Honnan lesz pénz az EU-s hadseregre?

Az ukrán háború felébresztette a földrész politikusaiban az erős Európa vágyát. Elvégre az ő felfogásuk szerint azt a gazdagságot, beleértve ebbe a politikai berendezkedést is, amelyet Európa magáénak tudhat, meg kellene védeni. Mégpedig minél távolabb a földrész központjától. Erre megfelelő hely Ukrajna, hogy ha már úgyis harcban áll Oroszországgal – amely a fő veszélyt jelenti Európára –, akkor ott. Előkerültek a harci dobok, majd a hangzatos ígéretek után eljött a paripák, vitézek és fegyverek számbavételének ideje.  

Mi lenne a többiekkel? 

Csakhamar rá kellett döbbenniük azoknak, akik előzőleg fújták a harci kürtöket, hogy az ukrán frontokra verbuválva a felajánlásokat, megfelelő és elégséges fegyverzetben, haderőlétszámban sem tudnak kiállítani egy olyan modern hadsereget, amely valamit is jelentene az oroszok feltartóztatásában.  

De vajon mit mondhatunk arra, hogy Németország hadtervezői egy őszinte pillanatukban kijelentették: egy orosz invázióval szemben három napig, esetleg egy hétig lennének képesek megvédeni országukat. Ez Németország, Európa vezető gazdasági hatalma, ahol a pacifizmus szinte már tantárgy volt. De vajon mi lenne a többiekkel, az Európai Unió más tagállamaival?  

Az az igazság, hogy itt úgy nőttek fel nemzedékek, amelyek számára a béke olyan természetes dolog, mint az, hogy víz folyik a csapból, a konnektorból áram jön, és mindenhol elérhető az internet. Nekik a fegyveres összecsapás a Csillagok háborújára rímelt, amikor a távoli jövőben valahol messze az űrben a jó megütközik a gonosszal. Senki sem foglalkozott itt a háború kérdésével, addig is húzzunk busás hasznot az orosz gázból. 

Az elkényelmesítő jólét 

Ennek ugyanaz az oka, mint annyi másnak: Európa a Szovjetunió felbomlását követően elhitte, hogy gondtalanul élhet a mának, kiélvezheti a jólét minden cseppjét. Jó harminc éven keresztül a fegyveres erők fenntartása, azok fejlesztése az úri huncutság kategóriájába számított. Ki merné egyáltalán fenyegetni ezt a virágzó földrészt? 

Most meg a maradék fegyverek után katonákat akarnak a biztos halálba küldeni, csak hogy megvédjék az ő elképzeléseiket Európáról. Aztán meg elcsodálkoznak azon, hogy egy marék fegyvermániákuson kívül szinte alig akad olyan, aki ellenállhatatlan vágyat érezne, hogy puskapor- és hullaszagot érezhessen az orrában.  

Javaslatok bőséggel vannak 

Most pedig a kijózanító ébredés perceit éljük. Számos nagyratörő javaslatot terjesztettek elő az európai védelem megteremtésére, köztük egy valódi közös védelem létrehozására.  

Előbb nézzük meg a rideg számokat. Az Európai Védelmi Ügynökség szerint az EU védelmi költségvetése 2023-ban 270 milliárd euró volt, mintegy 30 milliárddal több, mint 2022-ben. Ez már önmagában dicséretes. Ez pont ugyanannyi, mint Kína (270 milliárd euró) ilyen jellegű hivatalos kiadásai, de messze elmarad az Egyesült Államoktól (850 milliárd) – hangsúlyozta a Les Echos gazdasági napilap. 

Montecuccoli óta tudjuk, hogy a fegyverkezés, majd a háború elsősorban pénzkérdés. De vajon ki lesz az az öngyilkos hajlamú politikus, aki ki mer állni a választói elé azzal a tervvel, hogy most kevesebb jut a jóléti kiadásokra, amikor itt évtizedek óta mindenki a nagy ívű ígéretekhez szokott? Szemétre lehet dobni „a holnap még jobb lesz” jelmondatot? 

Újrafegyverkezés 

Bár szétszórtan és alulfinanszírozottan, az európai védelem mégis jelentős előrelépést tett az ukrajnai háború kirobbanása óta. Igaz, továbbra is nagy a kísértés, hogy a világ vezető fegyvergyártójától, az amerikaiaktól vásároljanak „a polcról”: az európaiak által Ukrajna ellátására ajándékozott katonai felszerelések 75 százalékát az EU-n kívül gyártották, és ennek 68 százaléka az Atlanti-óceán túloldaláról származik. 

