Putyinék egyértelműen reagáltak Zelenszkij feltételeire

Zelenszkij korábban arról beszélt, Kijev harmadik országokon keresztül is tárgyalhatna Moszkvával.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Zelenszkij korábban arról beszélt, Kijev harmadik országokon keresztül is tárgyalhatna Moszkvával.


Orosz szakemberek egy az egyben lemásolnák a félelmetes ATACMS-t.


Radoslaw Sikorski szerint az orosz elnök még elveszítheti a háborút.


Vlagyimir Putyin nagyon nincs megelégedve a védelmi minisztérium munkájával és eredményeivel.


Észak-Koreai katonák közvetlenül eddig nem vettek részt az ukrajnai háborúban. Ennek meglépése könnyen kiszélesítheti és új szintre emelheti a konfliktust.


Ezért utazott volna Phenjanba a múlt héten az orosz elnök?


A németországi Ramsteint is előzi méretében a komplexum.


A javaslat mind Ukrajnát, mind Oroszországot érdekes helyzet elé állítaná.


A Der Standard cikkében ismét előkerült az „atomkártya” is.


A volt orosz védelmi minisztert és az orosz vezérkari főnököt háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolják.
