Az ukrajnai háború fordulópontja lehet a főparancsnok kirúgása

Zelenszkij hosszú ideig tagadta, hogy viszonyuk drasztikus megromlása miatt meg akarná fosztani tisztségétől a hadsereg főparancsnokát. Aztán amikor már a Washington Post is megírta, hogy az ukrán elnök „tájékoztatta a Fehér Házat” az elhatározásáról, a ködösítésnek nem sok értelme maradt. 

Az ukrán elnök lapátra tette azt az embert, akinek köszönhetően az ukrán csapatok még mindig kacérkodnak az ország győzelmének a gondolatával, azt, aki nem tudta végrehajtani az utasítást az átütőnek ígért ellenoffenzívával kapcsolatban – egyben azt, akinek a népszerűsége veszélyt jelenthet a karrierjére. 

Minden elromlott 

Zaluzsnij jóvátehetetlen hibát követett el Zelenszkij szerint, amikor a tavaly novemberi Economist-interjúban először szállt szembe a hivatalos, kizárólag optimista hangvételű és győzelmet vizionáló ukrán narratívából, és kimondta, hogy egyrészt a háborúban patthelyzet alakult ki, másrészt Ukrajnának aggasztóan fogynak a frontra küldhető katonái, harmadrészt új taktikát kell kidolgozni, mert az eddigivel (főként a Zelenszkij által erőltetett és kudarcba fulladt ellenoffenzívával) nem sokra mentek.  

Az elnök a főparancsnokot, a főparancsnok pedig a dilettáns politikai utasításokat hibáztatta a félresikerült hadműveletek miatt, konszenzusos megoldásként azonban a közvélemény felé mindketten a Nyugat lassú fegyverszállítását kommunikálták elsődleges okként. A tragikus színjáték része lett volna az is, hogy folyamatosan és párhuzamosan hangoztassák: az ellenoffenzíva nem ért véget, valójában megállás nélkül halad, csupán kissé hosszúra nyúlt. Ezt nem bírta tovább Zaluzsnij, az igazság kimondását azonban Zelenszkij soha nem bocsátotta meg neki, főként amiatt, mert a főparancsnok abban az időszakban adta az interjút, amikor az elnök minden energiájával azon volt, hogy a hazugságot hitesse el mindenkivel.  

A dolgok még rosszabbra fordultak, amikor Zaluzsnij nyíltan ország-világ elé tárta, hogy az emberhiány miatt a háború iránya akár rossz fordulatot is vehet. Miután az elnök (reagálva az egyre növekvő társadalmi elégedetlenségre) folyamatosan hezitált a hadkötelezettség korhatárának csökkentésével kapcsolatban, a tábornok tavaly decemberben egy kijevi nyilvános rendezvényen nehezményezte az időhúzást, mondván:  

„Ukrajnának a háború kezdeti szakaszában tapasztaltakhoz kell visszatérnie a mozgósítás területén” – mondta akkor, nem mellékesen hangsúlyozva, hogy az emberhiány megszüntetése igenis a politikai vezetés dolga, nem a hadseregé. (Azzal pluszban beledöfte Zelenszkij hátába a kést, amikor kritizálni kezdte, hogy a katonai toborzókörzetek vezetői az elnök korrupcióellenes hadjáratának áldozataivá váltak, de kellő szakértelemmel párosult minőségi cseréjükről már nem lehetett gondoskodni.) 

Az előző rész tartalmából 

Az ukrán elnök már ekkor végleg eldönthette Zaluzsnij elmozdítását, a tábornok népszerűsége miatt azonban jó ideig kivárt a selyemzsinór postázásával. (Egy decemberi felmérés szerint Zaluzsnij társadalmi bizalomindexe 92 százalékos, a válaszadók 72 százaléka ráadásul nem ért egyet a leváltásával.)  

Január 29-én Zelenszkij berendelte magához a főparancsnokot, aki ki is használta a lehetőséget, és az elnöknek is elmondta újra ugyanazt, amit az interjúkban már nyomatékosított: ha nem lesz ember, nem lesz kivel harcolni, ha nem lesz kivel harcolni, akkor pedig teljesen mindegy, milyen technikát küld a Nyugat. Zelenszkij végighallgatta, majd közölte vele, hogy mondjon le (cserébe kap egy blöffállást a védelmi bizottság élén), ám Zaluzsnij ezt megtagadta, ezzel teljes egészében a politikusra hárítva a felelősséget. 

A sors furcsa fintoraként Zelenszkij első próbálkozása után jelent meg (bár a raport előtt írta) a CNN-en Zaluzsnij hosszú írása arról, hogyan kellene megváltoztatni a háborús taktikát és magát a hadsereg struktúráját ahhoz, hogy Ukrajnának legyen esélye a győzelemre. Ebben nem mulasztotta el ismét az elnök és a kormány felelősségét firtatni a kétségbeejtő emberhiány miatt. Mint írta: „el kell ismernünk azt a jelentős előnyt, amelyet az ellenség a mozgósításban szerzett, ahogyan azt is, hogy Ukrajnában az állami döntéshozók képtelenek növelni a fegyveres erők létszámát népszerűtlen intézkedések meghozatala nélkül”. 

