Koldusok koldusai: tovább zsugorodik a legszegényebb országok gazdasága

A Nemzetközi Valutaalap minap közzétett jelentése egészen borús képet vázolt fel a globális államadósság alakulásáról. A dokumentum szerint ugyanis rekordot dönt 2024 végére, meghaladva a 100 ezer milliárd dollárt, ami a világ GDP-jének 93 százaléka – ha pedig a jelenlegi tendencia folytatódik, 2030-ra eléri a 100 százalékot.  

A jelentéshez további negatív adalékot nyújt a Világbank friss elemzése, amely a világ 26 legszegényebb országának (Afganisztán, Észak-Korea, Dél-Szudán, Szudán, Libéria, Burundi, Madagaszkár, Burkina Faso, Szíria, Közép-afrikai Köztársaság, Malawi, Togo, Csád, Mali, Uganda, Kongói Demokratikus Köztársaság, Mozambik, Jemen, Eritrea, Niger, Etiópia, Ruanda, Gambia, Sierra Leone, Bissau-Guinea és Szomália) jelenlegi helyzetével és gazdasági kilátásaival foglalkozik. Ezekben az államokban, amelyek a napi 2,15 dollárnál kevesebből élő emberek mintegy 40 százalékának adnak otthont, két évtized óta nem tapasztalt adósságfelhalmozás alakult ki – a nemzetközi segélyek GDP-arányos része mélyponton van, ez pedig nyomást gyakorol a kormányokra, hogy rendkívül rossz feltételekkel rendelkező kölcsönöket próbáljanak felvenni. Az államadósság ennek megfelelően átlagosan a GDP 72 százalékát teszi ki.  

Hová tűntek a segélyek? 

A huszonhatok képessége az alacsony költségű finanszírozás biztosítására gyakorlatilag megszűnt: 

 A legnagyobb finanszírozó jelenleg a Világbank Nemzetközi Fejlesztési Társulása (IDA), amely kamatmentes kölcsönökkel igyekszik biztosítani a fejlesztési segélyeket. 

„Amikor a világ nagy része egyszerűen kihátrált a legszegényebb országok mögül, az IDA volt a fő mentőövük” – közölte nyers tömörséggel Indermit Gill, a Világbank-csoport vezető közgazdásza, rámutatva: az IDA támogatta a munkahelyteremtést és a gyermekek oktatását, dolgozott az egészségügy javításán, emellett rengeteg emberhez juttatta el az áramot és a biztonságos ivóvizet. Ugyanakkor kiemelte, hogy ha az adott országok ki akarnak törni a krónikus állapotból, és el akarják érni a kulcsfontosságú fejlesztési célokat, akkor alacsony jövedelmük ellenére is példátlan ütemben kell elkezdeniük a beruházásokat. 
De hogyan?  

Csapdába esett gazdaságok 

A Covid-járvány mindenhol, így az egyébként is zsugorodó gazdaságokban is megnövelte a kiadási költségeket. Ám amíg a fejlett gazdaságok meg tudtak birkózni a problémával, és mára közel sikerült visszaállítaniuk költségvetési egyensúlyukat, a huszonhatoknak erre esélyük sem volt. Náluk az elsődleges hiány 2020-ban megháromszorozódott, így a GDP 3,4 százalékára nőtt. Ezt azóta is csak 2,4 százalékra sikerült lefaragniuk, ami közel háromszorosa a többi fejlődő gazdaság átlagának. A kormányok a mai napig képtelenek visszafordítani a kiadásokat az azonnali szükségletek felől (állami dolgozók bére, adósságok kamatfizetése, támogatások folyósítása) a kulcsfontosságú területek, például az egészségügy és az oktatás felé.  

Az alapok alapjait azonban súlyosan rombolja az, hogy többségük vagy valamilyen fegyveres konfliktusban áll, vagy konfliktuszónában fekszik, vagy a saját belső rendjét sem tudja huzamosabb ideig megvédeni a társadalom széttöredezettsége és intézményrendszerének kaotikus jellege miatt.  

Ehhez társul még egy lesújtó tény: mivel ezek az országok alapvetően nyersanyag- és áruexportból tartják fenn magukat, folyamatosan ki vannak szolgáltatva a globális piac hullámzó igényeinek, márpedig ami a világpiacot leginkább jellemzi az utóbbi esztendőkben, az éppen a kiszámíthatatlanság. A külső és a belső bizonytalanság olyan ötvözetet hozott létre, amely gyakorlatilag csapdába ejtette a lemaradó gazdaságokat. A háborúk okozta GDP-zuhanás 1,5, míg a nyersanyagárak kiszámíthatatlansága és utóbbi időkben tapasztalt esése 2 százalékkal növeli a legszegényebbek államadósságát.  

Egyedül nem fog menni 

A rengeteg problémára egyetlen megoldás lenne: a beruházások felpörgetése és a gazdasági teljesítmény minden szintre kiterjedő fokozása. Ehhez egyfelől belső megoldásokat kell alkalmazniuk az országoknak, például adórendszerük és adminisztrációjuk átalakítását, vagy az állami kiadások racionalizálását – írja a Világbank, azonnal hozzátéve, hogy ezek az intézkedések ugyanakkor messze nem lesznek elegendők a gazdaság beindításához. A kulcs a nemzetközi segítség lenne, egyfelől az IDA-hez hasonló finanszírozási segélyek, másfelől a külföldi, szimpla nyersanyagimporton túlmutató kereskedelmi és befektetői politikák erősítésével, amelyeket az állami szint mellett a magánszektorra is ki kell terjeszteni.  

Azt a választ azonban, hogy a Világbank jelentése mennyiben fogja befolyásolni a tényt, hogy a fejlődő gazdaságok zömének ezen államok többségével éppen politikai instabilitásuk miatt esze ágában sincs a gazdasági kapcsolatokat szorosabbra fűzni, gyakorlatilag borítékolni lehet. 

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: Sarel Kromer 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.