Más a helyzet másokkal
Ha azonban nyílt verseny kezdődik, és Harris mellett más demokraták is beszállnának a versenybe, a pénz nekik egyáltalán nem járna automatikusan. Sőt: ebben az esetben a Biden-stábnak vissza kellene utalnia az összegeket az adományozóknak, akik természetesen dönthetnek úgy, hogy újra egy demokrata jelöltet tisztelnek meg bizalmukkal és csekkfüzeteikkel, ám az ide-oda utalgatás jogi háttere meglehetősen lelassítaná a folyamatot mindössze három hónappal a választások előtt.
Abban az esetben, ha az elnök nem párt-, hanem csupán támogató szervezeteknek utalná a pénzt, egy teljesen új, Fehér Házon kívüli elnök-alelnök jelöltpáros a törvények értelmében mindössze néhány ezer dollárt tudna felhasználni az alapból, vagyis a legvalószínűbb forgatókönyv (amennyiben nem Harris lesz a jelölt) az, hogy Biden a pénzt a Demokrata Pártnak adományozza további felhasználás céljából. A fogós kérdés az, hogy onnantól a párt hogyan osztaná fel azt, ha nyílt versenyt engedélyez több indulóval az elnökjelöltségért. Ám még ebben a verzióban is csupán korlátozottan költhetnének pénzt egy outsider jelöltre: valamivel több mint 32 millió dollárt, a maradék összeg felhasználásába az új ember csapata már nem tudna beleszólni.