A Comac repülőgépgyártó azért elért üzleti sikereket is Szingapúrban: 50 megrendelés a Tibet Airlinestól (40 C919-es és 10 ARJ21-es, ez egy regionális repülőgép), 30 C919-es a brunei Gallop Air vállalattól, hat ARJ21-es a Henan Civil Aviation Development and Investment Companytól – ez csupán az első napok mérlege.
Arról nem is beszélve, hogy a vállalat további 300 repülőgépről folytat tárgyalásokat. Ez fontos pillanat a Comac számára, amely azt mutatja, hogy külföldön is van érdeklődés a gépére azt követően, hogy az elmúlt években a cég a kínai belföldi piacon több mint ezer megrendelést könyvelhetett el.
Néhány nemzetközi szakértő szerint a távol-keleti cég jól is járhat a jövőben. „Mivel az Airbus és a Boeing nehezen tudja növelni a gyártást, hogy megfeleljen a keresletnek, hiába vannak rogyásig megrendelésekkel, a Comac azoknak, akik sürgősen gépet akarnak, akár életképes alternatívát jelenthet” – vélte egy paci elemző.
Egyelőre nincs nemzetközi engedély
A C919 és az ARJ 21 egyelőre csak Kínában repülhet, az egyetlen olyan országban, ahol a Comac gépei megkapták a tanúsítást.
A világ más repülésbiztonsági hatóságaival, nevezetesen az EASA-val, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel is felvették a kapcsolatot, de a folyamatok bonyolultak és valószínűleg több évig eltartanak.
A Comacnak még egy komoly problémával is szembe kell néznie: az alkatrészek nagy részét nyugaton gyártják. Ez nemcsak a General Electric és a Safran közös vállalkozása, a CFM által gyártott LEAP-C hajtóművekre igaz, hanem a repülőelektronika (elektronikai, elektromos és informatikai berendezések) nagy részére is. Ez a függőség végtelenül bosszantja Pekinget.
„Kína addig nem tekinthető igazi repülőgépgyártó hatalomnak, amíg nem fejlesztette ki saját, önerőből készült típusát” – összegezte nemrég Hszi Csin-ping kínai elnök. Valójában az ázsiai ország külföldi technológiától való függőségének csökkentése a 2015-ben elindított Made in China 2025 stratégiai terv lényege, amelynek a százszázalékos megvalósulása még eltart egy ideig.