Terjed a közel-keleti konfliktus: Jement bombázza Izrael
Az izraeli hadsereg keze mindenkit elér, üzente a védelmi miniszter.
Törökország a közvélemény nyomására kénytelen volt leállítani az Izraellel folytatott eddigi gyümölcsöző kereskedését. A vállalatok természetesen igyekeznek megtalálni a kiskapukat, hiszen az üzlet nem állhat meg. Ankara szigorítani kényszerült, megköveteli a török és palesztin vállalatoktól, hogy kérjenek engedélyt az exportra.
A szerző a Makronóm újságírója.
A márciusi törökországi helyhatósági választások nem sikeredtek igazán fényesre Recep Tayyip Erdogan elnök kormánya számára, így felerősödött az Izraellel szembeni kiállás, és számos intézkedést hoztak Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányával szemben. Válaszul a gázai háborúra, Ankara még májusban felfüggesztette 8 milliárd dolláros forgalmú kétoldalú kereskedelmét Izraellel. Ez arra késztette a török vállalatokat, hogy közvetítő országokat, például Görögországot használják az áruk szállítására.
Az egyik népszerű útvonal Palesztinán keresztül vezetett. A vállalkozások olyan kísérőleveleket állítanak ki, amelyekben Palesztinát jelzik az áruk végső rendeltetési helyeként. Azonban miután megálltak valamelyik izraeli kikötőben, az árukat palesztin közvetítők segítségével izraeli vásárlókhoz irányítják. Ez a folyamatban lévő kereskedelmi gyakorlat jelentős nyomást gyakorolt a török kormányra. A nagy török kikötőkben, például az isztambuli Haydarpasában aktivisták megtámadták a hajókat a közvetett kereskedelem leállítása érdekében. A helyi újságírók próbálják feltárni ezeket a tranzakciókat, rámutatni a két ország között folyamatosan zajló párhuzamos kereskedelemre. Törökország így rákényszerült, hogy lépéseket tegyen a kiskapu bezárására, amely lehetővé tette az ottani vállalkozások számára, hogy megkerüljék az Izraellel szembeni kereskedelmi embargót.
A török kormány új, háromlépcsős eljárást vezetett be a Palesztinába exportáló vállalatok számára.
Először a török árukat importálni kívánó palesztin vállalatoknak be kell nyújtaniuk jóváhagyásra a pro forma számláikat a Palesztin Gazdasági Minisztériumnak, amely ezt követően tájékoztatja Törökország Kereskedelmi Minisztériumát a jóváhagyott számláról. Végül mindegyik dokumentumot és a jóváhagyásokat elküldik a török exportőrök szövetségének, amely megerősíti és érvényesíti az adásvételt.
Az október 23-án bevezetett eljárás átmenetileg megzavarta a kereskedelmet. Egy török exportőr azt nyilatkozta, hogy a palesztin vállalatok küszködnek az új szabályozás által előírt szükséges dokumentumok beszerzésével.
A Török Exportőrök Közgyűlése adatai szerint a Palesztinába irányuló kivitel 542,5 százalékkal emelkedett az év első 10 hónapjában, 102 millióról 661 millió dollárra. Az augusztus különösen figyelemreméltó volt, mivel
az export 1156 százalékkal nőtt, a tavalyi 10 millióról 127 millió dollárra.
Ehhez képest októberben már „csak” 672 százalékkal emelkedett, 12 millióról 95 millióra.
Októberben az acél volt a legjelentősebb exportcikk, amely a tavalyi év azonos hónapjához képest elképesztő, 5400 százalékos növekedést mutatott, 459 ezer dollárról 25 millióra. A vegyi anyagok és termékek kivitele is drámai mértékben nőtt, éves szinten 8575 százalékkal, 143 ezer dollárról 12 millióra. Hasonló tendenciák mutatkoztak a zöldség-gyümölcs, valamint a klímaberendezések exportjában. Az is lassan gyakorlattá válik, hogy a tranzakciók folytatására izraeli cégek a Palesztin Hatóság alá bejegyzett vállalkozásokat alapítottak.
Persze sokan kétkednek az új török intézkedések hatékonyságában, hogy azok mennyire tudják majd leállítani az Izraelbe irányuló áruáramlást. Azt állítják, hogy a török kormánynak nincs az embargósértések megfigyelésére szakosodott hivatala, így nem valószínű, hogy Ankara képes lesz teljesen megállítani ezt a kereskedelmet. Ráadásul a vállalkozók eddig is fel tudtak mutatni valamilyen papírt, ha rákényszerültek.
Ráadásul a palesztin kormány sem nagyon ért egyet a török szigorításokkal. Arra kérték Törökországot, hogy Palesztinát mentesítse a május 2. óta elrendelt kereskedelmi embargó alól, és vezessen be egy olyan különleges szabályozást, amely megakadályozza a kereskedelmi útvonalakkal való visszaélést Izrael javára.
Korábban a Törökországból származó palesztin import java izraeli kereskedőkön keresztül érkezett, most viszont a helyzet megfordult, a török áruk csak palesztin cégeken keresztül juthatnak el a palesztin piacokra.
Többen inkább azt szorgalmaznák, hogy a (látszólag) palesztin vállalkozások számára érkező árukat minimális papírmunkával továbbra is el lehessen adni az izraeli cégeknek. Vagyis inkább nyitva tartanák a kereskedelmi útvonalakat, hiszen a közvetítői szerepből is csurran-csöppen valami.