Ehelyett tévesen azt mondta, hogy 55 dollárra korlátozza a bérleti díjak emelését
– szúrta ki a Magyar Nemzet. Az elnöknek annak ellenére sikerült hibáznia, hogy láthatóan szinte az egész beszédét súgógépről olvasta. Az elnök a beszéde közben gyakran elakadt, nem tudta befejezni a gondolatait, többször úgy tűnt, nehezére esik elolvasni a súgógép szövegét.
A Mandiner is foglalkozott azzal, hogy az utóbbi hetekben rohamosan megszaporodtak az elnök által elkövetett bakik. A legutóbbi NATO-csúcson például összekeverte Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Nem sokkal később pedig Donald Trumpot nevezte alelnökének – Kamala Harris helyett. Nem véletlen, hogy a katasztrofálisan sikerült elnökjelölti vita óta egyre többen felvetik, Bidennek ki kellene szállnia az elnökválasztási kampányból.