Zaluzsnij hirtelen az ukrán ellenzék (maradványainak) kabalafigurájává vált. Minden, amit mondott, újabb és újabb réteget hámozott le a Zelenszkij köré szőtt mítoszról, rámutatva, hogy az elnök nemcsak hogy nem tévedhetetlen, de egyenesen súlyos hibákat követ el, amikor személyes  

Az elnök január 29-én még meghagyta posztján a főparancsnokot, ám február 8-ig kellett várni, hogy végül személyes döntésével menessze Zaluzsnijt. 

Az elnök tompítani akart a következményeken, ezért az elbocsátást egy nagyobb csomag részeként tálalta. Mint mondta, miután szerinte teljes resetre van szükség, a vezércserék a teljes állami vezetést érinteni fogják, nem csak a hadsereget. Annyi azonban kicsúszott a száján, hogy az alapvető problémája az, amikor valaki nem akarja a mondandóját a hivatalos állami, hurráoptimista propagandához igazítani: „Mindannyiunknak egy irányba kell mennünk, nem szabad elcsüggednünk. A negativitást otthon kell hagyni”. 

És felbukkant Nuland 

Volt valami cinizmusában is tragikusan szomorú abban, ahogyan Zelenszkij a kirúgás előtt a Fehér Háznak küldött üzenetet, kvázi Biden kilövési engedélyét kérve Zaluzsnij kapcsán. A The Washington Post sietett tisztázni, hogy mindez csupán gesztus volt, amely jól tükrözi, hogy Ukrajna az Egyesült Államokat tartja a legerősebb katonai és politikai támogatójának. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó ennél is sietősebben mondta el, hogy nem igazán érti az üzenetet, hiszen Washingtonnak semmi köze az ukrán vezetés belső ügyeihez. 

E szavakat gyorsan megcáfolta Victoria Nuland, az USA helyettes államtitkára, aki hirtelen Kijevben termett, mintha csak a szomszédba ugrana át. Akik ismerik az ő „munkásságát” és a 2014-es ukrajnai eseményekben játszott szerepét, azoknak nem nehéz összerakni a gyors látogatás valódi okát, és még azt is feltételezhetik, hogy  

Papíron természetesen a Fehér Háznak semmi köze ahhoz, hogy Zelenszkij kit vált le és kit nevez ki, azt ugyanakkor többen megjegyezték, hogy az ukrán elnök húzása sokakban a megosztottság érzetét fogja kelteni, és Zelenszkijnek nemcsak joga, de felelőssége is van az ügyben.  

A nyugati segélyek csökkenésével és a háború végét szorgalmazó hangok erősödésével egyenes arányban mérséklődik Kijevben az összetartás és az egység. Ahogyan lenni szokott, a belpolitika elkezdte befonni a háborút – nemcsak a külföldi szövetséges országokban, de magában Ukrajnában is. Bármi is a hivatalos kommunikáció, Zelenszkij soha nem fogja lemosni magáról, hogy Zaluzsnij leváltása szimpla hatalomféltés miatt történt, ez pedig ebben az esetben a fejére olvassa a klasszikusként idézett mondatot, amit ő használ a legszívesebben: „Amit tett, az Moszkva malmára hajtja a vizet”. 

A probléma ugyanis változatlan marad: a háború végkimenetelét a Nyugat, elsősorban az Egyesült Államok dönti el. A fegyverkészletek apadóban, a megváltásként várt tüzérségi lövedékek a beígért mennyiség mindössze felét teszik ki (az is lassan érkezik), az amerikai kongresszus republikánus kemény magja pedig hosszú hónapok óta blokkolja annak a segélycsomagnak a megszavazását, amelyben az ukrán összegek is ott lapulnak. Ennél is súlyosabb gond a Zaluzsnij által sokszor emlegetett emberhiány: amennyiben Zelenszkij nem hoz drasztikus döntést, Ukrajna nagyon gyorsan a tárgyalóasztalnál találhatja magát, akár akarja ezt az elnök, akár nem. Kérdés, hogy megteszi-e azt, amiről pontosan tudja, hogy az egyébként is csökkenő társadalmi támogatottságát még gyorsabban fogja amortizálni.   

Több elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy Zelenszkijnek azzal kellene foglalkoznia, amihez a legjobban ért: a kéregetéshez. A dolgok akkor működtek a legjobban, amikor az elnök nyugaton turnézott fegyverszállítmányokat és segélyeket kérve, a hadsereg pedig úgy-ahogy, de tette a dolgát. Zelenszkij azonban mintha megértette volna, hogy a külső támogatás, amely nélkül nem is lenne háború, az utolsó óráit éli, ezért dacos kommunikációjában a „kitartunk és győzünk, akár egyedül is” eszmét kezdi hangoztatni. Zaluzsnij menesztése ebbe a gondolatmenetbe illeszkedhet, de egyelőre nem látni, min fog változtatni a morál rombolása mellett. 

Zelenszkij a legnagyobb tétben kezdett el játszani, ami ukrán életek ezreibe kerülhet. Amennyiben az új főparancsnok nem mutat fel hamarosan sikereket a fronton (az orosz területek támadása egyáltalán nem fogja befolyásolni a háborút, lélektani hadviselésnek jó, de annak is kontraproduktív lehet), az végső soron az ukrán elnök bukásához is vezethet. 

***  

Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.