A NATO-országok a katonai képességeik tekintetében túlzottan függnek az Egyesült Államoktól, és iparuk fejlesztésével haladéktalanul növelniük kell a védelmi képességeiket. A június 9-i választások nagy kérdése valószínűleg a kontinens védelme lesz. Mi a teendő, ha Donald Trump visszatér a hatalomba? – feszegetik ezt a kérdést a liberális körök. Mi lesz a NATO-val, amely jelenleg az európai védelem egyetlen valódi eszköze? Egy olyan világban, ahol a világ összes hatalma ismét részt vesz a fegyverkezési versenyben, Európa lemaradásban van. Az Egyesült Államoktól való függősége kezd veszélyessé válni – szögezte le cikkében a francia Le Point hetilap. 

Az ukrajnai háború kitörése után 2022-ben jóváhagyott „stratégiai iránytű” részeként az EU-ban folyamatban van egy ötezer fős gyorsreagálású haderő kiépítése, amely az ígéretek szerint 2025-re önállóan is képes lesz fellépni. Ez a haderő a missziók egész soráért – mentés, evakuálás és stabilizáció – lesz felelős, és segítenie kell a még hiányzó közös stratégiai kultúra kialakításában, ami nem is egyszerű dolog.  

Az első, uniós segítséget kérő harmadik országban történő beavatkozást szimuláló gyakorlatot 2023 végén Spanyolországban hajtották végre. Ezen kilenc tagállam közel 2800 katonája, 25 repülőgép és hat hajó vett részt. Az 1992-es maastrichti szerződésben előírt közös biztonság- és védelempolitika értelmében az EU katonai missziókat is teljesíthet úgy, hogy a tagországok katonákat küldenek a határaikon kívülre, hogy az unió nevében cselekedjenek.  

Nemrégiben pedig missziót indítottak a Vörös-tengeren a szállítás biztosítására a húszi erők támadásaival szemben. Az uniós csapatok 2022 februárja óta ukrán katonákat is kiképeznek. 

Közös védelmi iparpolitika 

A védelmi iparpolitika is lényeges elem. Az EU tavaly márciusban – történetében először – létrehozta az európai védelmi ipari stratégiát (Edis) az európai védelmi beruházási programmal (Edip) együtt. Az Edip költségvetése 1,5 milliárd euró a 2025–2027-es időszakra. Ez azonban messze elmarad attól a 100 milliárdtól, amelyet Thierry Breton belső piacért felelős európai biztos szorgalmazott.   

Az uniós terv különösen azt a célt tűzi ki, hogy 2030-ra az összes védelmi rendszer legalább felét az EU-n belül vásárolják meg, és ezzel véget vetnek egy paradoxonnak: az európai védelmi berendezések gyártásának kétharmadát az unión kívülre exportálják, a tagállamok védelmi berendezéseinek kétharmadát pedig Európán kívüli országokból importálják.  

A tagállamok most, hogy szembesültek az ukrajnai háborúval, nagy lendülettel a legmodernebb fegyverekhez, természetesen amerikaiakhoz akarnak hozzájutni. Az előrelátó gondolkodásnak, az együttműködésnek, az átfogó tervezésnek ebben a lázas versenyfutásban nincs szerepe, mindenki maga próbálja – ráadásul tetemes összegért – megoldani a védelmi hiányosságait, ám ha valamit, akkor ezt közös gondnak kellene tekinteni.  

Létezik egy szép cél: az újrafegyverkezés során az EU nagymértékben támaszkodik a közös beruházásokra és beszerzésekre. 2030-ra a védelmi felszerelések legalább 40 százalékát közösen szerezzék be, szemben a jelenlegi 18-cal. Ennek elérése érdekében Brüsszel egy új beruházási koordinációs szerv létrehozását tervezi a programozás és a beszerzés irányítására. Az Európai Parlament által tavaly júliusban jóváhagyott ASAP támogatási alapnak köszönhetően az EU a páncélhéjgyártási kapacitását is mozgósítani kívánja. Breton becslése szerint „az európai ipar 2024 végére 1,7 millió töltény előállítására lesz képes, és ez 2025-re eléri a 2 milliót”. 

Mi a katonai innováció stratégiája? 

2021-ben létrehozták az Európai Védelmi Alapot. A 2021–2027-es költségvetési időszakra 8 milliárd eurót különítettek el belőle. Mintegy 41 kutatási és fejlesztési projektet választottak ki, összesen 832 millió euró értékben. Ezek között szerepel az űrből indított rakéták felderítésére irányuló kutatás (Odin’s Eye) és a légi elektronikus hadviseléssel kapcsolatos kutatás (React II) – amely gyakorlatilag az összes európai védelmi elektronikai szakembert összefogja.  

