Csökkent a jogosult ingatlanok ára

Az Otthon Start Program bejelentése óta országos szinten a támogatott hitel feltételeinek megfelelő eladó használt lakások és házak négyzetméterárainak középértéke 1 százalékkal csökkent.

Az Otthon Start Program bejelentése óta országos szinten a támogatott hitel feltételeinek megfelelő eladó használt lakások és házak négyzetméterárainak középértéke 1 százalékkal csökkent.
A miniszterelnök a Kossuth rádió reggeli műsorában hangsúlyozta, hogy az új otthonteremtési konstrukció családok százezrei számára nyit ki egy perspektívát, új távlatot.
Az Otthon Start program nem a gazdagoknak, hanem az ingatlantulajdonnal nem rendelkező fiataloknak szól.
A kabinet egy tudatosan felépített „kettős fék” rendszerrel tervezi megelőzni a kockázatokat.
Zohran Mamdani megnyerte az előválasztást, összeomlóban az ingatlanpiac egyik fontos szegmense, írta meg a The New York Post.
Bár az ingatlanárak az elmúlt években jelentősen emelkedtek, a magyarok összjövedelme ennél is nagyobb mértékben nőtt – derült ki Sebestyén Géza közgazdász elemzéséből.
Be is zuhant a kereslet, hátha ezzel az árak is mérséklődnek majd.
Aki kicsit is tájékozott a nagyvilágban, az jól tudja, hogy az ingatlanárak felrobbanása egy nemzetközi trend része.
A XI., a XIII. és a XIV. kerületben tavaly is bővült a lakosság.
A lengyel lap szerzője szerint a magyar főváros jelenlegi állapota mellett Orbán Viktor is tehet az ingatlanárakról – igaz, a publicista nem titkoltan ünnepli Donald Tusk hatalomra jutását.