Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője
A kiskereskedelmi forgalom éves alapon júliusban is bővült, 2,5 százalékkal a kiigazított adatok alapján, ugyanakkor a havi bázisú indexek szerint továbbra sem látható a várt felpattanás, összességében pedig április óta stagnál a forgalom volumene.
Júliusban a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelmi forgalom húzta az ágazatot, itt a volumen 3,8 százalékkal emelkedett egy év alatt,azzal együtt, hogy a havi index stagnálást mutatott. A nem élelmiszer-forgalmat továbbra is elsősorban a gyógyszerek, az illatszerek húzzák, illetve a csomagküldő és internetes vásárlások. A kiskereskedelmen belül ezt a szegmenset két tényező is visszafogja, egyrészről az óvatossági motívum nyomán a fogyasztók jellemzően a nem létfontosságú vásárlásaikat halasztják el, azokkal várnak ki, másrészről ezen a területen az online vásárlási lehetőségek bővülésével a háztartásoknak rengeteg lehetőségük van külföldről kényelmesen beszerezni a szükséges termékeket, több esetben a hazainál olcsóbban.