Macron túlságosan saját hatása alá került – selyemzsinór a Politicótól?

Nyitókép: Hszi Csin-pingék viszonozták Emmanuel Macron francia elnök vizitjét Párizsban idén májusban. Fotó: Ludovic MARIN / AFP

***

Jamil Anderlini, a lap európai ágának főszerkesztője hosszú visszaemlékezésében rántja le a leplet Emmanuel Macron személyiségéről a Politicóban. Az újságíró nem a levegőbe beszél: számos órát volt szerencséje eltölteni a francia elnökkel, és most úgy döntött, megosztja a nagy nyilvánossággal, amit tapasztalt.

Kivel osztja meg a gondjait, amikor nehéz helyzetbe kerül? – tette fel a kérdést Anderlini Macronnak, aki erre azt felelte: „saját magammal”. Így kezdi visszaemlékezéseit a veterán újságíró, aki saját emlékeiből és az államfő környezetéiből rendhagyó portrét fest Európa egyik legerősebb államának vezetőjéről. Rendkívülit, és nem éppen hízelgőt.

Mint írja, Macron még a legközelebbi tanácsadóit is sokkolta, amikor az EP-bukás után előrehozott választásokat írt ki, amivel „a hihetetlenül népszerűtlen elnök szinte kizárólag saját magára hagyatkozva nagy hazárdjátékot vállalt, amely káoszba sodorta az országot”.

Végül a nagy pofont szélsőbalról kapta, ezzel a centrista koalíciónak annyi, „Franciaország politikailag megosztottabb, mint az elmúlt évtizedekben” – értékeli a lapvezető. 

Ilyen és ehhez hasonló véleményeket gyűjtött Anderlini:

• „Macron nem hallgat senkire. És nagyon utál veszíteni”
• „Nagyon szüksége van rá, hogy szeressék”
• „Franciaország nagy része gyűlöli (…) túl fiatal, túl jóképű és túl okos sok franciához képest, nekünk meg a DNS-ünkben van, hogy le akarjuk fejezni a vezetőnket”.

Ezt erősíti egy másik informátor: arrogánsnak, elitistának, viszonyíthatatlannak és a franciák számára idegennek tartják.

Macron, a de Gaulle-pótlék

Akad, aki szerint ösztönből lépte meg ezt Macron, de nem fog működni a húzás, mert

Anderlini emlékszik, hogy az elnöki gépen mindenkivel beszédbe elegyedett, a felszolgálóktól az újságírókig. Egy „Macron-megszállott” pszichiáter barátjától is idéz, aki szerint Ödipusz-komplexusra hajlamos és nárcisztikus személy, aki elbűvölő tud lenni. Valójában viszont alig vannak barátai, és szinte kizárólag fiatal férfi tanácsadókkal veszi magát körbe.

Távolról nézve „úgy tűnik, mint egy műanyag Napóleon; Charles de Gaulle-pótlék, a háború utáni francia demokrácia katonája, államférfija és építésze” – fogalmaz.

Nincs családja – csak a felesége, Brigitte Macron és Nemo nevű kutyájuk, ellentétben a korábbi elnökökkel, akiknek van családjuk, esetleg szeretőjük, házasságon kívüli gyerekeik, forrongó ügyeik is. Ez emeli az elnök imázsát, egy robogón bukósisakkal közlekedni viszont nem – ítéli meg Anderlini.

„Semmi sem rosszabb, mint nevetségesnek tűnni a francia szavazók szemében” – állapítja meg, hozzáfűzve: Macron ugyan nem nevetséges, de hamisnak és őszintétlennek tűnik a nagyközönség szemében. Mintha csak felvette volna az elnök jelmezét, néha Zelenszkijnek öltözve (katonai kapucnis zubbonyban, borotválatlanul).

Macron a háromórás repülőúton háromszor váltott ruhát – emlékszik vissza az újságíró – mint egy lelkes drámatagozatos diák, úgy váltogatta a jelmezeket, a retorikai stílust és a testbeszédet, vagyis a karaktert.

Donald Trump akkori elnökkel sem sült el jól a bűbájdiplomácia – emlékezett vissza az elnök környezete. „Utálta Trumpot és biztos volt benne, hogy személyesen majd elvarázsolja – de ez visszafelé sült el”. Ugyanígy járt Vlagyimir Putyinnal 2022 elején, amikor a háború elkerüléséről győzködte, de csak kioktatást kapott.

Hszi kilóra megvette Macront

Macron a kínai útja előtt nem tájékozódott se a diplomáciai szolgálattól, se senkitől Hszi Kínája kapcsán, míg a kínai elnök számára tanácsadók hada állt rendelkezésre Franciaországhoz, és ő igénybe is vette őket, ezzel komoly lépéselőnybe kerülve.

Végül ő „vette meg” Macront, aki abban a hiszemben nyilatkozott otthon, hogy Hszi tiszteli Franciaországot, amelyet vezető szerepben lát, és megértette a stratégiai, pénzügyi és katonai autonómia kiépítésének logikáját.

– értékeli Anderlini, hozzáfűzve, Macron nem volt felkészülve a hízelgésre és manipulációra, miközben a vágya, hogy a közönsége szeresse, komoly engedményekre tette hajlamossá egy totalitárius diktatúrának, pldául Tajvan ügyében.

Ezt az amerikaiak Macron „stratégiai nárcizmusának” nevezik, elég találóan.

S most az előrehozott választás, aminek kiírása „illik álmai szerepéhez, a vakmerő, hősies francia elnökhöz”, s amivel „a megkeseredett francia választókat a szélsőjobbra és a szélsőbalra terelte”.

Eközben a közeli tanácsadók szerint Macron alig alszik, és bebörtönözve érzi magát az Elysée-palotában. Időnként pedig a sötétben bolyong Párizs utcáin.