Létezik még a Naval Group által koordinált új projekt (E–Nascos), amely a légvédelmi fenyegetések szűrésének javítását célozza a fregattok fedélzetén. A kiválasztáshoz az országoknak össze kell fogniuk és konzorciumot kell alkotniuk. Az elképzelés szerint a kutatásaik végső soron közös szabványokhoz vezethetnek, és javíthatják az európai felszerelések átjárhatóságát, azaz biztosíthatják, hogy a nemzeti hadseregeknek hasonló felszerelési rendszereik és kompatibilis technológiáik legyenek, hogy megkönnyítsék az együttműködést a terepen. 

A jövő harckocsijai és repülőgépei 

Az európai védelem a tagállamok közös katonai programjait is magában foglalja. A Franciaország és Németország által 2017-ben elindított Future Air Combat System (SCAF) projekt, amelynek a lényege egy új generációs, többfeladatú harci repülőgép, amelyhez egy hadseregnyi, egymással összekapcsolt drón kapcsolódik. Csupán ez a tervezet mintegy 2000 európai mérnököt érint.  

A szárazföldi fegyverzet terén az olasz Leonardo védelmi konszern és a KNDS, a Krauss-Maffei Wegmann, illetve a Nexter által alkotott francia–német konzorcium 2023 végén bejelentette, hogy közös vállalatot hoz létre együttműködésre a „jövő harckocsija” programban. A Main Land Combat System (MGCS) elnevezésű tankot 2035-től a francia Leclerc és a német Leopard 2 harckocsik leváltására szánják. 

Az atomelrettentő erő 

Amikor az Egyesült Királyság 2021-ben kilépett az Európai Unióból, Franciaország maradt az egyetlen atomhatalom a szervezetben. Macron elnök a közelmúltban több beszédében is hangsúlyozta, hogy országa „nukleáris fegyverzettel ellátott állam, amelynek létfontosságú érdekei európai dimenzióval rendelkeznek, ha kell egész földrészünket védi”. Egyben megismételte a partnereivel folytatott stratégiai párbeszédre vonatkozó javaslatát a nukleáris elrettentő erejének szerepéről.  

Macron kísérletei, amelyek Franciaország nukleáris elrettentő erejét az európai védelem szolgálatába állítják, nem váltanak ki nagy lelkesedést a partnerek körében. Az ország lelkes védelmezője a fegyverrendelések „európai preferenciája” gondolatának az európai ipari bázis megerősítése érdekében. Az EU Bizottsága február végén elő is terjesztette az ilyen irányú javaslatokat, amelyeket a választások után fognak megvitatni. 

A francia javaslatról a vélemények igencsak megoszlottak Németországban, ami Boris Pistorius védelmi minisztert arra késztette, hogy ez év elején kijelentse: a nukleáris egyeztetés „a vita eszkalációját jelenti, amire nincs szükségünk”. Olaf Scholz kancellár a maga részéről a Die Zeit hetilapnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy még nincs itt az ideje a kérdésről beszélni. Donald Trump volt amerikai elnök közelmúltbeli megjegyzései azonban, amelyek szerint az Egyesült Államok nem avatkozna be, ha Oroszország támadást intézne valamelyik NATO-ország ellen, rávilágítottak a kontinens biztonsági sebezhetőségére.  

Az európai védelem: mítosz és valóság 

Mi tehát Európa helye az új védelmi egyenletben? Egy ilyen hadsereg felépítése, amely eltérő katonai kultúrájú nemzeti kontingensekből áll, amelyek többségének nincs harci tapasztalata, és amelyek különböző eredetű, eltérő felszereléssel ellátottak – egy parancsnoki rémálom. A lényeg az, hogy a hidegháború vége óta e tekintetben egyetlen fegyveres erő sem hiteles, hacsak nincs mögötte nukleáris erő, az ellenséges elrettentés ultima ratiója.  

A világ és Európa jelenlegi állapotában egy kontinentális hadseregnek csak szimbolikus a jelentősége. Az európaiak nagyobb önállósága a biztonsági és védelmi rendszer terén mindenképpen elképzelhető, de csak azzal a feltétellel, hogy azok valóban figyelembe veszik a kontinenst fenyegető valós veszélyeket a nemzeti és NATO-szintekkel való jobb koordináció révén.  

Az autonóm európai védelemhez vezető út rendkívül keskeny és nehezen járható. Egy kontinentális hadseregnek olyan katonai erőnek kellene lennie, amely képes felvenni a versenyt a mindenkori nagyhatalmakéval. Tagadhatatlan, hogy a tétet és a problémákat úgy tűnik, hogy felismerték. Azonban ezek az első lépések az önállóbb európai védelem konkrét megerősítése felé nem fedhetik el az ambíciónak megfelelő források – a rengeteg pénz – hiányát, és egyesek elkötelezettségének kétértelműségét. 

Kapcsolódó: 

Címlapfotó: MTI/EPA/AP pool/Bob Edme pool

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.