Dupla annyit szeretnének keresni az amerikaiak

2024. július 08. 16:51

Egy friss felmérés szerint négyből három amerikai állítja, hogy nincs meg a pénzügyi biztonsága, és úgy érzi, ehhez többet kellene keresnie. A megkérdezettek elmondták, hogy az anyagi biztonságérzetükhöz átlagosan 186 ezer dollárt kell keresniük.

2024. július 08. 16:51
Matus Tibor
Matus Tibor

A szerző a Makronóm újságírója.

A megkérdezettek 75 százaléka mondta azt, hogy nincs meg az anyagi biztonsága, 45 százaléka úgy vélte, hogy egy napon eléri azt, míg 30 százalékuk soha nem számít erre. A jelentés szerint az idősebb generációk kevésbé hitték magukat biztonságban, mint a fiatalabbak. Bár a 18 és 27 év közötti Z nemzedék tagjainak a 77 százaléka szintén nem érzi magát biztonságban, de legalább 64 százalékuk abban bízik, hogy egyszer a sorsa jobbra fordul.  

Az infláció hatással volt ezekre a számokra. Az amerikaiak az árak emelkedését látják, és tudják, hogy több bevételre van szükségük az alapvető kiadások fedezésére. A statisztika szerint a pénzromlás 21 százalékos drágulást okozott 2020 óta, ebben az élelmiszerárak 25, az üzemanyagpk pedig 41 százalékos emelkedést mutatnak. 

A világjárvány óta eltelt négy év alatt a kényelem pénzügyi kiváltsággá vált, és úgy tűnik, csak azok kaphatják meg, akik elég gazdagok ahhoz, hogy ne érdekelje őket az infláció hatása. Az adatok szerint hat számjegyű jövedelemre van szükség ahhoz, hogy az USA államainak csaknem felében megengedhessenek maguknak egy tipikus otthont, és a háztartások úgy érzik, hogy a főiskolai tandíjak fizetése is egyre nehezebb. 

Csak a megkérdezettek 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelenleg megszerzi azt az éves jövedelmet, amire szüksége van a biztonságához. Az évi 100 ezer dollárnál többet keresők 49 százaléka mondta azt, hogy bizakodó, hogy egyszer anyagilag is biztonságban lesz, míg az 50 ezernél kevesebbet kapók 34 százaléka volt hasonlóan optimista. 

Ezenkívül a megkérdezettek azt mondták, ahhoz, hogy gazdagnak és anyagilag szabadnak érezzék magukat, 520 ezer dollárt kell keresniük– ez 8 százalékkal több, mint a tavalyi 483 ezer. 

A jelentés azt mutatja, hogy az amerikaiakat pénzügyileg megszorongatja az infláció, és a jövedelmek növekedése nem tartott lépést az emelkedő árakkal. 

Persze a magasabb bevétel az infláció átvészelésének titka, de az is igaz, hogy a magasabb jövedelem nem jelenti automatikusan azt, hogy valakinek jobb lesz a helyzete a pénzügyei terén.  

Miképp lehet megélni évi 30 ezer dollárból Amerikában?  

Egy amerikai publicista annak járt utána, hogy egy kétfős háztartás miként tudna megélni az ottani átlagkereset kevesebb mint feléből. Szerinte meglehet, de ehhez néhány feltételt teljesíteni kell.  Azért választotta a 30 ezret, mivel egyes tagállamokban a teljes munkaidős minimálbér 15 dollár/óra.

Azaz havi 2500 dollár, amiből elvisz az átlagos társadalombiztosítás (medicare) és jövedelemadó körülbelül 22 százalékot, vagyis havi 550-et, így a keresőnek 1950 dollár nettó bére marad. Az önálló vállalkozók kicsit rosszabbul járnak, nekik a társadalombiztosítás munkáltatói részét is fizetniük kell, így számukra 1750-1800 dollár havi bevétel.  

Ekkora összegből megélni a szerző szerint is csak akkor lehetséges, ha a lakhatásért nem kell sokat fizetni. Vagy van tehermentes lakása, vagy épít valamiféle mikroházat ingyentelken, mindenféle luxus nélkül. Amennyiben épít is, kevés hitelt vegyen fel, mert nincs rosszabb az adósságjobbágyságnál.

Ezután azt javasolja, hogy kerülje el az olyan államokat, ahol normális a havi 1000 dolláros vagy annál nagyobb ingatlanadó. Minden állam szed be közterheket, az ideális kombináció az alacsony ingatlan- és a magas forgalmi és/vagy jövedelemadó, mert ha nagyon keveset fogyasztanak, akkor a nagyobb forgalmi adó nem okoz gondot, míg ha szerényebb a jövedelem, akkor a jövedelemadó sem. A cél a havi 100, legfeljebb 300 dolláros ingatlanadó. 

Be kell szerezni egy olcsó, kevés pénzből fenntartható járművet, és meg kell tanulni azt karbantartani.  

Saját élelmiszert kell termelni, és csak valódi élelmiszert vásárolni. A megtermelt élelmiszer egészséges, a felesleget pedig el is lehet cserélni. Az ételt minél nagyobb arányban otthon érdemes készíteni, és a szupermarketek helyett helyi piacokat látogatni, mert ezek olcsóbbak. Jól élni azt jelenti, hogy jól étkezünk, és semmi sem jobb a friss alapanyagokból otthon elkészített ételeknél. 

Semmit sem szabad pazarolni. A becslések szerint a megvett élelmiszerek jelentős százalékát azért dobják ki, mert nem tervezték meg a vásárlást.  

Minimálisra csökkenteni a képernyőkre és a tévére pazarolt időt. Vannak jobb dolgok is az életben. 

Ha nagyobb a lakás, érdemes megosztani egy bérlővel.  

Persze mindezt nem könnyű véghez vinni, de a szerző erre is gondolt, és zárásképp azt tanácsolja, hogy mindig legyen egy B terved arra az esetre, ha az A nem működne.  

Kapcsolódó:

Címlapfotó: MTI/EPA/Will Oliver

 

 


További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.

 

Összesen 128 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kybon
2024. július 09. 03:27
Az ingatlanadó szívás. Nem lakhatsz simán a házadban, mert elveszik, ha nem fizetsz! Mivel Amerika a bedőlés határán van, és az emberek nem tudják fizetni a számláikat, több államban is fontolgatják az ingatlanadó kivezetését. Mellesleg NEM fog kétszeresére nőni a fizetésük! Polgárháború, vagy valami összeomlás utáni túlélőkáosz lesz.
survivor
2024. július 08. 22:06
HA ELFOGY A JÓLÉT, Nem iszol Colat... ...csak vizet. Ha jut. Nyolc MILLIÁRD ember....
Patika
2024. július 08. 20:04
Ki nem?
atti64
2024. július 08. 19:02
AMERIKA A LEHETÖSÉGEK ORSZÁGA!!!!!!!!!!!!!!!??????????????????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!