A cég elképzelése az, hogy az utasok egyszerűen egy alkalmazáson keresztül hívhatják a taxit, ami aztán sofőr nélkül viszi őket a kívánt helyre. Mivel a jármű elektromos, a környezetre gyakorolt hatása is minimális, sőt, Musk elmondta, amennyiben az autonóm járművek elterjednek, a parkolóhelyek zöldövezetté alakíthatók.
Kiemelte, hogy az autonóm járművek forradalmasíthatják a közlekedést, hiszen megszűnik a vezetési fáradtság, az emberek pedig jobban kihasználhatják az utazásra szánt időt – legyen szó munkáról, pihenésről vagy épp szórakozásról. Ezáltal – ahogyan a Tesla-vezér fogalmazott – a jármű gyakorlatilag visszahozza az árát, mivel az idő pénz – tette hozzá. Emellett a töltést is forradalmasítani kívánják, amit vezeték nélkül is meg lehet majd úgy, hogy elég lesz egy töltőállomáson leparkolni.
Musk hozzátette, hogy reményei szerint már 30 ezer dollárért (körülbelül 11 millió forintért) hozzá lehet jutni a Cybercabhez, hiszen az alapvető alkatrészeken kívül gyakorlatilag már csak fejlett gépi látásra és mesterséges intelligenciára van szükség ahhoz, hogy jól működjön, így az előállítási költsége viszonylag alacsony.
Elképzeléseik szerint jövőre Texasban és Kaliforniában már bevezetik a teljesen önvezető autókat, 2026-27 körül pedig már a Cybercab is szelheti az utakat.
A taxi után bemutatták a Robovant is, amely egy limuzinszerű, akár húsz ember befogadására képes, igazán futurisztikus jármű.