A Patrióták létrehozták a vallásszabadságért felelős EP-munkacsoportot

Céljuk teret adni az üldözött vallási közösségek képviselőinek az uniós döntéshozók előtti megszólalásra.

Patriot: Nagy hatótávolságú, nagy teljesítményű légvédelmi rakétarendszer, amely ballisztikus és manőverező célok elleni védelmet nyújt. Magas költségű, komplex rendszer; telepítése erős védelmi üzenettel bír. Ukrajna több légvédelmi üteggel rendelkezik, többet az Európai Unió országaitól kapott.

Céljuk teret adni az üldözött vallási közösségek képviselőinek az uniós döntéshozók előtti megszólalásra.


Egy nagykoalíciós alkuval ismét szakbizottsági pozíciókból zárták ki a Patrióta-frakciót Brüsszelben.


„A mi dolgunk, hogy előidézzük a változást, a Patrióták és a mai napon én magam is ezen dolgozom” – mondta a magyar miniszterelnök.


Csütörtöktől kerülhet sor a nagygyűlésre Madridban, az Euractiv már a Néppárt és a szocdemek uralmát félti.


Persze az Európai Parlamentben még lehet úgy csinálni mintha ezt nem vennék észre, de ez ettől még úgy van.


Hölvényi György szerint erkölcsi felelősség terheli azokat, akik a rendszert megtagadták és ezzel ellentétesen szavaztak.


Éveken keresztül azt hallgattuk, hogy csak a Fidesz propagandája találta ki a gyermekek nemváltó műtéteit, ilyet valójában senki sem akar. Ehhez képest tegnap Donald Trump amerikai elnök rendeletben tiltotta be ezeket.


A Politico vörös betűkkel írta fel az eseményt.


A Politico szerint érdemes odafigyelni, mert a közeljövőben tovább nőhet a Patrióták befolyása Európában.


Gál Kinga szerint Trump hatalomra kerülésével az európai patrióták is bátrabban fognak politizálni.
