amerikai baloldal évek óta gyűlöletet szít Trump ellen.


Jelentősen megingott a párt bizalma Bidenben. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy legalább egy tucat képviselő szólította már fel a visszalépésre.


Tovább bénázik az amerikai elnök.


Nem értik Peszkovék, hogy miről beszélt az ukrán elnök.


A nemzeti hírszerzés korábbi igazgatója olyan javaslatot tett, amely szembemegy Volodimir Zelenszkij tervével.
