Putyin trójai falovai, mint Orbán Viktor szabotálják Ukrajna pénzügyi támogatását

Mindannyian veszélyben vagyunk, és Ukrajna az utolsó védelmi vonalunk.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Mindannyian veszélyben vagyunk, és Ukrajna az utolsó védelmi vonalunk.


Az amerikai elnök szerint ezzel biztonságosabbá teszik a világot.


Rishi Sunak bejelentette, hogy az Egyesült Királyság 2030-ig a GDP 2,5 százalékára növeli védelmi kiadásait.


Már a trailer is felkavaró: életrajzi film készül az orosz elnök életéről.



A miniszterelnök nevére kerestek rá a legtöbben tavaly.


Katonai vízijárművek, csapásmérő és légvédelmi rakéták, nagy hatótávolságú irányított precíziós rakéták, szárazföldi katonai járművek és kézifegyverekhez való lőszer szerepel a listán.


Sajtóhírek szerint a Kreml már az utódlás kérdésén gondolkozik.


A lengyel elnök korábban egy interjúban kijelentette: hazája kész arra, hogy a területére nukleáris fegyvert telepítsenek.


Ha Amerika ellopja az orosz vagyont, ők is rátennék a kezüket az amerikaiakéra.
