Donald Tusk nem bír magával, most Szijjártónak és a szlovák külügyminiszternek ment neki

Azt nehezményezte a lengyel miniszterelnök, hogy a magyar külügyminiszter Szergej Lavrovval találkozott.

Oroszország örmény-orosz származású külügyminisztere 2004 óta. Korai diplomatakarrierje után felemelkedése Putyinhoz köthető, akinek feltétlen szövetségese; emellett a 2010-es évek óta Ukrajna semlegességét követeli, ami a jelenlegi orosz tárgyalási pozíciónak is alapja.

Azt nehezményezte a lengyel miniszterelnök, hogy a magyar külügyminiszter Szergej Lavrovval találkozott.


Újságírók kérdezték meg az orosz külügyminisztert, mit gondol a francia elnök kijelentéséről.


„Az utolsó dolog, amit tenniük kellene, hogy kioktatnak minket arról, hogyan legyünk szolidárisak Ukrajnával” – mondta a külügyminiszer a belga műsorvezetőnek.


„Ez a lehetőség nem más, mint ultimátum Oroszországnak, hogy egyszerűen kivitelezhetetlen” – közölte az orosz külügyminiszter.


Ugyanakkor azzal vádolták Moszkvát, hogy nem szólt előre a gép útvonaláról.


Az orosz külügyminiszter szerint Oroszország célja a jelenlegi ukrán kormány hatalomból való eltávolítása, csakis erről van értelme tárgyalni.


A RIA Novosztyi hírügynökség szerint az ukrán haderő legalább hat 152 és 155 milliméteres kaliberű lövedéket lőtt ki.


Vlagyimir Putyin orosz elnök hajlandó a közeljövőben Észak-Koreába látogatni, közölte vasárnap a kelet-ázsiai ország sajtója.


Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat nem akar konstruktív megoldást, és ennek következményei lesznek.


Maria Zaharova szerint Kuleba legutóbbi megjegyzései az ukrán vezetés alkalmatlanságát hangsúlyozzák.
