Hoppá: a Szejm alelnöke is reklámozta az idei MCC Fesztet a közösségi oldalán

Krzysztof Bosak szerint az MCC Feszt a konzervatív nemzetközi gondolkodás egyik új központja.

Bár a kormány szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start programja miatt sokan tartanak az ingatlanárak elszállásától, a kabinet egy tudatosan felépített „kettős fék” rendszerrel tervezi megelőzni a kockázatokat.
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szeptember 1-jén induló Otthon Start program részletszabályait, amely fix 3 százalékos kamatozású, akár 50 millió forintos és 25 éves futamidejű hitellel nyitja meg példátlanul széles kör számára az első saját otthon megszerzésének kapuját. A nagyvonalú feltételek óriási keresletet fognak generálni, ami azonnal felveti a legfontosabb gazdasági kérdést: nem okoz-e a program kontrollálatlan árrobbanást az ingatlanpiacon? A kritikus hangok már most a korábbi lakástámogatások árfelhajtó hatásait emlegetik.
Az Otthon Start minden eddigi támogatásnál „liberálisabb”, és a kedvező feltételeit valamennyi első lakást vásárlóra kiterjeszti.
Erre korábban számos alkalommal mutatkozott igény, hiszen eddig a legtöbb kedvezmény családosoknak szólt. Így e program valóban hiánypótló az egyedülálló fiatalok életkezdése szempontjából, de akár a házastársak második közös otthonának megvásárlásában is segíthet, hiszen az első lakás kritériuma szempontjából nem számít az 50 százalékos tulajdonrész.
A kizárólag a keresletélénkítésre fókuszáló elemzések azonban figyelmen kívül hagyják a társadalompolitikai intézkedés összes paraméterét, és csak a 3 százalékos lakáshitel hatását veszik figyelembe. Ez szakmailag megalapozatlan és téves következtetésekre vezethet. A kormány egy tudatosan felépített, komplex, „kettős féknek” is nevezhető rendszerrel előzi meg az inflációs kockázatokat, ami egyszerre tartja kordában a keresletet és ösztönzi a kínálat bővülését. Lássuk részletesen, hogyan működik ez a nyolc pontból álló koherens védelmi mechanizmus.
A cikk folytatása a makronom.eu oldalon olvasható.
Fotó: Makronóm/Szemkeő András