A sikertörténet elég pontatlan kifejezés arra, amit a Tesla produkált az elmúlt öt esztendőben. A vállalat részvényeinek az értéke 800 százalékkal nőtt, az eladások száma pedig harmincszorosára emelkedett ugyanebben az időszakban.
A Visual Capitalist ábráján (a CleanTechnica negyedéves eladási adatai alapján) látható, hogyan alakultak a Tesla eladási mutató 2016 és 2023 között. Az emelkedés 2018-ban kezdődött, és azóta is rendületlenül tart. Bár akadnak negyedéves bezuhanások, a vállalat minden esetben megrázta magát, és folytatta a menetelését.
A Tesla S 2016 utolsó negyedévében 12 700 példányban kelt el, 2023 harmadik negyedében (az utolsó, összegzés előtti mért időszakban) 5985-ben. A másik kezdőmodell, az X az indulás évében 9500 esetben talált gazdára az utolsó negyedévben, hét évvel később tízezren vásárolták meg az autót.
Jól látszik, mi történt, amikor a vállalat piacra dobta a luxusmodellek után a Model 3 és a Model Y terméket. Míg az első két típus branderősítő szerepet kapott, az olcsóbb és nagyobb számban gyártott modellek már a nagy menetelés mozgatórugói lettek.
A Model 3 első mérhető adata 2017 utolsó negyedévéből származik, akkor 1550 darabot adtak el belőle. Ugyanez 2023 harmadik negyedévében már 117 074 volt. Az Y esetében még brutálisabb az ugrás: a 2020-as utolsó negyedév 35 123 darabjáról tavaly 302 ezerrel zárta a harmadik negyedévet a Tesla.