Putyin vagy a káosz?

A Kreml egyértelműen felelős a Jevgenyij Prigozsin keltette zűrzavarnak a kialakulásáért, végül azonban jól kezelte magát a zendülést.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

A Kreml egyértelműen felelős a Jevgenyij Prigozsin keltette zűrzavarnak a kialakulásáért, végül azonban jól kezelte magát a zendülést.


A Newsweek szerint Erdogan és Orbán is elfordult az orosz elnöktől.


„Minden parancsnok minden szinten érti és érzi a rábízott felelősség súlyát, és becsülettel teljesíti a feladatát” – fogalmazott Szergej Sojgu.


Az orosz ellenzéki politikus a bebörtönzése óta számos panaszt nyújtott be a fogvatartásának körülményei miatt, amelyeket eddig mind elutasítottak.


Puccskísérlet történt, vagy az orosz félrevezető taktika, a maszkirovka eklatáns példájáról volt szó?


A lap szerint aggasztó Putyin figyelmeztetése.


A Kreml közlése szerint a Wagner lázadási kísérlete után Putyin és Prigozsin találkozott egymással.


Az ukrán elnök úgy látja, ha az ukránok elérnek a Krímig, Putyin tárgyalni fog.


Korábban Zelenszkij tagadta, hogy ők rendelték meg a híd felrobbantását.


William J. Burns véleménycikkében megjegyezte, „mindig hiba alábecsülni Putyinnak az Ukrajna ellenőrzésére való rászorultságát”.
